MH/MTI
2025. január 9. csütörtök. 19:12
A hivatal tájékoztatása szerint 2024-ben 229 771 menedékkérelmet regisztráltak, legnagyobb részüket Szíriából, Afganisztánból és Törökországból érkező emberek nyújtották be. Ez a szám csaknem százezerrel kevesebb, mint a 2023-ban beadott menedékkérelmeké, ami 30,2 százalékos csökkenésnek felel meg.
Nancy Faeser belügyminiszter a számokat kommentálva azt mondta, „ez a siker annak tudható be, hogy jelentősen visszaszorítottuk az illegális bevándorlást”; ami szerinte annak köszönhető, hogy az országhatárok védelmét megszigorították, az ellenőrzések számát pedig megnövelték. Az erre irányuló erőfeszítésekről szólva kiemelte, hogy a csempészútvonalak működését is akadályozzák.
Németországban az engedély nélküli belépések visszaszorítására irányuló erőfeszítések részeként tavaly szeptember 16. óta fokozták a határellenőrzéseket. Az intézkedést annak ellenére vezették be, hogy az ország minden szomszédja tagja az Európai Unió belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetének. A német kormány a szigorítást fél évre vezette be, ez idén márciusban lejárna, de Nancy Faeser már bejelentette, hogy az ellenőrzést március után is fenntartják.