Letörölte a BRFK a csúcsdebil videóját
Amin egy gülüszemű kaszás figura örvendezett rajzfilmzenére a bukósisak nélkül rollerezők láttán.
A(z) 444 legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Amin egy gülüszemű kaszás figura örvendezett rajzfilmzenére a bukósisak nélkül rollerezők láttán.
Amikor a Mythost szembesítették a tevékenységével, az a korábbi lépéseit úgy módosította, hogy azok ártalmatlannak tűnjenek, és még azt is fontolóra vette, hogy új személyazonosságot vesz fel a művelet folytatásához.
Az energiaválságot figyelembe véve módosítanák az akkumulátorüzemekre vonatkozó szabályokat.
A csalási kísérletek száma jelentősen csökkent, de már nemcsak a magánszemélyek, hanem a cégek számláit is próbálják megcsapolni.
Hogy megint lesz-e 40 fok, az még kérdéses, de 37-38 biztosan lesz.
A miniszter felkérte a MÁV-ot arra is, hogy „vizsgálja felül a teljes zöldfelület-kezelési gyakorlatát a klímaváltozás fényében, a fák mai valódi ökológiai értékét figyelembe vevő alapokon”.
Azért így is összejött az első félévben 482 milliárd forintnyi nyereség. De a korrekciókkal együtt ez 100 milliárddal is több lenne.
Az ehhez szükséges közbeszerzést még az idén kiírják, az első szerelvények 2030-tól állhatnak forgalomba.
Az elmúlt 16 évben kormányzó Fidesz-KDNP nem hagyja ki a ziccert: az energiaválság miatt üti-vágja a legatyásodott infrastruktúrát kezelni próbáló, három hónapja kormányzó Tisza Pártot. De mit alakítottak Orbánék válságok idején?
A hatóságok szerint úgy tűnt, mintha fel akarná mérni a biztonsági intézkedéseket Trump jótékonysági vacsorája előtt.
Ami a külföldön élő, távollétükben büntetőeljárás alá vont Kreml-kritikusok jogait korlátozza.
Bár a képernyőről eltűntek, mégis túlélték a Tények kivégzését.
A szárazság miatt kevesebb az áram, miközben a hőség miatt több kellene. Paks nagyon olcsón termel, ezért pénzügyileg is fájó, hogy nyolc turbinájából hét leállt. Gazdasági sokkot nem okoz a krízis, de lesznek fájdalmas hatásai.
Hőségben aktivizálódó Fidesz, az orosz hadigazdaság tartóoszlopa, Spanyolország migrációs politikája és a közmédia krónikásai a 444 napindító hírlevelében.
Az énekesnő igyekezett megnyugtatni az aggódó rajongókat, hogy nem impulzív döntést hozott.
A Wildberries raktáráruházai elleni csapások már eddig is sok milliárdos kárt okoztak – és folytatódnak. Vevői oldalon ott a csomag, ami már nem fut be, a kereskedői oldalon pedig a kár, amit senki sem térít meg.
2014-ben készült, közpénzből, csodás színészekkel, szerkesztőkkel, rendezővel és dramaturggal. Már benne volt a print rádióújságban, amikor rájöttek, hogy ki írta.
482 oldalas dokumentumot adott át a Magyar Távirati Iroda néhány munkatársa a közmédia kinevezett vezetőinek.
Az intézkedések részeként a Rossmann üzleteiben kikapcsolja a kirakatokban és az üzlettérben működő digitális kijelzőket, lekapcsolja a homlokzati és beltéri logókat, valamint a polci kiemelő világításokat. Emellett az üzletek hőmérsékletét 26 °C-ra állítja.
Helyenként akár 50 métert is lehet befelé sétálni bokáig érő vízben. Képek a megváltozó Balatonról.
A vidékfejlesztési minisztérium és a budapesti kormányhivatal tiltásról szóló posztjai okozták a félreértést. Kedden délután a tárca elismerte a hibát és elnézést is kért.
A választási kampányban adták át nagy csinnadrattával Sátoraljaújhelyen.
Nem lett köztévés kinevezett két olyan újságíró, akik részt vettek az orbáni hazugságpropagandában, egyikük Mészáros Lőrincnek is dolgozott a legutolsó időkig. Ez jó. Mindez úgy néz ki, hogy Magyar Péter kérésére történt. Ez rossz.
A rendszerváltás után belépett a Munkáspártba, amelynek haláláig tagja volt.
A lánc 1995-ben jelent meg hazánkban, és ez idő szerint 200 boltja van.
Az ukrán fegyveres erők egykori főparancsnoka szerint az orosz hadsereg sokkal magasabb fejlettségi szinten áll, mint a NATO.
10 százalékkal alacsonyabb energiafelhasználással fog működni a Kall Ingredients, és ez még nem is minden.
A leminősített Opusból a kereskedés első perceiben kétszer cserélt gazdát, mint az elmúlt harminc napban. Az MBH-részvények forgalma két nagy üzlettel csaknem harmincszorosa az átlagosnak.
A megújuló közmédia hírszolgáltatásának ugyanis vissza kell állítania a társadalom bizalmát.
Odaszúrtak az RTL Híradó műsorvezetői a konkurenciának, miközben a TV2 a „Tények” beszántása után hetekkel újraindította hírszolgáltatását.
A Lánchídnál is előbukkant a meder.
Volt olyan terület, amelyet hektáronként 150 millió forintért vették meg a tulajdonosoktól.
Mérgesek a benzinárak miatt, ezért gazdaságpolitikai kérdésekben hitelesebbnek látják most már a demokratákat.
A luxus sokszor fontosabb volt, mint a hasznosság.
A kameruni zászló alatt hajózó Nadezhda legénységének zöme is török volt.
Izzadjon velünk percről percre.
Valószínű, hogy az orosz légvédelem térítette el az ukrán eszközt.
Szijjártó Péter és a sajtószabadság. Szakértői kinevezések a külügynél. Minek látszik a ceutai válság? Ekkorát még nem hallgattak az oroszok terrortámadásról. Itt a 444 napindító hírlevele.