Tompa Andrea: „Miért hagytátok?” – A szembenézés történeteiről
A szembenézés történetei olyanok, mint az az út, amit az alkoholistának kell bejárnia, hogy szakítson részeges önmagával.
A(z) 24.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A szembenézés történetei olyanok, mint az az út, amit az alkoholistának kell bejárnia, hogy szakítson részeges önmagával.
Merz pozíciója az AfD sikere után jelentősen meggyengült.
Andros Townsend nem akármilyen balesetet szenvedett.
Több száz millió forinttal károsíthattak meg idős embereket egy illegális aranyfelvásárlót működtető család tagjai.
Néhány drón elérte a fővárosi olajfinomítót.
Megnyitották a Pénzügyminisztérium épületét a látogatók előtt.
A színész az NKA-tól azt várja, szedjék be Bayertől az elmaradt kamatot, és további leleplező anyagokat ígér: felkészül többek között Tóth Gabi és Radics Gigi.
Egy egyetemi diplomaosztón elmondott inspiráló beszéd, amely virálissá vált. McRaven admirális saját, katonai tapasztalataiból származó tippjei nem csak egyenruhásoknak.
Állítólag kábítószer-kereskedelemben vett részt.
Sötétedés után egyelőre nem érdemes kilátogatni az idén a Petőfi hídnál rendezett tárlatra, a szervezők azt írgérik, hétfőn megoldódik a világítási probléma.
Úgy tűnik, hogy a Como az új szezonban egy fokkal merészebbet álmodhat, mint legutóbb, miközben Martin Baturina is megolvasztja játékával a szurkolók szívét.
Az egykor a színész tulajdonában lévő, 430 négyzetméteres villa iránt állítólag magyarok és külföldiek is érdeklődnek, már vételi ajánlat is érkezett.
Több településen is időközi választást tartanak vasárnap: Bátaszéken, Niklán és Sávolyban polgármesterről, Üllőn képviselőről döntenek.
Éjszaka erős robbanások hallatszottak Rijádban.
Donald Trump nemrég bejelentette, hogy az USA ténylegesen is „át fogja venni” az irányítást a venezuelai olajkészletek és az olajkitermelés felett. Ilyen direkt lépésre még nem volt példa az amerikai történelemben. Ráadásul Caracasban számos változás történt Maduro elnök elrablása óta.
Napos, száraz idő lesz vasárnap, érdemes kihasználni.
Tragikus eseményekkel teli hét volt; nem sok vidám témát találtunk – következzenek a legolvasottabb anyagok egy évvel ezelőttről.
Mi történik, amikor egy tájban egyre kevesebb a víz, a száraz időszakok pedig már nem napokig, hanem hetekig tartanak?
A Videoton FC Fehérvár idénybeli negyedik idegenbeli mérkőzésén a negyedik vereségét szenvedte el a labdarúgó NB II-ben.
Pécsről hazafelé állt meg a szüreti napokon a miniszterelnök, ott történt az incidens.
Raphinhához hasonló teljesítményre mindössze egy barcelonai játékos volt képes – bő nyolc évtizede.
Vancsa Zalán gólpasszt adott a svéd élvonalban.
Kiskunfélegyházán ketten súlyosan megsérültek.
A DVSC a 10. percben már 2-0-ra vezetett, mégis kikapott otthon 4-2-re a Vasastól. A Paks bombagóllal nyert Kisvárdán a labdarúgó NB I-ben.
Vasárnap reggelre ígér újabb videót Molnár Áron, főszerepben Bayer Zsolttal, és egy állítólagos hárommmillió forintos NKA támogatással.
Az állatvédő szerint példás büntetés született.
Miért mutat túl önmagán a Gallagher testvérek kibékülése és az Oasis tavalyi turnéjáról szóló film, a Don’t Look Back in Anger?
A 6 éves gyereket az életmentő műtétet követően Bukarestbe szállították, de csak a gépek tartották életben.
A 38. játékhéten is lezajlott az ötöslottó-sorsolás, mutatjuk a nyerőszámokat, amelyekkel 3,25 milliárd forintot lehetett nyerni.
Mészáros Lőrinc vonatkozásában életfogytiglanit emleget Magyar Péter. Megállapodott Grönlandról az USA és Dánia. Új részletek az iskolakezdési utalványról.
Hihetetlen feltámadást mutatott be a Borussia Dortmund a Bajnokok Ligájában: a német csapat hazai pályán kilencgólos hátrányból fordított és nyert.
Gulyás István védőügyvédje pedig Schiffer András lesz.
A nyilvános bírósági dokumentumok szerint azzal is tisztában voltak, hogy az MI fejlesztés tönkre teszi a lapkiadókat.
Váratlanul nagy vereségbe szaladt bele a Premier League-címvédő Arsenal, amely a Brighton otthonában kapott ki 3-0-ra.
A kormányfő Ruff Bálinttal arról beszélget, hogy lehet, megszerveznek egy Békemenetet, ha már az eredeti haldoklik.
A Tilly Norwood néven ismert virtuális karakter Piers Morgan műsorában mutatta meg, mennyire kifejlett már a mesterséges intelligencia.
Új részhez érkezett szubjektív film- és sorozatajánlónk, a Képernyőidő: főszerepben Denzel Washington, egy izgalmas német film, és a szekták.
Rengeteg jó dolgot csinált.
Továbbra is nyeretlen a Tottenham Hotspur az angol labdarúgó-bajnokság mostani idényében. Szombaton az Aston Villától kapott ki hazai pályán.
Böde Csaba, a Magyar Vonatflotta Zrt. eddigi vezérigazgatója lett a közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkár.