Friss hírek – klubradio.hu
A(z) klubradio.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Szabó Andrea: Intézményi fékek nincsenek, de bízom benne, hogy személyiek vannak Magyar Péter mögött
Versenyfutás az idővel a kormány első száz napjában, társadalmi megbékélés, közös célok, korrekcióképes influenszer-miniszterelnök, elégedetlen Tisza-szigetek, jéghegynek ütközött, a Mi Hazánkkal versenyhelyzetbe szoruló Fidesz – augusztus 20-án a Reggeli személyben mindezekről Szabó Andreával, az ELTE Társadalomtudom…
Az NVVH vezetőiről döntő bizottság elnöke: Nem kaptunk neveket a párttól
Zajlik a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetői pozícióira beérkezett pályázatok szűrése. Hantosi István, az Országgyűlésnek jelölteket javasló bizottság elnöke szerint lehetséges, hogy lesz véleménycsere a Tisza Párt és a frakció vezetésével, de szó sincs arról, hogy Magyar Péter döntene. Szeri…
Toroczkaiék feljelentést tesznek az augusztus 20-i rendezvény pályázata miatt
A Mi Hazánk elnöke szerint előre irányított kamu volt a rendezvénysorozat közbeszerzése.
Bőséges állami támogatás jutott a Mikepércsi Anyákat álcivilező egyesületeknek is
Százmilliók landoltak a debreceni polgármester mellett kiálló, az akkugyárak ellen tiltakozókat álcivilező egyesületeknél is, egy lapterjesztő számolt be arról, hogyan büntette a Mediaworks a különvéleményt, Szegeden robot segíti egyes szívritmuszavarok kezelését. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a f…
Az első 100 nap
Górcső alatt a Tisza eddigi kormányzása. Délután 3-tól két panelbeszélgetésben vesézzük ki, mi történt a kabinet májusi felállása óta. Velünk lesz Fleck Zoltán, Csillag István, Hegedűs Dániel, Holoda Attila, Sinkó Eszter és Trencsényi László. Várja Önöket a műsorvezető, Kárpáti Iván…
Palesztinpárti szolidaritási tüntetést tartottak a Fővám téren
A palesztin foglyok kiszabadításáért demonstráltak.
Orbán még mindig az Adrián nyaral
A 444 olvasója által küldött fotókon a volt miniszterelnök mellett fia, Orbán Gáspár és veje, Tiborcz István is látható.
Az anyag megmaradásának titkait kutatják Amerikában
Egy amerikai labor friss eredményei új megvilágításba helyezik a fizika egyik alapvető kérdését: a barionszám-megmaradás eredetét. A nemzetközi kutatásban az ELTE kutatócsoportja is közreműködött.
Galgóczi: A Tisza Szigeteknek az offline társadalmi egyeztetésben lehetne szerepe
Jogosnak tartja a Tisza Szigetek országos találkozóján elhangzott kritikát Galgóczi Eszter. A Forrás Társadalomkutató Intézet politikai elemzője szerint a Tisza-Szigetek eredetileg kampányszerveződésként jöttek létre, de a választási győzelem után megváltozott a helyzet.
Így változik adásrendünk pénteken és szombaton
Pénteken, az új kenyér ünnepe után kovászolni tanulunk, Bacsa Botond pedig délután 4-től várja Önöket a Megdumáljukban. Szombaton délután 3-tól a kormány első száz napját vesszük górcső alá szakértő vendégeinkkel. Tartsanak velünk!
2000 drónnal és fényjátékkal ünnepeltük augusztus 20-át
Előtte Baka András köztársasági elnök mondott beszédet.
Zelenszkij meghívta Kijevbe Magyar Pétert
Az ukrán elnök köszöntötte Magyar Péter miniszterelnököt és a magyar népet Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából.
Összeférhetetlenség gyanúja: Merkely Béla megszólalt fia üzletéről és a maga szerepéről
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora reagált azokra a cikkekre, amelyek szerint fia, Merkely Gergő cége, a KinaviX Kft. összesen csaknem 600 millió forintos állami támogatást nyert el olyan projektekben, amelyekben ő maga négyféle minőségben is érintett volt. A rektor az összeférhetetlenség gyanúját azzal háríto…
Karácsony Gergely: a kiszáradó Duna a klímaváltozás intő jele
Karácsony Gergely főpolgármester augusztus 20-i üzenetében a Duna szinte kiapadt medréből üzent, jelezve, hogy a klímaváltozás már nem elméleti veszély, hanem kézzelfogható valóság. Ünnepi videójában Budapest zöld átalakítását és éghajlati ellenálló képességének erősítését jelölte meg a legfontosabb feladatként, egyút…
Bóka János: „ezer év távlatából is irányadó” Szent István öröksége
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője augusztus 20-i Facebook-videójában a nemzeti összetartozás, a család, a szuverén állam és az önálló gazdaság mellett tette le a hitvallását. A politikus szerint ezeket az értékeket kell megvédeni az „önkénnyel” és „az ország kiárusításával” szemben, kormányon és ellenzékben egyarán…
"Meteorológiai szempontból egy trumpi időszakba léptünk"
A Duna vízszintjének problémája nem pusztán műszaki kérdés Weiperth András biológus szerint. A klímamodellek már évtizedek óta a Duna vízgyűjtőjén lehulló csapadék csökkenését jelzik, miközben az időjárási szélsőségek egyre nehezebben kiszámíthatók
Aranykonvoj-ügy: nincs vége, csak a nyomozás zárult le
Bár a NAV bűncselekmény hiányában lezárta a pénzmosási nyomozást, Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint az aranykonvoj-ügy valódi kérdései – hogyan és miért indult el egyáltalán az akció – továbbra sincsenek megválaszolva.
Remélhetőleg ezzel véget ért az orbáni hazugságok sora
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter nemcsak üdvözölte az Ochadbank elleni eljárás NAV általi megszüntetését, hanem az X közösségi platformon megjelent posztjában reményét fejezte ki, hogy feltehetően ezzel az orbáni hazugságok sora is végetért.
Így változik adásrendünk a hosszú hétvégén
Csütörtökön ünnepi válogatásunkban újra hallhatják az Elszámolás című, a kultúra területén a NER alatt végbement folyamatokat összegző sorozatunk egyes részeit. Pénteken Megdumáljuk! és kovászolunk, szombaton a kormány első száz napját értékeljük. Tartsanak velünk!
Laczó az aranykonvoj-ügyről: "Minden döntéshozó és végrehajtó a törvénytelenség talaján állt"
Bűncselekmény hiányában szüntette meg a NAV a pénzmosás gyanúja miatti eljárást az aranykonvoj-ügyben, ami azt jelenti, hogy ezt a nyomozást már nem is lehet újranyitni. A Klubrádiónak nyilatkozó, a pénzszállítókat képviselő ügyvédek hangsúlyozták, ezek után a jogellenes fogvatartás és a kapcsolódó lehetséges bűncsele…
Magyar: Jövő csütörtökre vagy péntekre teljes kapacitással működhet a paksi atomerőmű
Nem kell újabb turbinát leállítani Pakson, a már lekapcsolt turbinákat vasárnap éjféltől fokozatosan indíthatják újra – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szerda este a helyszínen készült videójában.
Új tulajdonosa van a Népszavának
A Népszava vezérigazgatói posztját a mai naptól Vető Balázs, a Forrás Társadalomkutató Intézet alapítója veszi át, a szerkesztőséget a hamarosan várható megújulásig ideiglenes főszerkesztőként Horváth Gábor irányítja.
Nem korrepetálásra, hanem figyelemre van szükségük a gyerekeknek
Egy budapesti általános iskolában több mint tíz éve nyugdíjas önkéntesek töltenek időt a gyerekekkel, hogy pótolják a hiányzó nagyszülői jelenlétet. A program nem tanításra vagy fejlesztésre épül, hanem közös sétákra, beszélgetésekre és meghallgatásra. A kezdeményezés azt üzeni: néha nem újabb különóra, hanem egy ráér…
De mit tett értünk a Tisza-kormány? Íme az eddigi mérleg
"Száz nap alatt nem lehet helyrehozni mindazt, ami hosszú évek alatt romlott el, de jól mutatják az irányt egy működő állam, egy tisztább közélet, erősebb demokratikus intézmények és egy emberségesebb Magyarország felé” - írta a frakció.
Cserhalmi György kapja a Magyar Érdemrend nagykeresztjét augusztus 20.-án
"Minden magyar ember nevében köszönöm Cserhalmi György színművész úrnak, amit a magyar kultúráért és a magyar nemzetért tett" - írta a miniszterelnök
„Nem vagyunk egy súlycsoportban” – Vidnyánszky Attila lekezelően reagált Molnár Áron kritikájára
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója nyilvánosan is megerősítette, hogy nem fogadja el a közös megegyezéses távozásra tett ajánlatot, miután Sipos Imre államtitkár-helyettes telefonon jelezte neki a lehetőséget. Az igazgató a Hír TV-ben és az ATV-ben egyaránt kiállt amellett, hogy csak szakmai indokok alap…
Lattmann: Egyelőre NER 1.6-ot látok, de a rendszerváltás nem fér bele 100 napba
Az alkotmánybírák érzik a vesztüket, ezért elkezdtek igazodni az új hatalomhoz, ráadásul ezt úgy tudták megtenni, hogy papíron hűek maradtak a Fidesz elvárásaihoz, hiszen a korábbi kormánypárt írta bele az Alaptörvénybe, hogy nem vizsgálhatják tartalmilag annak módosításait – mondta Lattmann Tamás a Megbeszéljükben. A…
Szentpéteri Nagy: Lehetett volna másképpen is eljárni a közjogi méltóságok ügyében
Korábban komoly veszélyt jelentett, hogy a Fidesz–KDNP Alkotmánybírósághoz benyújtott beadványa az alkotmánymódosítások ügyében kedvezőtlen következményekkel járhat. Bár a döntés elhúzódása miatt volt ok az aggodalomra, végül az a határozat született, amelynek Szentpéteri Nagy Richard szerint eleve a legnagyobb esélye…
Magyar: Vasárnaptól elkezdhetjük visszakapcsolni Pakson a most még álló turbinákat is
Vasárnaptól az épülő küszöb és a várható vízszintemelkedés mellett elkezdhetkik visszakapcsolni a most még álló turbinákat is.
Elrendelték a lengyel turistabusz sofőrjének letartóztatását
Egy hónapra. Ha bebizonyosodik a sofőr vétsége, halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásával vádolhatják, amely kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Béres Attila: Amikor az SZFE diákjai akartak párbeszédet, Vidnyánszky katonát küldött
Nem futnék el a feladat elől, de biztos, hogy hosszú és magányos mérlegelés lenne – mondta Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója a Reggeli személyben arról, beadná-e a pályázatát a pesti nemzeti vezetésére. Béres szerint nem baj, hogy fontoltan halad a kulturális kormányzat, a lényeg, hogy elin…
A Fidesz tagjai osztályozhatják Orbán Viktor alkalmasságát a párt belső kérdőívén
A Fidesz mélyreható, tabuk nélküli belső felmérést indított, amelyben a tagok név szerint értékelhetik a párt vezető politikusait, köztük Orbán Viktort is. A kérdőív a tavaszi választási kudarc okait, a vidéki szervezetek állapotát és a párt jövőjét egyaránt górcső alá veszi. A válaszadók a legenyhébb korrekciótól a F…
Mélypontjára zuhant Trump támogatottsága
Az amerikaiak 64 százaléka elégedetlen vele.
Mohácsi híd: A Duna Aszfalt visszautalt 59 milliárd forintot az előlegből
De a beruházást nem állították le, mert ez a beruházás már nem visszafordítható. „És ahogy korábban ígértük, torzókat nem hagyunk hátra” - mondta Vitézy.
Új vezetőt keresnek Hungary Helps-nek
Az ügynökségnek a jövőben tisztán, átláthatóan és felelősen kell működnie.
A transparency-s Ligeti Miklós is jelentkezett vagyonvisszaszerzési hivatal élére
Szerinte a közvagyon visszaszerzése leginkább azért szükséges, mert annak felhalmozása számos esetben nem jogállami keretek között történt a NER-ben.