Makó megtelt

Az előzményekhez tartozik, hogy Románia és Bulgária január elsejétől vált teljes jogú tagjává a schengeni övezetnek, ami a határátlépés szabályainak jelentős egyszerűsítését hozta magával. Az európai integráció e lépése a magyar elnökség alatt született meg, komoly viták után. A schengeni térség így jelenleg már 29 országot foglal magában, köztük 25 EU-tagállamot, valamint Izlandot, Liechtensteint, Norvégiát és Svájcot. Ciprus belső határain az ellenőrzéseket még nem szüntették meg, míg Írország egyelőre nem csatlakozott a rendszerhez.

A makói fürdő vezetése már hónapokkal korábban megkezdte a felkészülést az új vendégkör fogadására. Az igazgató szerint a régi fürdő infrastruktúrája már nem bírta volna el ezt a vendégáradatot, így a fejlesztések és a kapacitásbővítés elengedhetetlennek bizonyult.

A marketingkampányt kifejezetten a román piacra célozták, miközben a dolgozói létszámot is növelték és az eszközök feltöltésére is külön figyelmet fordítottak. Gergely Gábor még a Szerbiában élőknek is azt javasolja, hogy Röszke helyett Románián keresztül vegyék az irányt a Hagymatikum felé.”

Fontos, hogy az utazóknak továbbra is maguknál kell tartaniuk a személyazonosságot igazoló okmányokat, mivel a hatóságok még egy évig végezhetnek szúrópróbaszerű ellenőrzéseket.

Elolvasom a cikket