Egy balítélet - Szénási Sándor jegyzete
Elemzők felemlegetik, hogy Baka András köztársasági elnök a „sólyomi logikát” követheti azután, hogy a kormányfő közölte, a frakciója nem fogja megszavazni az államfő jelöltjét a legfőbb ügyész posztjára.
A(z) klubradio.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Elemzők felemlegetik, hogy Baka András köztársasági elnök a „sólyomi logikát” követheti azután, hogy a kormányfő közölte, a frakciója nem fogja megszavazni az államfő jelöltjét a legfőbb ügyész posztjára.
A Tiszás javaslatot ünnepli.
A munkák ütemezése során figyelembe veszik a Hajógyári-szigetre tervezett jövő évi rendezvényeket: a júniusi Generali Gyerek Sziget és az augusztusi Sziget Fesztivál ideje alatt nem dolgoznak majd a hídon, a kétoldali gyalogos- és a közúti forgalmat biztosítják
A 25 százalékos béremelés nemcsak a szakszervezetek követelése, hanem a Tisza programjában szereplő ígéret, amelyet úgy kommunikált a párt, mint azonnali, nulladik lépés – emlékeztetett a Szolidaritásban Köves Ferenc.
A Horváth Lóránt Ügyvédi Irodánál azt várják, hogy a feljelentés nyomán tanúként fogják kihallgatni Fürchtöt és ezt követően megindul a Legfőbb Ügyészség bizonyos szereplői, illetve az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetői ellen a büntetőeljárás. Horváth Lóránt szerint mindkét szervezetben elérhet az ügy a legmagasabb veze…
Szabadon távozhatott Matolcsy György tegnap miután gyanúsítottként hallgatták ki. A Magyar Nemzeti Bank volt elnökén kívül további hat embert is meggyanúsítottak az ügyben, akik valamennyien szabadlábon maradhatnak az eljárás alatt - tudta meg a Telex.
Erről a kampányidőszakban is beszélt, akkor "szükséges rossznak" nevezte a mentelmi jogot.
A Magyar Orvosi Kamara szakmai hivatalvezetője szerint jóvátétel történt a kamarai törvény módosításával, amely visszaadta a testületnek az etikai eljárások lehetőségét, és új szakmai feladatokat is meghatároz számára. Kincses Gyula a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában arról beszélt, hogy az előző kormányzati dönt…
Magyar Péter ugyan a mentelmi jogának azonnali kiadását kérte az országgyűléstől, de nem hagyta ki a maffiaügyészségezést, amit a Legfőbb Ügyészség visszautasított, mire a miniszterelnök megkérdezte, humorista írta-e a közleményt.
Több, az áprilisi választáson parlamenti mandátumot nem szerző ellenzéki politikus is fővárosi önkormányzatoknál talált munkát – írja a HVG. A lap szerint Vadai Ágnes, Gréczy Zsolt, Z. Kárpát Dániel, valamint októbertől Kunhalmi Ágnes is önkormányzati feladatokat vállal.
Negyven perces találkozón vett részt az ukrán és az amerikai elnök kedden New Yorkban. Zelenszkij a tárgyalás után arról is beszélt, bízik abban, hogy Trump hozzá segíti a feleket a háború mihamarabbi, még a tél előtti lezárásához.
Jó kezdet, hogy a büntetés-végrehajtás alá terelt intézmények visszakerülnek a gyermekvédelembe – véli Krámer Lili kriminológus a Helsinki Bizottság munkatársa. Szerinte azonban ez nem oldja meg a gyermekvédelemben évtizedek óta megoldatlan problémákat. Nem elegendő pusztán az intézmények irányítását megváltoztatni, s…
Több tízmilliós magánutakra igénybe vett személyvédő katonák és vadászatbiztosítások, luxusautó, és egy angol céggel kötött, mintegy 12 milliárd forintos tanácsadói megbízás – ilyen kiadási tételekre bukkantak a Honvédelmi Minisztériumban. Jönnek a feljelentések.
Az Ukrajna által kezdeményezett Kárpáti nyolcak azért lehetett volna fontos, mert a kezdeményezés az Ukrajnával való kapcsolatot nem egyoldalú támogatásként, hanem kölcsönösen előnyös regionális együttműködésként mutathatta volna be. Hegedűs Dániel külpolitikai elemző szerint em tudni pontosan minek köszönhető a magya…
A teljes népesség körében a júliusi Medián-méréshez képest a kormánypárt 3 százalékpontot veszített, míg a Fidesz ennyivel növelte támogatottságát, de még mindig többen támogatják a Tiszát, mint amennyien áprilisban rá szavaztak és a társadalom abszolút többségének támogatását tudhatja magáénak. A kutatás szerint a vá…
A Tisza-kormány által ígért évi 500 milliárd forintos többletforrásból jelentős összeget kellene fordítani a szakdolgozók béremelésére, de szükség van az orvosi bérek rendezésére, infrastruktúra-fejlesztésre, betegútmenedzsmentre és a várólisták csökkentésére is – véli Álmos Péter,…
Olyan Európát szeretne, amely nem bürokratikus birodalmat épít, hanem intézményi keretet biztosít az európai nemzetek békés és gyarapodó együttéléséhez -árulta el.
Az ő mentelmi jogának Hankóéval és Sesztákéval egy időben történő kikérése arra szolgál, hogy ”súlyos, a nemzetet megkárosító korrupciós bűncselekményeket összemosson” egy, a propaganda által ellene épített „politikai lejáratással”.
Vélhetően azért kérték ki most a mentelmi jogukat, mert olyan szakaszba jutott a felderítés, hogy a következő lépés a gyanúsítás lenne. Ami Magyar Péter ügyét illeti, az Magyar György szerint inkább rongálásnak minősül, a parlament mentelmi bizottságának eddigi működése alapján pedig nem tudja megjósolni, kiadják-e a…
És nincs sem honlapja, sem közösségimédia-oldala, sem semmilyen elérhetősége.
Takács Péter ma is komcsiknak tartja azokat, akik szakmai alapon szembementek a hatalommal. Szerinte nem a fenyegetés, hanem az "indulatszó" a probléma, és csak a budai úrigyerekek finomkodnak. Hát valóban, jó nagy tahó az ex-államtitkár úr, meg is hosszabbította Bicskéig.
Varga Mihály bejelentéseket tett.
Ezért nem áll mögötte a Tisza-frakció.
A kerület országgyűlési képviselői nem a belvárosiak érdekeit képviselték - írta Szentgyörgyvölgyi Péter.
Ezt mondta, miután kiderült: a Tisza nem támogatja a jelöltjét.
A KSH legutóbbi adatai szerint csökkennek az élelmiszerárak, így teljesen indokolatlan az árrésstop fenntartása, miközben az hátrányosan érinti a magyar termelőket és élelmiszeripari vállalkozásokat. Élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezet közösen kéri az intézkedés kivezetését.
A Szőlő utcai botrány nyomán a büntetés-végrehajtás alá terelt intézmények október 1-jével térnek vissza a gyermekvédelembe.
Tarr Zoltán szeptember elején mentette fel az állandó kollégiumok eddigi tagjait, a most kinevezettek négy évig maradnak.
A képviselők mentelmi jogának felfüggesztését a Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte rágalmazás vétsége miatt indult magánvádas eljárásokban.
Tasó László volt fideszes képviselő rokonsága Nyíradonyban több alkalommal olyan számlákat fizetett ki, amelyeket később sztornóztak, az önkormányzati cég azonban nem követelte vissza a már átutalt összegeket. Haszán Zoltán, a 444 munkatársa számolt be az ügyben kezdett nyomozás eddig ismert…
Az Orbán-kormány eredeti célja az LMBTQ-téma közbeszédből való kiszorítása és tabusítása lehetett, ám Dombos Tamás, a Háttér Társaság projektvezetője úgy látja, hogy ennek éppen az ellenkezője történt. Az elmúlt években soha nem beszéltek ennyit ezekről a kérdésekről Magyarországon. Ugyanakkor a fiatalokat elzárták a…
A Klubrádió ügye a médiatanácsi döntéshozatal jogszerűségének és függetlenségének egyik fontos próbája lesz Majtényi László jogtudós szerint. Azt várja az új vezetéstől, hogy a korábbi sérelmeket jogállami alapon kezelje.
Meg lehet menteni Németországban a demokráciát, de annak nem az a módja, hogy betiltják az AfD-t, hanem az, hogy jogi értelemben korlátozzák, politikai síkon pedig felveszik vele a harcot – írta Timorthy Garton Ash neves brit történész, a londoni Guardian által még a vasárnap tartott mecklenburg-elő-pomerániai és berl…
A kötelező kamarai tagságot visszaállító, az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosításáról, továbbá a koncessziókkal kapcsolatos törvényjavaslatról is határoz kedden az Országgyűlés, amely elkezdi a kormány gyermekvédelmi javaslatcsomagjának tárgyalását.
Egy-két héten belül megváltozik a protokoll - helyezte kilátásba a miniszter.
Utoljára 2008-ban járt 30 százalék alatt az épp hivatalban lévő elnök támogatottsága.
Egy másik 123-mal ment a 70-es tábla és a korábbi tragédiák dacára.
"Egy darabig a szerencsétlen feleségeimet tettem tönkre” –mondta az alkotói módszeréről. "Mindenkinek a könyökén jön ki, hogy fejben dolgoztam és dolgozom. 15-20-22 órát tudtam megjegyezni, vagy észben tartani még a virágkoromban” – nyilatkozta Krasznahorkai László azon a pódiumbeszélgetésen, amelyet az Eötvös Loránd…
Az ügyészségen meg egy darabig megint nem változik semmi. Matolcsyék kapnak még egy kis haladékot.