Friss hírek – Index.hu
A(z) Index.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A bíróság szabadlábra helyezte a Volánbusz-ügy harmadik gyanúsítottját
A Központi Nyomozó Főügyészség eddig öt embert hallgatott ki.
Vitézy Dávid kitálalt Lázár János minisztériumi örökségéről és a lakhatási válság kihívásairól
A „Lázári nihil” következményeivel 2028-ra leszámolna.
Bartha Boróka kapta idén a Kaszás Attila-díjat
Négy döntős közül választhatott a közönség.
Kigyulladt egy mozdony, hetven utasnak kellett elhagynia a füstölő szerelvényt
A záhonyi fővonalon késések és kimaradások fordulhatnak elő.
Elképesztő fenyegetés érkezett Észak-Koreából a Nyugatnak, senki és semmi nem állíthatja meg őket
A nyilatkozat szerint az állam atomhatalma abszolút, és ezzel tartja fenn a békét.
Magyar Péter: Eddig nem érkezett pénz Brüsszelből, de decemberig minden eurócentet meg kell kapnunk
Interjút adott a miniszterelnök.
Sajtóinformációk szerint névtelen fantomcéghez és a Fidesz szövetségeséhez ömlött többmilliárdnyi magyarországi közpénz
Célzottan landolhattak a lapkiadási támogatások.
Karácsony Gergely támogatja a budapesti olimpiát, hónapok óta dolgoznak a koncepción
A főpolgármester társadalmi egyeztetést ígér.
Tragédia a svájci Alpokban: 10 perccel a felszállás után csapódott hegyoldalnak a milliomos gépe
Az üzletember és két barátja életét vesztette.
Kanada még be se lépett az ajtón, az EU már további országokat hívna
Roberta Metsola két potenciális társult tagot is megnevezett.
Marco Rossi ezért nem hívhatja be a válogatottba az egyik legjobb NB I-es játékost
Meg van kötve a kapitány keze.
Mesterházy Attila: Óriási hibát követne el Magyar Péter, ha úgy gondolná, hogy a Fidesszel már nem kell számolnia
A volt MSZP-elnök úgy látja, egy súlyos vereségből is fel lehet állni, ehhez azonban szembenézésre, új arcokra és politikai megújulásra van szükség.
Villámárvizek és özönvízszerű esők bénítják Spanyolországot, halálos áldozat is van
Videón a rendkívüli időjárási jelenség.
Nem fogadják el a magyar dokumentumokat Szerbiában, feljelentették a földhivatalt
Az MNT elnöke szerint sérültek a magyar közösség hivatalos nyelvhasználatához fűződő jogai.
„Ez a szervilitás mélyrepülése” – Sebestyén Balázsék beolvastak a HírTV kirúgott műsorvezetőjének
Szerintük a kirúgás jó hír, de nem azért, mert valaki elveszítette az állását.
Trumpot képtelenség megfékezni, és ennek nem várt hatása lett a politikában
Olyan hatalmak fognak össze, amelyek eddig nem gondoltak erre.
„Tesóka, én is kérek egy diplomata-útlevelet!” – Tarjányi Péter kiakadt a külügy dokumentumain
Botrányosnak nevezi a történteket.
Deák Bill Gyula emléke előtt tiszteleg a közmédia több csatornája
Ezekkel a műsorokkal csatlakoznak az emlékezéshez.
Kiderült, kit kért fel Tanács Zoltán a HUN-REN elnökének
A miniszter májusban kérte fel az intézet vezetőjét, hogy mondjon le.
Nagy váltás jön a Gránit Banknál, megszűnik a BDPST Group többsége
Megállapodtak a Fafner Capital Kft.-vel.
Kegyetlen dilemma előtt a kormány, most már mindenki konkrét lépéseket vár
Most jön az ígéretek igazi próbája.
Harmincezer oldalnyi dokumentumot küldött az MNB a saját ügyeit vizsgáló bizottságnak
A bizottság az alapítványok létrehozásáról és a vagyonjuttatásról is kért adatokat.
Személyi változásokról döntött az OKFŐ az Onkológiai Intézet és a Honvédkórház vezetésében
A döntés azután született, hogy az Onkológiai Intézetben több ügy miatt is vizsgálatok indultak.
Kylian Mbappé megszólalt a Real Madrid körül kirobbant botrányról
Nagyon sok embert haragított magára a francia támadó.
A kanadai miniszterelnök keményen nekiment Donald Trumpnak anélkül, hogy kimondta volna a nevét
Az Európai Parlamentben tartott beszédet Mark Carney, kanadai miniszterelnök.
Négy jelöltet hallgatott meg a bizottság a médiatanács elnöki posztjára
Hétfőn dől el, kit terjesztenek a parlament művelődési bizottsága elé.
Hat év alatt a felére csökkent az örökbefogadásra alkalmas jelentkezők száma
Eközben 1899-ről 2416-ra nőtt az örökbe fogadható gyermekek száma.
Hobo: Megdöbbenve értesültem, hogy elhunyt Bill
Rosszul esett neki, de természetesnek tartotta, hogy Deák Bill Gyula önálló útra lépett.
Kína nekiment az Egyesült Államoknak az AI miatt
Kettősmércével vádolták Washingtont.
Donald Trump kereskedelmi blokáddal fenyegeti Európát, szerinte Brüsszel nevetséges ötlettel állt elő
Komoly vámokat helyezett kilátásba.
Vitézy Dávid tárcájának két munkatársa is helyet kapott a Budapest Airport igazgatóságában
A Vinci Airports területi igazgatója marad az igazgatóságban.
Meccs közben csapódott a lelátó mellé autójával egy gyorshajtó
A mentők két sérültet láttak el a helyszínen.
Nem felelt meg a Nébih tesztjén egy babavíz, eljárást indítottak a hatósági felügyelők
Az ásványianyag-tartalma túllépte a megengedett határértéket.