Lehetetlennek hitték, mégis sikerült: történelmi rekord született a Balti-tengeren
A milliós jutalmát rákbeteg gyerekeknek adta.
A(z) Index.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A milliós jutalmát rákbeteg gyerekeknek adta.
Nem halálos, de sokakat elriaszt.
A Fradi is hatalmas összegeket kapott.
Szerintük az energiaválság közeli helyzetbe került Magyarország.
Több mint 11 ezer ember betegedett meg.
Turisták százai pihentek a parton, amikor hatalmas robbanás rázta meg az üdülőhelyet.
Hibátlanul idézte fel a legfontosabb számjegyeket.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
Az egyik legdurvább nap elé nézünk.
Uniós forrásból valósul meg a projekt.
Az amerikai elnök hatalmas támadásról beszélt, majd változtatott a forgatókönyvön.
A megújuló közmédiánál a fiatal generáció tagjai is helyet kapnak.
Csupán két forduló után eldőlt, nem lesz hibátlan csapat az NB I-ben.
A volt miniszter egy József Attila-idézettel kezdte közleményét.
Együtt kerültek a Szent Ferenc Állatotthonba.
A gyermek nem lélegzett.
Hónapokig kórházi kezelésre szorult.
Szerinte az elmúlt 16 év érdeme, hogy a magyar energiahálózat még ilyen rendkívüli körülmények között is működőképes.
Augusztus elsejétől vezérigazgatói és -helyettesi feladatokat látnak el.
Rövid, tömör véleménnyel érkezett a miniszterelnök.
Augusztus 2-án újabb mérföldkőhöz érkezett az AI Act.
A folyón szállítható rakományok mennyiségét már most a felére csökkentették.
Nem bírtak vele Törökországban.
Fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozzák ellene.
„Új kihívások előtt áll a honi szakág, ami új szemléletet követel.”
A párt megmagyarázhatatlannak nevezi, hogy a kormány miért nem észlelte időben a válság jeleit.
Az új vezető korábban információs hadviselésre és a kiberbiztonságra fókuszált.
A humorista szerint a Fidesz egyik legnagyobb hazugsága a rezsicsökkentés volt.
Egy neves külföldi csapat kifizette a szerződésében lévő kivásárlási záradékot.
A kaposvári hivatásos tűzoltók segítettek a mentőknek eljutni a bajbajutotthoz.
A blokkok leállítása és újraindítása az atomerőmű gárdájának rutinfeladat.
Összehoztak ketten egy gólpasszt, viszont a védő hibázott az első Leeds-gólnál.
Csak elszórtan alakulhat ki zápor vagy zivatar.
Fekete csütörtök, feketeleves és feketekereskedelem: a legsötétebb színt általában kedvezőtlen jelenségekkel kapcsoljuk össze
Megújult formában, modern látványvilággal jelentkezik a hírműsor.