Közzétették a Miniszterelnökség szerződéseit: összesen hármat kötöttek, ebből az egyik egy bérelt lakás Bódis Krisztának
A másik két szerződés ügyvédi irodáknak adott munkát.
A(z) 24.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A másik két szerződés ügyvédi irodáknak adott munkát.
A Magyar Labdarúgó Szövetség indoklást küldött, miért vett el két gólt is a Debrecentől a játékvezető.
Török Gábor szerint a legfőbb ügyész jelölése körüli ellentmondásos nyilatkozatok arra utalnak, hogy megjelent a párton belüli politizálás a kormányzó Tisza Pártban.
Kisebb vita alakult ki arról, hogy támogatja-e a Tisza Párt Szathmáry Zoltán jelölését.
Ki viseli a kockázatot, amikor a klub és a válogatott érdekei ütköznek? Horváth Csengerrel a játékosok terheléséről, sérülésekről, biztosításról és a válogatott futball változó szerepéről beszélgettünk.
A büntetés-végrehajtási bíró hétfőn hozott döntést az ügyben.
Az elnök szerint ezért minél hamarabb le kell zárni a háborút.
Az FC Barcelona vezetőségének első dolga lesz méltó búcsút szervezni a klublegendának, aki 2021-ben könnyek között távozott.
Ha ő nem tud róla, akkor nincs is részvétel.
A cseh miniszterelnök visszaszólt a szlovák miniszterelnöknek.
Beismerte a középpályás, hogy meghamisított igazolást vásárolt a koronavírus-járvány idején.
Hadházy Ákos posztolt arról, hogy a baranyai főügyész elfogultságot jelentett be Bánki Erik volt fideszes parlamenti képviselővel való személyes kapcsolata miatt a pécsi Volvogate-ügyben. Kiderítettük, milyen személyes okok vezettek a döntéshez.
Hidvégi Balázs (Fidesz) szerint a Tisza-kormány berezelt, majd Tarr Zoltának az mondta, hogy Schmidt Máriához képest szellemi törpe, akinek nincs joga a Terror Háza múzeummal foglalkozni.
A fideszes Takács Árpád interpellációjában arról kérdezte az energiaminisztert, hogy otthoni energiatárolókra használható105.5 milliárdos keretből hogyant támogatnák az igénylőket.
Több mint négymilliárd forintot fizetett vissza az államnak a Kőnig Róbert által alapított Egészségtudatossági és Pácienstájékoztatási Alapítvány, amelynek a megszüntetése is megkezdődött – közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Rétvári Bence szerint Magyar Péter összevissza beszél az ukrán tározóról, mert ő azt mondja, hogy Magyarország nem része a megállapodásnak, miközben Zelenszkij elnök azt írta, hogy része.
Egymást követte egy két luxusrepülő.
Két helyszínen is átalakították a forgalmi rendet a közösségi közlekedés érdekében, de csak szabálytalankodásra késztetik vele az autósokat.
Rétvári Bence következik, aki szerint azért van düh Magyar Péterben, mert Orbán Viktor nem csinált belőle minisztert, Mészáros Lőrinc pedig nem csinált belőle vezérigazgatót.
December közepéig biztos rács mögött marad a buszsofőr.
Jelenleg egy hidegbetörés hoz az átlagnál hidegebbet, majd jön a felturbózott vénasszonyok nyara. Az aszály pedig tovább dübörög.
Magyar Péter beszédének befejezése után Forsthoffer Ágnes szólalt fel házelnökként, aki provokációnak nevezte a színlelt újságolvasást, amit ő méltatlannak talál a ház működéséhez, különösen, hogy hallásproblémákat színlelnek és úgy tesznek, mintha nem hallanák, amit mond.
Könyvet írt nővéréről Charles Spencer. A Diana hercegnéről szóló írás apropóján interjút adott a történész, aki kitért az összeesküvés-elméletekre is.
Mozgalmas hét előtt áll a magyar deviza.
Baka András köztársasági elnök kezdi a felszólalások sorát, aki ma jelentette be jelöltjét a legfőbb ügyész tisztségre.
Az ombudsman eljárást indított az ügyben.
A Figyelőben, az RTL Klubban és az Origóban is kulcsszerepet vitt.
Találkozzunk október 14-én, szerdán este a budapesti Akváriumban!
Horváth Lóránt szerint Szathmáry Zoltán a Polt Péter-féle csapat tagja volt.
Egy motoros vesztette életét.
Presley Gerber márciusban még reménykedve számolt be arról, hogy egy mexikói klinikán próbálta maga mögött hagyni függőségét.
Az aranyszínű sárgaság okozta problémáról és a megoldáshoz szükséges lépésekről is beszélgettünk a történész-borásszal hegyaljai birtokán.
A Fidesz sajtófőnöke szerint a pénzügyminiszter mostani feladata messze meghaladja az erejét, de még ez sem lehet indok arra, hogy félrevezesse a közvéleményt.
Hétfőn reggel még arról tájékoztattak, hogy egy korábban őrizetbe vett férfit elengedtek.
A kislány életveszélyes sérüléseket szenvedett a szexuális bántalmazás során. 12 év fegyházat kértek az elkövetőre.
Több hét mérlegelés után.
A gyanú szerint oroszoktól fogadott el több mint 1 millió eurót.
A színész a kolumbiai dzsungelben tett őszinte vallomást korábbi alkoholbetegségéről. Elárulta, a Viszkis sikerét sem tudta megfelelően kezelni.
Súlyos testi sértés gyanújával hallgatták ki, de nem vették őrizetbe, így szabadlábon védekezhet.
Vasárnap a Terror Háza múzeum előtt tüntettek Schmitt Mária elbocsátása ellen.