Családi napot tartott Mészáros Lőrinc, már látja, hogy egy másik párt nyert április 12-én
A leggazdagabb oligarcha félti „a magyar nagytőkét”, nem lenne jó, ha a multinacionális tőke lépne a helyébe.
A(z) 444 legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A leggazdagabb oligarcha félti „a magyar nagytőkét”, nem lenne jó, ha a multinacionális tőke lépne a helyébe.
A szarvast nyugtatólövedékkel hatástalanították, majd elnevezték Emilnek.
A képviselő arról írt, hogy túl van kezelése „jelentős részén”, és bízik a gyógyulásában.
A gyermekvédelmi jelentés legsúlyosabb részleteit kérte számon a miniszterelnök a fideszes képviselőkön, rajtuk keresztül pedig Orbán Viktoron a parlamentben. A Fidesz szerint inkább az üzemanyag áráról kellene beszélni.
Enyedi Ildikó új filmjét először a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, de a 45. Magyar Filmszemlén is tarolt.
Ha valaki, akkor a korábbi belügyminiszter és országos rendőrfőkapitány igazán vághatná, hogy milyen jogszabályoknak kéne megfelelni autózás közben.
Meg is köszönhetjük akár Orbán Viktornak, akinek nincs mentelmi joga, mondta a kormányfő.
A Semmelweis-rektor családi érdekeltségének Hankó Balázs, a rektor korábbi helyettese adott 600 milliót.
Pont a magyar kiutasítás után esett vissza az orosz szállítás, de a jelek szerint nincs összefüggés.
Az önkormányzat szerint egy csőtörés miatt alámosás alakulhatott ki, ez vezethetett a balesethez.
Nagy kacagás fogadta a frakcióvezető bejelentését a rekordmagas üzemanyagárakról.
Az Orbán-kormány részéről finoman szólva sem volt meg a nyitottság az irányukba.
Becky Jones szerint az első orvosa lényegében tönkretette az életét.
Constantinovits Miklós oxyológus és sürgősségi szakorvos, az eddigi megbízott vezető lett a befutó.
Az uniós nagykövetek ma még gyötörhetik egymást, hogy megállapodásra jussanak. Ha nem sikerült, lejár a szankciók egy része.
A bizottsági titkárság sajnos nem tudja, hol érje el a volt külügyminisztert.
A parlament igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága meghallgatta a Tisza Párt alkotmánybíró-jelöltjeit.
Az oktatáskutató szerint „nagyon erős kézi irányítás zajlik a miniszterelnöki hivatalból, ami leginkább a személyzeti politikán látszik”.
Bodor Ádám arról is beszélt, hogy a 3-as metró meghosszabbítása akkor készülhet el 2030-ig, ha minden szereplő minden döntést időben meghoz.
Az ügyészség Nyírmártonfalva korábbi polgármesterére 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönt, valamint pénzbüntetést kért. Mivel az előkészítő ülésen nem született ítélet, tárgyalás lesz, amelyhez a védő helyszíni szemlét is kért.
Az Irán elleni háború pedig még az idén véget ér Trump szerint.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban azt mondta, természetes, hogy egy új politikai közösségben kialakulnak konfliktusok, de azokat megbeszélik.
Majd az Országgyűlés tárgyal a szakképzésekről, igazságügyi törvényekről, Alkotmánybíróságról és a Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról is.
A jóból is megárt a sok: uniós tagságot azért nem kérnek.
A „lélekben mindenre felkészült” exminiszter hosszan fejtegette egy interjúban, hogy miért nincs szó tiltott kampányfinanszírozásról az NKA-s milliárdok esetében.
A német játékos négy játszmában győzte le az amerikai Ben Sheltont.
A támadás a lengyel határtól két kilométerre történt.
Végeredményt még nem lehet hirdetni, mert a szavazatok 5 százalékát még nem számlálták össze.
Az amerikai elnök szerint ugyanis a globális üzemanyaghiányt „nem a Közel-Kelet okozza, hanem az, ami Oroszország és Ukrajna között zajlik”.
Tavaly novemberben, a Tisza képviselőjelölt-kiválasztási folyamatának kellős közepén belső konfliktus robbant ki a pártban. Egy szűk, Radnai Márk körül összpontosuló csoport hibásnak látta a kampánystratégiát, és ezzel szembesítették a pártelnököt egy megbeszélésen. Az aznap éjszaka és a másnapra összehívott állományg…
A volt miniszterelnök azt mondta, nyomon fogják követni az NVVH-munkatársait, nyilvánosságra hozzák a nevüket, és felelősségre fogják őket vonni, ha a Fidesz visszatér a hatalomba.
Ő fényképezte a Hídembert és a Tanítványokat is. Emellett gyűjtötte az amatőr fotókat és a régi felvételeket, és szubjektíven egymás mellé csoportosítva mutatta be azokat, sok kiállítása volt külföldön.
Itt futott például Bárdosi Sándor volt birkozó, Pityinger László Dopeman és egy harmadik pasi műsora, a BarbárShop.
A hatvanas évek végén tartott ötletpályázat győzteseinek terve sosem valósult meg, így Magyarországon csak jókora spéttel épült óceanárium.
A pártjából is kizárták Reinis Uzulniekst.
A 30 év körüli nőt stabil állapotban szállították kórházba.
Bepörgött a mesterséges intelligencia biztonságos használatáról szóló vita, a vezető amerikai AI-cégek fejei javasolják, hogy lassítani kéne a fejlesztések ütemén. Írországi golfpályájáról megszólalt most a téma egyik kiváló szakértője, az Egyesült Államok elnöke.
Délután 4 körül bevontatták az érintett Regiojet szerelvényt, azonban a baleseti helyszínelés mindkét vágányt érinti.