Friss hírek – Index.hu
A(z) Index.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Elveszettnek hitt magyar remekművek kerültek elő
Száz év után hazatér Berény Róbert és Schönberger Armand egy-egy alkotása.
Magyar Péter Orbán Viktornak üzent a kihelyezett kormányülésről
Az ülésen a magyar gazdaság növekedési pályára állításának lehetőségeit vitatták meg.
Ókovács Szilveszter Káel Csaba ügyéről: Ha egy döntés börtönt ér, az is bolond, aki vezető lesz
A főigazgató több kérdésre is keresi a választ.
Baktérium támadta meg Katika szervezetét 12 évvel ezelőtt, azóta kómában fekszik
A minisztérium most lépett, de a harc még nem ért véget.
Kármán András: Az előző kormány tervezett hiányának több mint duplája lett volna a valóság
A pénzügyminiszter részletezte a hiány csökkentése érdekében tett lépéseket.
Páncélozott járművekkel vonultak be a rendőrök, nagy akció kezdődött a ceutai migránstáborban
A felszámolás a helyszínen kialakult veszélyes körülmények miatt szükséges.
Bőrrák miatt meg kellett műteni a háromszoros olimpiai bajnokot
Egy rutinvizsgálat után derült ki, hogy baj van.
Akár halálbüntetést is kaphat a Flydubai járatán a pilótára támadó másodpilóta
Az elkövető indítéka továbbra sem ismert.
Havasi Bertalan megszólalt Orbán Viktor beszédéről, ami Magyar Péter szerint bedöntötte Hankó Balázs védekezését
A volt miniszterelnök páli nyilatkozata bejárta a hazai sajtót.
Meglepő nevek a Tisza-frakcióban, ők szólaltak fel a legkevesebbszer a parlamentben
Magyar Péter nyomába senki nem ér, Kubatov Gábor rekordja megdönthetetlen.
Megszólalt az MCC alapítója, bírósághoz fordulnak Magyar Péterék döntése miatt
Tombor András szerint a Tisza a kormányváltás óta „csak pusztít”.
Modric az angolok elleni 0–7 után: Húsz év alatt ilyen sz..ul még nem éreztem magam
Fejek hullását követelik a történelmi megaláztatás után Horvátországban.
Két ügy borzolja a kedélyeket a tisztújítás előtt álló MMA-ban
Az egyik kérdés az, hogy Hankó Balázs tesz-e terhelő vallomást a Magyar Művészeti Akadémia elnökére.
Meghalt Egenhoffer Tibor, az Indul a bakterház és a Süsü díszleteinek mestere
A látványtervező 92 éves volt.
Kerkez Milos otthagyta a magyar labdarúgó-válogatott edzőtáborát
Az ukránok által „ellenségként” listázott labdarúgó távozása nem meglepő.
Porig égett a radostyáni műemlék templom, gyűjtés indul az újjáépítésére
A több száz éves épület szombaton kapott lángra.
Le kell bontani Komonczi Zsolt engedély nélkül épített medencéjét
A Veszprém Megyei Kormányhivatal nem hitt a tulajdonosoknak.
Durva szabályokat vezetnének be az iskolákban, 30 százalék a kvóta
Giorgia Meloni felforgatna mindent, elég, ha valaki nem beszél megfelelően olaszul.
Folytatódik a kétnapos kihelyezett kormányülés
Orbán Anita szerint újult erővel vágnak neki a napnak.
Őskáosz a Formula–1-es Bahreini Nagydíjon: monszun, leálló autók és piros zászló – videó!
Alaposan megviccelték a körülmények a száguldó cirkusz mezőnyét.
Kilenc év és 155 győztes meccs után először kapott ki a legenda
Legyőzője öröme sem lehetett ugyanakkor teljes.
Pestisjárványtól rettegnek az oroszok: csaknem 200 embert különítettek el, megrohamozták a gyógyszertárakat
Egy térségben már elfogyott az antibiotikum.
Messi be sem állt, mégis róla szólt minden – hét góllal hangoltak az argentinok a legenda búcsújára
Hátborzongató előzményei voltak a barátságos mérkőzésnek.
„Le fognak tartóztatni” – magyar filmesek kérték számon Káel Csabát Barcelonában a milliárdos állami támogatás miatt
A Magyar menyegző csaknem 3 milliárdos költségvetésből készült.
Olyasmi történt Magyarországon, ami megismételhetetlen eufóriát váltott ki
Most azok is mesélnek, akik átélték – és túlélték.
Titkos autóút és sztárrá válás: Szoboszlai Dominik visszatér oda, ahol hét éve elkezdte
Szabadrúgásgólok, egy negatív teszt, pálinka, rohanás az orvosokhoz: a csapatkapitány legemlékezetsebb napjai a válogatottnál.
Lamine Yamal mesés gólt lőtt, majd valóra váltotta két kisfiú álmát
41 meccs óta veretlenek a spanyolok.
Börtönben marad a nagymamája megölésével gyanúsított férfi, többször is volt már büntetve
Újabb részletek láttak napvilágot.
„Áh, látom, még szabadlábon vagy!” – így viccelődik Kósa Lajos a cimboráival
A Fidesz egykori alelnöke a Hír TV-nek adott interjút.
A golyóálló mellényes óvodai botrány után választás előtt áll Porcsalma
Háborúval riogatta kolléganőit az intézményvezető.
Börtönbe kerültek politikusok, közben hatalmasat zakózott a tőzsde, tragikus adatok érkeztek Magyarországról
Ez a hét nem csak Seszták Miklós és Hankó Balázs letartóztatása miatt marad emlékezetes.
Akik belehalnak a halhatatlanságba
Csirkét tépő punkok, titokban szülő kamaszok és a mindent felforgató vágy.