Dárdai góllal, gólpasszal keserítette el a Honvédot
Marad az élen a Puskás Akadémia.
A(z) 24.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Marad az élen a Puskás Akadémia.
A nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett gyanújával hallgatták ki a két dílert, T. É.-t őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, V. L. szabadlábon védekezhet.
A sportnapilap szerint sem szeptemberben, sem októberben nem tud majd pályára lépni a sérült csatár.
A miniszterelnök szerint az érdeklődés és a közpénz hiánya miatt marad el a korábban bejelentett október 23-i Békemenet és megfáradt harcosoknak nevezte a felvonulókat.
A magyar gyökerű fapados légitársaság minden törölt járatra átlagosan 40 ezer eurót költött 2025 áprilisa és 2026 márciusa között.
Az esettel kapcsolatban közölték: az elgázolt kisfiú nem viselt védősisakot és az ütközés következtében koponya- és többszervi súlyos sérülést szenvedett.
Megvan az első francia válogatott keret, amelyet a legendás középpályás választott ki.
Nem jó jel, ha az újdonsült anyuka elborzad, amikor ránéz a kisbabájára. Az éjszaka szülötte főszereplője nemcsak elborzad, de egyenesen frászt kap kisfiától. Tényleg a sötét finn természetfeletti erők munkálkodnak a háttérben, vagy az anyaság gyűrte maga alá? Kritika.
Kihirdette bő keretét az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Nemzetek Ligájára.
A szárazság miatt az import is nagyobb volt, de a teljes felhasználás nyolc százalékkal magasabb volt, mint tavaly augusztusban
Az ellenzéki párt közleményében úgy fogalmazott: amit csinálnak, nem maradhat titokban, akik nekik dolgoznak, nem maradhatnak a sötétben.
A húsz éves őszödi beszéd máig velünk élő következményei, Kötcse, a gyermekvédelem és Magyar Péter permanens országjárása is szóba került az aktuális Háromharmadban.
A város jelenleg egy jelentős, de eddig ki nem szolgált, potenciális spanyol útvonal a budapesti reptér európai térképén.
Debby Ryan egy interjúban mesélte el, hogy több agyrázkódás és korábbi migrénje következtében olyan agysérülést szenvedett, amely alapjaiban változtatta meg az életét.
A város egyik strandján, a parttól ötven méterre támadt a férfira. Ez az ötödik halálos cápatámadás idén Ausztráliában.
A nyilvánossághoz fordul a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (TDDSZ) helyi alapszervezete a kialakult helyzet miatt.
Visszatér előző klubjához a Liverpool vezetőedzője.
Felszámolják a párhuzamos várólistákat és bezárják a VIP-részleget a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban – derült ki Velkey György László pénteki bejegyzéséből.
Frontálisan karambolozott egy személyautó és egy kisbusz, egy harmadik jármű az árokba borult. Az érintett útszakaszt lezárták.
Volt kormánytagokat kérdeztünk a nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvekről, amelyek az őszödi beszéd kiszivárgása idején készültek.
Az ellenzéki párt közleményben jelezte: az újkommunista önkény ellen tiltakoznak. Aznap Békemenetet is szerveznek Bayer Zsolték.
Az NB I-et 7 forduló után vezető felcsútiak trénere nem tudja, miért kell szinte kikényszeríteni a fiatalok pályára küldését a hazai első osztályban.
Volt már, aki mellett kampányolt. Ő inkább diplomatikusan fogalmazott.
Bejelentették, mikor és hol temetik el a zenészt.
A Google Fordító élő tolmács funkciója már egy ideje elérhető, mostanra azonban azt is megoldották, hogy internet nélkül is tudjuk használni.
Azt kérték a tokiói vezetéstől, hogy a felszólítást a legnagyobb komolysággal kezeljék.
Az egyik madárvédő szervezet munkatársa is szállított neki példányokat.
A kutatók szerint egy eddig ismeretlen ókori településen működött a fürdő, amely az egyik első zsidó település lehet a körzetben.
Felmerült, hogy a közmédia átszervezése során a Duna beszélgetőműsora is a végéhez érhet.
2,7-es magnitúdójú földrengés volt csütörtök este: a fészekmélység az előzetes számítások szerint körülbelül 5 kilométer volt.
Vasárnap késő este érkezik a hidegfront, amely erős szelet és jelentős lehűlést hoz.
A Samsung által elindított online felületen interaktív grafikonokon nézhetjük a mérési trendeket 1 órától 7 napig terjedő időablakban.
A Duna Aszfalt közlése szerint 2025 novembere óta több mint 10 milliárd forint kamatot fizetett az állami tulajdonú bankoknak. A beruházás eközben 40 százalékos készültségnél jár.
Németország nemcsak a közép-kelet-európai összeszerelőüzemek sorsát dönti el, hanem egész Európáét. Tétje van tehát a helyzet megértésének itthon is.
Vitézy beszélt arról is, hogy a Közlekedési és Beruházási Minisztérium társadalmi, műszaki és gazdasági szempontból átvilágítja a tervezett autópálya-fejlesztéseket, mivel az elmúlt években elhanyagolták a főutak fenntartását, és a költségvetés teherbíró képessége szerint kell rangsor…
A Telex kérdésére Vitézy Dávid kijelentette, hogy a koncesszió megszüntetése után a Magyar Közút veszi vissza az autópályák üzemeltetését és fenntartását, visszavéve a mérnökségi telepeket, az eszközöket és a korábban kiszervezett 900 dolgozót.
A sztrádán Kiskunfélegyháza közelében egy sávon halad a Szeged felé tartó forgalom.
Vitézy Dávid rámutatott a szerződésmódosítás abszurditására: az állam arra hivatkozott, hogy
Vitézy Dávid elmondta, hogy a korábbi közlekedési tárca szakmai javaslata szerint legalább hat részre kellett volna bontani a koncessziót a verseny érdekében, ám az Orbán-kormány egyben szervezte ki az egész hálózatot 35 évre.
Az autópálya-koncessziós szerződés teljes futamideje alatt nominálértéken 23 196 milliárd forintot fizetnének ki, ami példátlan nagyságrendű közpénzt jelent – tette hozzá Vitézy.