Ingatlant keres? Akkor most gyakorlati célokra is használhatja a mesterséges intelligenciát
Kérdés, hogy a mesterséges intelligencia mennyiben változtatja meg, hogy hogyan keresünk.
A(z) Index.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Kérdés, hogy a mesterséges intelligencia mennyiben változtatja meg, hogy hogyan keresünk.
A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
Több mint 43 milliárd forint lelt gazdára.
Megbízatása hét évre szól.
A miniszterelnök szerint „szégyenteljes”, ami történt.
46 éves volt.
Megjegyezte, hogy a mozgalom „nagyon csúnyán viselkedik”.
A művész 93 éves volt.
Súlyos testi sértés bűntette miatt emeltek vádat az ügyben.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult eljárás.
Élőben közvetítik majd a meghallgatást.
Amikor megállították nem értette, mi a probléma.
Lezárult a Magyarország elleni kondicionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós forrás szabadul fel.
A szakszerű segítségnek hála stabil állapotban vitték kórházba.
A kutatás új megvilágításba helyezheti a kvantumteleportáció működését.
Két nap alatt két cég üzletrészét is eladta.
A szülei előtt is titokban tartotta.
A legnagyobbat a Xiaomi esett.
Bemutatkozott az Apple HomeView, de érkezett új HomePod mini és Apple TV 4K is.
Két kulcsember is visszatért a nemzeti együttesbe.
Forgács Ágnes elismerte tettét, és azt is elmondta, ki utasította erre.
Már a Manchester City elleni bajnoki rangadón sem volt bevethető a magyar középpályás.
Ruszin-Szendi Romulusz javasolta a posztra.
Egyetemi professzor fedte fel, mennyi az annyi.
A csapat Konferencialiga-mérkőzésen mutatja be.
A volt politikus továbbra is folytathatja ügyvédi tevékenységét.
A volt kormányfő hétfőn a Bayer Show-ban adott interjút.
A Vatikán október huszadikáig minden programját lemondta.
Tüntetés lesz a Józsefvárosban, összeírták a követeléseiket.
Eddig a várak védtek minket, de most fordult a kocka.
Több mint 45 kilométert tett meg a Marson.
Kifogyóban a rakétaelhárító fegyverek, egyre jobban felbátorodnak a húszik.