Máris helyreigazítást követelnek az M1-től, „a reflexek még a régiek” a Momentum szerint
A Momentum helyreigazítási kérelmet küldött a közmédiának az M1 Híradó esti adásában elhangzottak miatt.
A(z) ATV legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A Momentum helyreigazítási kérelmet küldött a közmédiának az M1 Híradó esti adásában elhangzottak miatt.
A tegnapi, ünnepi eseményekre reagált közösségi oldalán.
A mérések alapján az esti ünnepi műsort csaknem félmillióan követték az M1-en.
Fekete-Győr András csütörtökön a Facebook-oldalán reagált Lázár János lemondására. A Momentum elnöke szerint attól, hogy a volt miniszter kivonul a parlamentből, még felelnie kell a politikai pályafutása idején hozott döntései miatt.
Vissza kellett hívni a Lidl egyik vásárlókedvenc termékét.
Minden korábbinál súlyosabb gazdasági szankciókat és teljes pénzügyi elszigetelést helyezett kilátásba Irán ellen Donald Trump. Az amerikai elnök egyúttal figyelmeztette a nemzetközi közösséget: komoly következményekkel számolhat az az ország, amely megpróbál segítséget nyújtani Teheránnak.
Két évvel ezelőtt elektromos zárlat miatt tűz ütött ki a Miskolctapolcai Barlangfürdőben, ami miatt be kellett zárni a helyet. A barlangjáratokban lévő fürdő felújítása mintegy 1,5 milliárd forintba került, de most elkészültek a munkálatok, így ismét várják a látogatókat.
A magyarság története, fényfestés, látványos drónalakzatok, tűzijáték várta a látogatókat, a távoli villámok nem zavarták meg az eseményt.
Navracsics Tibor szerint Magyar Péterrel jelenleg nem lehet érdemi párbeszédet folytatni, de nem politikai nézetkülönbségek, hanem a miniszterelnök kommunikációs stílusa miatt. A volt miniszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában részletesen beszélt a Polgári Demokraták néven elindított társadalmi kezdeményezésről, a…
Heves viharok alakulhatnak ki Észak-Olaszországban és az Isztriai-félszigeten is, a magyar turistáknak is érdemes felkészülniük.
Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője lemondott parlamenti mandátumáról. A volt közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán közölte döntését csütörtök délután.
Magyarország és Budapest ellenállóképességének megerősítéséről, valamint a zöldpolitika elengedhetetlen szerepéről beszélt augusztus 20-ai ünnepi videójában Karácsony Gergely.
A Hamász egyik ezredese melletti tüntetés miatt Karácsony Gergely főpolgármester levelet írt a rendőrség vezetőjének, a Mazsihisz pedig közleményben tiltakozott a rendezvény engedélyezése ellen.
A G7 tényfeltáró cikke szerint az idei augusztus 20-i rendezvénysorozat közbeszerzésének nyertese hetekkel a tender kiírása előtt Tisza-közeli emberekkel levelezett a témában, és adatokat kért az állammal papíron még szerződésben álló cégtől, a Balásy-féle Lounge-tól.
8 órától élőben közvetítjük a zászlófelvonást és a tisztavatást az ATV Extrán és az ATV YouTube-csatornáján.
Bár előttünk a négynapos hétvége, augusztus 20-án nem mindenhol kedvez az időjárás a szabadtéri programoknak. Míg az ország nagy részén kánikula és napsütés várható, az északnyugati és északi tájakon heves zivatarok, viharos széllökések és jégeső rondíthat bele az ünneplésbe.
Csúcsokat döntenek idén a bankok a lakosság hitelezésében, de nem minden kölcsön iránt nőtt meg a kereslet.
Az augusztus 20-i ünnep miatt a nagy élelmiszerláncok ugyan zárva lesznek, ám nem kell négynapos boltzárra készülni. Mutatjuk, hogy alakul a nyitvatartás a négynapos hétvégén.
Augusztus 25-én távozik hivatalából Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész, ezt követően pedig az új köztársasági elnök egyik első jelentős alkotmányos feladata lesz az utód jelölése. Horváth Lóránt ügyvéd, az Ügyvédkör elnöke az ATV Startban arról beszélt: a folyamat akár politikai erőpróbává is válhat az államfő és az ors…
Márki-Zay Péter szerint élesen el kell választani egymástól a politikai bosszút és a jogsértések miatti számonkérést.és elszámoltatást. Hódmezővásárhely polgármestere szerint az új politikai korszaknak valóban nem szabad bosszúra épülnie, ugyanakkor az igazságszolgáltatás működése és a korábbi ügyek kivizsgálása nélkü…
A tűzijátékról sokan nem tudják, de káros hatást gyakorol a levegőminőségére. A National Library of Medicine 2024-es tanulmánya szerint különösen rossz hatással van azoknak a légzőrendszerére, akik asztmában vagy krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvednek.
Magyarország úgy válik szárazabb éghajlatúvá, hogy közben alig csökken az éves csapadékösszeg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Meteorológiai Tanszék kutatóinak vizsgálata szerint.
Ismét másodfokú hőségriasztást adtak ki, azonban csütörtökön és pénteken is zivatarokra figyelmeztetnek a meteorológusok.
Több mint 30 törvény, két Alaptörvény-módosítás és számos, az ország megújítását célzó döntés született az új, TISZA-többségű Országgyűlés első száz napjában – közölte a TISZA-frakció.
Hegedűs Zsolt kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy kétoldalú tárgyalásokat folytatott Haris Hajrulahoviccsal, az Egészségügyi Világszervezet magyarországi országirodájának vezetőjével (WHO).
Tömeges rosszullét ütötte fel a fejét egy Zala vármegyei szállodában, ahol a vendégek és a személyzet több tagja is furcsa tüneteket tapasztalt.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Sziget Fesztivál lezárultával idén is összegyűjtötte a helyszínen hagyott jó állapotú sátrakat és matracokat, amelyeket rászorulók között fognak szétosztani.
Mohammad Baker Kalibaf, iráni főtárgyaló közölte, hogy addig zárva marad a Hormuzi-szoros, "ameddig az Egyesült Államok nem tartja magát a két ország közötti tűzszüneti keretmegállapodáshoz".
Pakson továbbra is a két működő turbina üzembentartásáért küzdenek, ekkor várható a vízszintemelkedés és a többi turbina visszakapcsolása.
Elmarad Majka keszthelyi koncertje, ezúttal azonban nem a rapper mondta le a fellépést, hanem az időjárás miatt fújták le az egész fesztivált.
Szerdán délnyugat felől egyre inkább csökken, valamint elvékonyodik a felhőzet, aminek köszönhetően ismét napsütéses időre számíthatunk. Az ország egyes részein azonban továbbra is előfordulhat csapadék és kisebb zivatarok is.
Hadházy Ákos korábbi független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán jelentette be, hogy nyolc év elteltével ismét meghívást kapott a közmédiába.
Belső vizsgálatot indított a Fidesz a választási vereség okainak feltárására, egy kérdőív formájában.
Sok háztartásban lapulhat még a fiók mélyén egy-egy régebbi kiadású ötezer vagy tízezer forintos bankjegy. A boltban ugyan már nem fizethetünk velük, de az értékük nem veszett el teljesen. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ugyanis a bevonásuk napjától számítva húsz éven át névértéken kicseréli a…
Megállapodás született a Közlekedési és Beruházási Minisztérium, valamint a mohácsi Duna-hidat kivitelező Duna Aszfalt között arról, hogy a vállalat visszafizeti a korábban kifizetett előleg műszaki teljesítéssel még nem fedezett részét – közölte hétfő este Facebook-oldalán Vitézy Dávid.
Több Somogy vármegyei településen is hosszabb áramszünetre kell felkészülniük a lakóknak augusztus 17. és 19. között. A tervezett karbantartások miatt egyes helyszíneken akár nyolc és fél órán át is kieshet az áramszolgáltatás.
Két ingyenes programot is bejelentettek augusztus 20-ára.
Tenisszel és közösségi programokkal segítik Budapesten a Hezbollah két évvel ezelőtti rakétatámadásának túlélőit, valamint az áldozatok hozzátartozóit. A fiataloknak Kapros Anikó korábbi profi teniszező tart edzéseket, miközben a sporton keresztül a trauma és a gyász feldolgozását is támog…
Lezárták a Cataniai repülőtér két szektorát az Etnából kiáramló vulkáni hamu miatt. A légikikötő üzemeltetője hétfőn közölte, hogy óránként mindössze öt járat fogadására képesek.
Személyes hangvételű dokumentumfilm készül, ami Orbán Viktor „átalakulását és bukását” hivatott bemutatni. Piginczy Réka rendezi a mozit, ami várhatóan 2027 elején debütál majd.