Halálos áldozatokat követelt a tibeti földrengés

MH/MTI
2025. január 7. kedd. 9:09

A regionális katasztrófavédelmi központ jelentése szerint a kedden reggel pekingi idő szerint 9 óra 5 perckor bekövetkezett, 6,8 erősségű földrengésnek 53 halálos áldozata és 62 sebesültje van, valamint több mint ezer épületben keletkeztek károk.

Az epicentrum a Tingri megyében tíz kilométer mélyen volt. Az epicentrum húsz kilométeres körzetében, 27 faluban mintegy 6900 ember él, öt kilométeren belül hat falut érinthet a katasztrófa. Sigace városban – a Pancsen Láma székhelyén – épületekben keletkeztek károk, többek között a közeli Lhatse város boltjainak homlokzatai leomlottak.

A rengést követően a Kínai Földrengésügyi Hivatal II. szintű vészhelyzeti szolgálatot indított, és munkacsoportot küldött a helyszínre, hogy segítsen a katasztrófaelhárításban.

A központi hatóságok mintegy 22 ezer katasztrófaelhárítási eszközt, köztük sátrakat, pamutkabátokat, paplanokat és összecsukható ágyakat, valamint a magasan fekvő és fagyos területekre szánt, speciális segélyanyagokat küldtek a földrengés sújtotta területre. Több mint 1500 helyi tűzoltót és mentőmunkást is a helyszínre küldtek.

A rengéseket Nepálban, Bhutánban és Észak-Indiában is érezni lehetett. Nepál fővárosában, Katmanduban és az indiai Bihar államban a lakosok kimenekültek otthonaikból, bár ezekről a területekről nem jelentettek nagyobb károkat vagy áldozatokat.

A 2008-as szecsuáni földrengés csaknem hetvenezer halálos áldozatot követelt, a 2015-ös nepáli földrengésben pedig mintegy kilencezren haltak meg.

Elolvasom a cikket