Moldova tiltakozik az orosz választások ellen a szakadár Dnyeszteren túli régióban
2021-ben is ezt csinálták az oroszok.
A(z) 444 legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
2021-ben is ezt csinálták az oroszok.
A Madách és a Trafó élére pályázók közül is ismertté váltak nevek.
35 éven keresztül minden egyes órában 96 millió forint közpénzt utaltak volna Mészáros és Szíjj cégének, ha érvényben marad a koncessziós szerződés az autópályákra.
Évek óta húzódik az ügy, de a baranyai főügyész csak most jelezte az elfogultságát.
Magyarországon is egyre későbbre tolódik az első gyermek születése. Míg 2000-ben az elsőszülött gyermekeknek csupán 0,3 százaléka született 40 év feletti anyától, addig 2021-ben már 3,6 százalékuk. De miért van ez így? És milyen érzés idősebb fejjel újraírni a mindennapokat egy kisgyermek…
Mobiltöltés zsúfolásig megtelt nézőtér előtt. A nagy Leslie Mandoki-könyv, fentaniltapasszal. Szivek szállodája. Crackpipával a ferihegyi gyorsforgalmi úton. Röhejes zenészszobrok, hányatott sorsú emléktáblák. Fenyő a szomszédban. Fideszes gyerekek festményei.
Azaz az F-35-ös program iránt rendkívül érdeklődő Kína különleges befolyási övezetébe.
Szeptember 30-án, október 30-án, november 13-án és december 7-én folyósítják a támogatást az érintetteknek.
A mesterséges intelligencia segítségével készített jelentés arra jutott, hogy egy kínai hajó nukleáris fegyverprogramhoz szükséges alkatrészeket szállít a Közel-Keleten.
Tettestársát még keresi a rendőrség.
Azaz itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Trump kérésére a törvény hatályát Irán energia- és fegyveriparára is kiterjesztették.
Trump szerint ezzel valóra váltak az Egyesült Államok álmai.
A sugárzás szintje a Roszatom szerint nem változott.
Nem tetszik neki, ahogy írnak róla.
Levélregény egy sokat levelező nyugdíjas érzéseiről és emlékeiről – kit érdekel ez? A kérdés jogos, de inkább úgy kellene feltenni: miért tudott eladni ebből kétmillió példányt Virginia Evans, akit előtte húsz éven keresztül minden kiadó elhajtott?
A totalitariánus terrort kellett volna bemutatnia, totális politikát csinált helyette és ideológiai hűbérbirtokot: az emlékezetpolitikai nagyvállalkozó kirúgása után végre ki lehetne találni, mi legyen az Andrássy út 60.-ból.
25 százalékos azonnali béremelésért és jobb munkakörülményekért demonstráltak a szociális ágazatban dolgozók. A miniszterelnök azt mondta, fél év alatt nem lehet minden problémát megoldani.
Elfogatóparancsot adtak ki ellenük.
Pedig Bayer Zsolték már bejelentették a rendezvényt.
A francia elnök elrendelte egy terv kidolgozását a francia kritikus infrastruktúra és a védelmi ipari létesítmények védelmére.
Mi ez az autópálya-koncessziós szerződés, amit a Magyar-kormány felmondani készül? Miről szól, mennyi közpénzt érint, és miért tartják sokan a teljes Fidesz-időszak egyik, ha nem a legsúlyosabb lopási ügyének? Ebből majdnem mindent megérthetsz, ami az alapokat illeti.
Ugyanott, ahová a Békemenetet is szervezik.
Az észak-koreai himnusz be van tiltva Dél-Koreában.
Túlárazottnak tűnő megrendelések címén folyt át a pénz az ügynökséghez, aminek még honlapja sincs.
Kaotikus jelenetek alakultak ki, amikor néhány bevándorló áttörte a rendőrségi kordont.
Nem adtak neki menedékjogot.
A gyermekvédelemről szóló kormányzati jelentés túlmutat az eleve nagyon összetett témáján, és a magyar társadalom önképének, önismeretének fontos dokumentuma lehet. De van egy kis baj vele.
Bár az első csúcstalálkozón Magyarországot nem képviselte magas rangú politikus.
Szerinte legalábbis.
Az ausztrál Joanna Wietrzyk megnyerte a pekingi fitneszversenyt, később azonban lemondott a győzelméről. Azt mondta, utólag már úgy látja, ki kellett volna állnia.
Az építkezés halad tovább, de a magyar államot és így az adófizetőket a jövőben nem terheli semmilyen pénzügyi kockázat.
A bíróság szerint megalapozott a gyanú K. Zs. Cs.-vel szemben, de nem áll fenn sem a szökés, sem a bizonyítás befolyásolásának veszélye.
Az igeforrás nyilvánosságra hozta a zártkörű kötcsei beszédet. Orbán Sulyokról azt mondta, hogy az elnök elmenekült, megszűnt a Fidesz intellektuális hátországa, a fideszes politikusokat nem fogja megvédeni a mentelmi jog, Orbán Balázst viszont megvédte. De azt hallja, hogy ősszel a gazdaság a fa…
Drónok és rakéták beszerzésére.
Azért támadtak rá a fogvatartottra, mert az visszakérdezett egy zárkaellenőrzés közben. Az ítélet nem jogerős.
Az előző ciklusban Magyarország egyetlen forinthoz sem jutott hozzá, mert az Orbán-kormány nem fogadta el, hogy a civil szervezeteknek szánt forrásokról az államtól független szereplők döntsenek.
A Pesti Srácok egykori propagandistáját egzisztenciális szorongás gyötri.