Megszavazta a parlament a Vagyonvisszaszerzési Hivatal felállításáról szóló törvényt
Az NVVH létrehozása a Tisza Párt egyik fő kampányígérete volt.
A(z) 444 legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Az NVVH létrehozása a Tisza Párt egyik fő kampányígérete volt.
Hajnali 3 óra óta többször is megdőlt a rekord. Nemcsak az aszály és a kánikula felelős ezért, hanem az emberi beavatkozás is.
A lengyel politika legendás alakja szerint három hónapon belül börtönbe kellene kerülniük azoknak, akik bűnöket követtek el a magyar nemzet ellen.
Ukrán oknyomozók szerint Oleg Leonov néven él Oroszországban. Vagyonának jelentős része családtagjai és élettársa nevén van.
Egy olasz férfi több mint tíz éven át ókori régészeti lelőhelyként üzemeltette Vicenza közelében az építményét, két évet és négy hónapot kapott érte.
Az átkelő hivatalosan a kereskedelmet és a turizmust élénkítené, egy ukrán kutatócsoport szerint azonban főként az észak-koreai katonák Oroszországba szállítását könnyítheti meg.
A fudzsisavai mecset körül kialakult konfliktus megmutatja, milyen feszültségekkel jár Japánban a külföldi munkavállalók számának növekedése és a társadalom fokozatos átalakulása.
Annyi az AI-gazdag Amerikában, hogy szépen meghúzták az eladásokat.
Dolgoznak az őszi műsorstruktúrán is, a közmédia közleménye szerint csaknem 100 műsor tér vissza ősztől a képernyőre.
A román médiahatóság engedélyezte, hogy Radu Morar, a Budapesten élő román médiamágnás és horgászbefektető eladja az erdélyi magyar médiát kontrolláló cégét Turós Lórándnak, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének. Az RMDSZ lenyúlhatja az anyaországi pénzből épített erdélyi KESMA-t.
Augusztus 1-jén és 8-án is vezetett sétán lehet részt venni a Sándor-palotában. A program ingyenes, csak regisztrálni kell.
Ez még a szolidaritási hozzájárulás tavaly decemberi részlete.
Ez már a második szerverlefoglalás volt az NKA-botrány nyomozásához kapcsolódóan.
Kálnoki-Kiss sportállamtitkár szerint nincs még egy olyan sportszervezet az országban, amely ne fizetne bérleti díjat, még ha kedvezményeset is.
Kivonultak, majd tájékoztatót tartottak.
Az ügyvéd szerint „nehezíti az objektív igazság feltárását”.
Az 54 éves Sonnevend Pál az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékánja, elismert alkotmány- és nemzetközi jogász. Dolgozott az Alkotmánybíróságon Sólyom László mellett, alkotmányjogi tanácsadóként szolgálta Mádl Ferenc és Sólyom László köztársa…
A kormányfőnek Toroczkai László tett fel kérdéseket egy korábbi állásáról és egy Varga Judittal közös lakásáról, mind a két témában tartogatott érdekességet Magyar válasza.
Takács Péter pólós-kötényes ajándékcsomagot kapott Magyartól, de Bóka János, Tuzson Bence és Pócs János is a kormányfő célkeresztjébe került.
Összeül a Fidesz Tusnádfürdőn, és azon töprengenek, hogy a magyar emberek miért nem szeretik önöket? Azért, mert ellopták a pénzüket, kilopták a szemüket, mondta a kormányfő, hozzátéve: „az igazságot, akár tetszik önöknek, akár nem, az egész ország meg fogja ismerni”.
A mesterséges intelligencia miatti hiányt kihasználva óriásit kaszált a kínai memóriagyártó. A Pentagon betiltaná, Európa nem tudja megkerülni.
A hatóságok részlegesen feloldhatták a bankszámlák zárolását, így a vállalatok hozzáférhettek bevételeik egy részéhez, és rendezhették tartozásaikat.
A karhatalom erőszakkal akarta leverni a felvételi botrány miatt tiltakozó diákokat, a Csótány Pártot.
Infantino egy hosszú Instagram-bejegyzésben védte meg a torna szervezését, de több vitatott ügyre továbbra sem adott érdemi választ.
Az ukrán csapásoktól félve azonban ezt csak online tudta előadni az orosz haditengerészeknek.
A miniszter szerint a két érintett cégnek összesen 250 millió forintot kell visszafizetnie, miután az ideiglenes kollégium támogatásainak felülvizsgálata során újabb szabálytalanságokra bukkantak.
Ukrán csapások értek orosz területeket is, a támadásoknak a hatóságok szerint mindkét oldalon vannak halálos áldozatai és sebesültjei.
Németországban nem értik, hogy lehetett szabadlábon az ismert iszlamista elkövető.
3-5 százalékos visszaesés a kormánypártnál, nagyot nőtt a Mi Hazánk.
A Fidesz nem is indított saját jelöltet.
Csütörtökön már akár 37 fok is lehet.
A franciaországi Gironde-ban pusztító erdőtűz már Bordeaux közelében jár, miközben az Ibériai-félszigeten is újabb településeket ürítenek ki a gyorsan terjedő lángok miatt.
Tusványos-lezárás, horgászőrjöngés, a Trump-stílus és meleg férfiak a 444 napindító hírlevelében.
A 27 éves szlovén ezzel a verseny történetének rekordját is beállította.
A 21 éves, az Iszlám Államhoz köthető férfi késsel támadt az elfogására érkező rendőrökre, akik válaszul tüzet nyitottak rá.
Olyan valóságra ébredtünk, amiről azt gondoltuk, hogy csak rossz vicc, értékelte a helyzetet Orbán Viktor. Tusványoson idén pull up-oltak válságtagadók, reménykedők, de még olyanok is, akik önállósodnának. A vereség okairól, a Fidesz válságáról és a polgári-radikális ellentétről kérdezt…
Zohran Mamdani nemkívánatos személynek és háborús bűnösnek nevezte az izraeli kormányfőt, akit viszont a kemény szavak nem tartanak távol.
A Jeti Mozi bemutatja Takács Mária egész estés dokumentumfilmjét. A filmben négy fiatal meleg férfi útnak indul, hogy megszólaltassa az idősebb generáció tagjait, akik először mesélnek arról, milyen volt a kommunizmusban melegnek lenni. Vajon tényleg szabadabb lett azóta a világ?
A Tisza Párt után a Mi Hazánk is megnevezte jelöltjét Hende Csaba helyére, miközben a Fidesz továbbra is bojkottálja az eljárást.
A McLaren brit versenyzője mellett Max Verstappen és Andrea Kimi Antonelli állhatott fel a dobogóra.