Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be, teljesen átírnák a szabályokat
Lengyelország példáját követi a miniszter.
A(z) Index.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Lengyelország példáját követi a miniszter.
Olaszország szigorítana, az Európai Unió és Madrid helyben toporog.
Még nem indult mentőakció a felkeresésükre.
Az előadó mindent megtett azért, hogy mozgásra és éneklésre bírja a tömeget, de ezt csak a fellépés végére sikerült elérnie.
Szakértők szerint ez volt az elmúlt évek legsúlyosabb légi incidense az Egyesült Királyságban.
Egy munkával és szórakozással egybekötött balatoni nap során teszteltük, mire elég már 5 Mbit/s letöltési sebesség is.
A naplemente kárpótolta a versenyzőket a viszontagságokért.
Többnemzetiségű tengeri koalíción dolgoznak és csapatokat vontak ki Kelet-Jemenből.
Elárulta, örökölt szívbetegségről van szó.
Egy kivétel megszüntetését látják a díjmentes áthaladási lehetőség eltörlésében.
Nagy küzdésre és játékvezetői segítségre is szüksége volt a DVSC-nek.
Baranyi Krisztina kezdeményezi, hogy Ferencváros a saját halottjának tekintse a nőt.
Sürgős stratégiai egyeztetést tartott az Európai Labdarúgó Szövetség.
Kerüljük a flip-flopot, nincs benne semmi jó, max a forradalmi eszme.
A Dunamenti erőmű meghibásodás miatt leállt.
Balla Péter 52 ezer forintos számlát hozott össze egy budai szálloda éttermében, mielőtt elszaladt.
A befogadóközpont megtelt, egyre többen az utcán alszanak.
Mindössze három hónap alatt hozták össze.
A Duna apadása nehéz helyzetet idézett elő.
Hosszan reagált Kálnoki-Kiss Attila szavaira.
A miniszter szerint a Fidesz azt akarja, hogy Magyarországnak és a magyar embereknek minél rosszabb legyen.
Német szakember veheti át a helyét.
Interjút adott a volt kormányfő.
Balla Pétert őrizetbe vették.
A miniszterelnök szerint ha valaki a hazája ellen drukkol, arra nincs magyarázat.
Újabb bírósági döntés mondta ki, hogy a fővárost sújtó szolidaritási hozzájárulás törvénytelen.
A hivatal megszűnésével a méregdrága videók és podcastok nyomtalanul eltűntek a netről.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Csütörtöktől harmadfokú hőségriasztás lép életbe, berobban a hőkupola.
Ikonikus helyszínen, de feledhető mérkőzésen nyertek a vörösök Hollywood kedvencei ellen.