ENSZ: Tavaly több mint 5600 emberéletet követelt a bandák okozta erőszak Haitin

MH/MTI
2025. január 8. szerda. 8:39

„Ezek a számok önmagukban nem képesek azt a teljes borzalmat megragadni, amelyet Haitin elkövetnek, de megmutatják a végeláthatatlan erőszakot, amelynek az emberek ki vannak téve” – jelentette ki Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Hozzátette, hogy csak december elején a fővárosban, Port-au-Prince-ben egy helyben hírhedt bandavezér vezette támadás során legalább 207 – boszorkánysággal meggyanúsított – emberrel végeztek.

A sorozatos természeti csapások sújtotta Haiti évtizedek óta szenved politikai instabilitástól és él a fegyveres bandák fenyegetésének árnyékában. Egy az ENSZ és az Egyesült Államok támogatta, Kenya vezetésével indított nemzetközi rendőrségi misszió sem tudta eddig megfékezni az erőszakot. Bűnszervezetek ellenőrzik Port-au-Prince területének 85 százalékát.

Türk hangsúlyozta, hogy az egyik legfőbb feladatnak a jogállamiság helyreállításának kell lennie. Követelte, hogy a helyi rendvédelmi szervek vonják felelősségre nemzetközi segítséggel azokat a tisztségviselőket, akiket emberi jogi jogsértésekkel gyanúsítanak. Egyben felszólított, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt szankciókat és fegyverembargót teljeskörűen végre kell hajtani.

Elolvasom a cikket