„Már voltam börtönben, az sem érdekel, ha lecsuknak”
Ököllel esett a kalauznak egy férfi a Kelenföldre tartó vonaton.
A(z) 24.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Ököllel esett a kalauznak egy férfi a Kelenföldre tartó vonaton.
Csütörtöktől meglehetősen változékonnyá válik időjárásunk.
De legalább nem gyalog, vagy falubusszal érkezett.
Hiába jelezték már politikusok és kutatók is, hogy veszélyessé válhat a helyzet, ha nem lassítanak az MI-fejlesztéseken, Donald Trump nem izgulja túl a dolgot.
Hat év börtönt kértek rá.
Pályázaton, kilenc induló közül választották ki.
Egy sódert szállító kamion és egy autó ütközött össze.
A kutatók szerint a leglátványosabb maszodonfogat fedezték fel, amit eddig láttak.
Az alkotmányjogász szerint, ha egy autokratikus berendezkedés után át akarunk lépni egy alkotmányos rendszerbe, akkor a korábbi rendszert hosszú éveken át kiszolgáló szereplőket már a legelején el kell távolítani.
Bíróság elé állt a lombkorona nélküli lomkoronasétány feltalálója.
Július 29-én az albán tengerparton fotózták le a járművet, több mint 830 kilóméterre a somogyi falutól.
Parlamenti Bizottsági meghallgatáson beszélt a Tisza Párt egyik új alkotmánybíró-jelöltje.
Ő már korábban is alkalmazta volna a vezetőszárat.
Egyben korrektnek nevezte Orbán Viktor NVVH-s munkatársakkal kapcsolatos kijelentéseit.
Két hibát is elkövetett a VAR.
2,5-ös magnitúdójú rengéseket mértek.
Szó esett Orbán vasárnapi interjújáról, amelyről reggel Magyar Péter posztolt is.
Beterjesztik a gyermekvédelmi javaslatot, ami az örökbefogadást is érinti.
Ráadásul drámai végjátékban elkerülte a vereséget is.
Magyar Péter posztolt egyet nem sokkal az interjúja előtt, amelyben Orbán Viktor Fidesz-elnök vasárnap esti interjújára reagált.
Magyar történelem, irodalom, földrajz és kultúra: olyan kvízkérdéseket válogattunk össze, amelyekhez elvileg nem kellene lexikont lapozgatni.
375 millió közpénz a választás előtt, Vitézy visszaszólt Orbánnak, Trump Ukrajnát hibáztatja.
Újabb fejezet az NKA-botrányból.
Nem a napsütésé lesz a főszerep a hét első napján.
Keményen helyrerakta egykori főnökét a közlekedési miniszter.
Budapesten mindhárom napon telt ház, és lelkes közönség fogadta a sportág legjobbjait.
Csakúgy, mint tavaly szeptemberben, ezúttal is a tatabányaiak győztek.
Egyre népszerűbbek a digitális ügyintézési szolgáltatók.
A magyar és német válogatottban is szerepelt sportoló hétfőn lett volna 62 éves.
Magyar turistákat menekítettek, Orbán visszatért a Hír TV-be.
A magyar sprinter nem jutott be a 200-as döntőbe, a 4x400-as vegyes váltó 8. lett az atlétikai Világdöntőn.
A rapper három évtizeddel ezelőtt halt meg, de sokan még ma is bálványozzák. Az egyetlen magyar nyelvű 2Pac-könyv szerzőjét kérdeztük ennek okairól.
4x100 méteren a győzelmet egy úszó, tornász, triatlonos, rúdugró alkotta csapat szerezte meg.
A nemzet művészévé választott operatőr, rendező, fotográfus 82 évet élt.
A Horizont felületére az áprilisi vereség óta nem került fel új tartalom.
Súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség vizsgálja az esetet.
Egyébként is borzalmas állapotokat tapasztalni a nazarethi idősek otthonánál.
Először lesz a megújult közmédia vendége.
Két évvel ezelőtt az Egyesült Államok egyik leggazdagabb embere lett az ország római nagykövete, aki az idén nyáron a 140 milliárdos szuperjachtjával járta körbe az olasz partokat – elvileg azzal a céllal, hogy segítse az amerikai-olasz kapcsolatok fejlődését. Vajon sikerült neki?
Két férfit garázdaság gyanújával hallgattak ki