Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ma már ütőképes haderő gondoskodik hazánk védelméről

MH/MTI
2025. január 9. csütörtök. 19:58

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: azon dolgoznak, hogy a Magyar Honvédség magas műveleti értékű, gyorsan és rugalmasan hadrafogható, modern high-tech eszközökkel felszerelt, komoly és elrettentő erőt felmutatni képes haderő legyen, amely a magyar emberek biztonságát teljes mértékben biztosítja.

A miniszter szerint a Magyar Honvédség és a TV2 közös fejlesztésű sportreality műsora bemutatja a honvédségben történt változást is.

A Kiképzés című katonai sport-reality sajtóeseménye

A Kiképzés című katonai sport-reality sajtóeseménye

Fotó: MH/Török Péter

A tárcavezető azt mondta, hogy az elmúlt években a Magyar Honvédség modern, 21. századi fejlett technikával és technológiával felfegyverzett és jól kiképzett haderővé vált, és ezt a változást ismerhetik meg a magyar emberek a műfajteremtő, új sportrealityn keresztül. A nézők emberi drámákat élhetnek át, bukásokat és felemelkedéseket, valamint a bajtársiasságot és hősiességet. Mint mondta, semmivel sem összehasonlítható a Magyar Honvédség összetartó, bajtársi közössége.

A miniszter szerint A Kiképzés közelebb hozza a nézőkhöz a hadseregben átélhető a hazaszeretetet is. „A hadseregben tudjuk felfogni azt, hogy mit jelent a családunk, otthonunk közvetlen védelme” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki bemutatta a műsorban szereplő kiképzőket: Farkas András törzszászlóst, Oravecz Kristóf főhadnagyot, Nagy Ádám zászlóst és Molnár Attila főtörzsőrmestert.

„A játékosok önként jelentkeztek a kiképzésre, ezzel bizalmat szavaztak a katonai szolgálatnak, amelynek bemutatására és átélésére vállalkoztak. A játékosok felvették az egyenruhát, és hat héten keresztül megérezték a jellemformáló erőt és kicsit mindennapjaink hőseivé is váltak” – hangoztatta a miniszter, kiemelve: önmagáért beszél az, hogy a játékosok közül többen azóta területvédelmi tartalékosnak jelentkeztek. Szalay-Bobrovniczky Kristóf egyedülálló, magyar terméknek nevezte a Honvédelmi Minisztérium és a TV2 közös fejlesztésű sportreality műsorát.

Katona Andor, a TV2 kreatív vezetője elmondta, hogy A Kiképzés január 27-től lesz látható a csatornán. A műsor forgatása 60 napig zajlott öt magyarországi helyszínen és Szarajevóban. A reality hitelesen bemutatja a magyar katonák kiképzésének folyamatát és emellett szórakoztatja is a közönséget – ismertette a csatorna kreatív vezetője.

A Kiképzésben az előzetesen kiválasztott legjobb 24 játékos négy csapatot alkotva katonai kiképzéseken alapuló csapatversenyen mérkőzik meg egymással saját fizikai és mentális határaikat feszegetve. A szereplők a négy kiképző vezetésével végrehajtják a kifejezetten a műsorhoz fejlesztett feladatokat, amelyekben megjelennek a Magyar Honvédség haderőnemei, eszközei. A műsorvezető Stohl András.

Elolvasom a cikket