Az auschwitzi évforduló kapcsán Andrzej Duda a varsói kormányhoz fordult

MH/ MTI
2025. január 9. csütörtök. 19:32

Minden izraeli állampolgárnak, ezen belül a politikai vezetőknek „amennyiben úgy kívánják, biztosítani kellene a részvétel lehetőségét az ilyen rendkívüli eseményen” – nyilatkozott a PAP lengyel hírügynökségnek Malgorzata Paprocka, a varsói elnöki hivatal főnöke, megerősítve ezáltal a Bloomberg hírügynökség szerdai értesülését, miszerint Benjámin Netanjahu ügyében Andrzej Duda levélben fordult Donald Tusk lengyel kormányfőhöz.

Az elnöki hivatal most a kormány reagálására vár – mondta el Paprocka.

A hágai Nemzetközi Bíróság novemberben elfogatóparancsot adott ki az izraeli kormányfő ellen, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolva őt. A hágai törvényszék tagállamai elvileg kötelesek letartóztatni Netanjahut, ha a területükre lép.

Duda levelének tartalmát csütörtökön az interia.pl lengyel hírportál ismertette, közzétéve annak – részben olvasható – fényképes másolatát is.

A csütörtöki keltezésű, Tusknak címzett dokumentumban a lengyel elnök az interia.pl szerint aláhúzta: tekintettel az auschwitzi évfordulóra, az elfogatóparancs ellenére a kormánynak „a teljesen rendkívüli körülmények között zavartalan lengyelországi tartózkodást kellene biztosítania” Netanjahunak.

Az izraeli kormányfő esetleges érkezéséről csütörtökön a TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevízió kérdezte Krzysztof Gawkowski kormányfőhelyettest és digitalizációs minisztert. „Nincs ilyen téma, mert Netanjahu úr nem jön Európába” – reagált Gawkowski.

Teofil Bartoszewski külügyminiszter-helyettes decemberben a Rzeczpospolita lengyel napilapnak elmondta: Lengyelország a hágai törvényszék tagállamaként köteles betartani annak rendelkezéseit. A Washington Times amerikai lap egyik cikkére reagáló későbbi nyílt levelében viszont Bartoszewski aláhúzta: sohasem jelentette ki, hogy Netanjahut letartóztatnák, ha az auschwitzi megemlékezésre érkezne. Hozzátette: munkássága során apja, Wladyslaw Bartoszewski néhai lengyel külügyminiszter, volt auschwitzi fogoly nyomában jár, aki haláláig (2015) Netanjahu barátja volt.

Az auschwitzi emlékhelyen január 27-én tartanak évfordulós megemlékezést.

Az emlékhely honlapján péntekig tíz magas rangú állami küldöttség – köztük a magyar és a lengyel – részvételét erősítették meg. A megemlékezés főszereplői idén is a holokauszttúlélők lesznek.

Elolvasom a cikket