Visszaállítaná a Fidesz a védett árat, a Tisza-kormány asztalán a törvényjavaslat
A hétfői parlamenti ülésen a párt frakcióvezetője Magyar Péter felszólalására is megjegyzést tett.
A(z) ATV legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A hétfői parlamenti ülésen a párt frakcióvezetője Magyar Péter felszólalására is megjegyzést tett.
A Tisza Párt frakciójának alkotmánybíró-jelöltjeit támogatta az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága hétfőn a jelöltek meghallgatása után.
A kötcsei pikniken elhangzottak is szóba kerültek a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában, melynek középpontjában a hétvégén bemutatott, több száz oldalas gyermekvédelmi jelentés állt.
A Tisza alelnöke közölte, megnyílt a közmédia megújulásáról szóló társadalmi egyeztetés harmadik fejezete.
Öt új alkotmánybírót és az Alkotmánybíróság új elnökét is megválaszthatják a következő napokban. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága hétfőn hallgatja meg a jelölteket, majd kedden titkos szavazáson dönthetnek róluk a képviselők.
Magyar Péter napirend előtti felszólalásával indul a hétfői parlamenti ülés, ahol többek között terítékre kerül az ügynökakták nyilvánossá tétele, a szakképzés átalakítása, valamint az Alkotmánybíróság szabályainak módosítása is.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter közölte, nyílt pályázatban, szakmai szempontokat mérlegelve, szóbeli meghallgatásokat követően döntöttek a kinevezés mellett.
Csúcstalálkozóra készül Skócia, Észak-Írország és Wales vezetése: a három országrész miniszterelnöke hétfőn Cardiffban ül asztalhoz, hogy közösen követeljék Londontól a függetlenségi népszavazás kiírásának jogát.
Több mint ezer gyermek halt meg kanyaróban Bangladesben március óta. A dél-ázsiai országban nagyszabású oltási kampányt indítottak, de a járvány megfékezése egyelőre komoly kihívást jelent a hatóságoknak.
Meglepő szabálytalanságra derült fény a szombati kötcsei piknik kapcsán: Pintér Sándor volt belügyminiszter kötelező biztosítás nélküli autóval érkezett a kormánypárti rendezvényre.
A családi pótlék jövő évi, nagyarányú emelését, a gyermekvédelemben dolgozók 20–25 százalékos béremelését, valamint az új alkotmány és választójogi törvény elfogadását is célul tűzte ki Magyar Péter hétfő reggel a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Vasárnap három településen is időközi választást tartottak, miután a helyi képviselő-testületek korábban feloszlatták magukat. Zalában, Pest megyében és Heves megyében is új polgármester veheti át a stafétát.
Hétfő hajnalban földrengés volt a Baranya vármegyei Sellye közelében, alig néhány kilométerre a magyar-horvát határtól. A rengés erőssége nem volt jelentős.
Súlyos vádak érték a Fidesz politikusát, amiért az NKA-ból származó forrásokat kormánypárti kampányrendezvényre használhatták fel.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebookon reagált arra, hogy Orbán Viktor a „németek emberének” nevezte.
Öt új alkotmánybírót és az Alkotmánybíróság új elnökét is megválaszthatják a következő napokban. A jelölteket hétfőn hallgatja meg az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága, majd kedden titkos szavazáson dönthetnek róluk a képviselők.
Magyarország visszagyarmatosítása zajlik, ami ellen harcolni kell – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap a HírTV Bayer Show című műsorában. A volt miniszterelnök a választási vereségről, a Tisza-kormányról és a jobboldal előtt álló feladatokról is beszélt.
Hamarosan kormányülésen dönthetnek a várólisták csökkentésére kidolgozott egészségügyi programról – tudta meg az ATV Híradója Zahár Ákos miniszteri biztostól.
Magyar Péter reméli, hogy már szeptember végén elindulhat az akár egy éven keresztül is tartó alkotmányozási folyamat.
Zivatarok miatt adtak ki friss veszélyjelzést.
Orbán Viktor nemzeti ellenállást hirdetett Kötcsén a Tisza-kormánnyal szemben, a volt miniszterelnök által elmondottaknak azonban nincs alapja – vélik a Híradónknak nyilatkozó politikai elemzők.
Tóth Ildikó a Fásyné-ügyről: a NER-esek „előszeretettel dobják ki a hajóból a hölgyeket”.
Veszprémben indult Magyar Péter új országjárása. A miniszterelnök a kormányzás eddigi tapasztalatairól, a Tisza közösségéről és a választókkal való folyamatos kapcsolattartás fontosságáról beszélt. A nyilvános beszéde után az ATV-nek is nyilatkozott.
Fontos tájékoztatást adott ki a hazai bank.
Trump Ukrajnáról, Iránról és a mesterséges intelligenciáról is beszélt.
Rétvári Bence és a KDNP nem támogatja, hogy azonos nemű párok fogadhassanak örökbe.
A jövő heti időjárás tartogat még meglepetéseket. A nyárias meleg is visszaköszön egy kicsit.
Ókovács Szilveszter a közmédia pártatlanságát kérdőjelezte meg egy vasárnapi bejegyzésében, amelyben azt sérelmezte, hogy a Magyar Állami Operaházról készült híradásban szerinte aránytalanul kevés idő jutott az intézmény álláspontjára.
Októberben tartja első országos táborát a Digitális Polgári Körök (DPK), de Orbán Viktor nem lesz ott.
Újabb információk vannak a horvátországi tűz kapcsán, ami miatt már több száz embert kellett evakuálni.
Verekedés volt a budai Várban, két férfit garázdaság gyanújával hallgattak ki – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap.
Egy nő találta meg a méretes anakondát.
Az Ukrajnát vasárnapra virradóra ért orosz légitámadásban egy drón egy teherautóba csapódott ukrán területen, mintegy 800 méterre a Dorohusk-Jahodin lengyel-ukrán határátkelőtől – közölte Dariusz Sienicki, a lengyel határőrség regionális alakulatának szóvivője az Interia.pl lengyel hírpor…
Gong Tao, Kína budapesti nagykövete megszólalt a kínai-magyar kapcsolatokról, és Szijjártó Péter BYD-s állása is szóba került.
Új nevek kerülhetnek fel a listára, visszavonják Kósa Lajosék utónévtiltó döntését.
Tényleg Miamiban lesz a Putyin-Zelenszkij találkozó?
Nyolc kiemelkedő művésszel bővült a Halhatatlanok Társulata, akiknek lábnyomát ünnepélyes keretek között leplezték le a fővárosban szombaton.
Orbán Viktor közölte, hogy vége a türelmi időnek, és hogy mostantól harcolni fognak.
Új európai kutatás világított rá a feldolgozott húsok veszélyeire, miközben a szárnyasok fogyasztásánál váratlan összefüggésre bukkantak.
Egy teljesen új politikai korszak kezdeteként értékelte az áprilisi kormányváltást Tölgyessy Péter, aki szerint ugyanakkor a Fidesz megbillenése után az új kormánynak is rendkívül kemény évekkel kell szembenéznie.