Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást a diplomata-útlevelek ügyében
A rendőrség szerint nem merült fel jogtalan előnyszerzésre utaló szándék.
A(z) Index.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A rendőrség szerint nem merült fel jogtalan előnyszerzésre utaló szándék.
Évente négymillió köbméter fát vágnak ki az állami erdőkben, csaknem az ötöde erőművekben ég el.
A szövetségi kapitány sem hagyta szó nélkül a történteket.
Milliók rajonganak érte.
Az elmúlt 20 évről készült mintegy 3000 oldalas jelentést egyben nyilvánosságra is hozzák.
Cáfolta, hogy 33 milliárdot vettek volna el a tanároktól.
Vallomásuk Hajdu János volt TEK-főigazgató ellen is fontos lehet.
Az orvosok szerint újra futballra alkalmas állapotban van.
A sikerfilm folytatása november 12-én érkezik a hazai mozikba.
A kommunikációt továbbra is a kabinetfőnök irányítja.
Jogvédő szervezetek szerint az alkotmányozás és az abban való társadalmi részvétel alapvető eljárási kereteit törvényben kell rögzíteni
Azonnal megkezdték az oltást, a tüzet azonban csütörtök reggelig sem sikerülhetett eloltani.
A buszon tizenhárman utaztak.
A Központi Nyomozó Főügyészség október 2-án vette saját hatáskörbe a nyomozást.
Egyre nagyobb a nyomás.
A 18 éves fiatal az Iszlám Állam segítségével tervezte elkövetni az akciót.
Hét minisztériumot kerestek meg.
Kérdés, hogy megpróbálják-e újra végrehajtani a halálos ítéletet.
Zivatarokkal, jéggel és erős széllökésekkel érkezik a front.
A színésznő 102 éves volt.
Pincehely és Sárbogárd között pótlóbuszokra kell átszállni.
Több hajójárat sem közlekedik az aszály miatt.
A 45 éves férfi azoknak adott kábítószert, akiken segítenie kellett volna.
Ki lehet dobni a kukába az összes orvosi szakkönyvet.
A gazdák azt kérik a kormánytól, hogy a jövő év elején a zöldség és gyümölcs áfáját csökkentse 5 százalékra.
Komoly felkészülést sürgetnek.
A Demokrata főszerkesztője szerint a jobboldali nyilvánosság gyakorlatilag összeomlott.
Az anyagi lehetőségeken múlt, hogy nem lett Vámos Petra és Albek Anna csapattársa.