Belgiumban is fellázadtak a diákok a megszorítások ellen
A hétvégére már a munkások is az utcákra vonultak a megszorítások miatt
A(z) Magyar Hírlap legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A hétvégére már a munkások is az utcákra vonultak a megszorítások miatt
A Simon nevű viharban óránként 250 kilométeres szél tombol
Peszkov szerint Zelenszkij most még több pénzt követel szövetségeseitől
Az ellenzék politikai leszámolásról beszél, és tömegtüntetésre készül
Két erős földrengés és több mint száz utórengés rázta meg az országot
Öt embert keresnek a hatóságok, miután egy földcsuszamlás eltorlaszolta a Budhi Gandaki folyót
Johann Wadephul német külügyminiszter kétségbe vonta az Egyesült Államok tárgyalási erőfeszítéseit
A feltárt szakaszt beillesztik a tervezett városnegyed bejáratába
Andrej Babiš pártja jól szerepelt, de az ellenzéki erők együttesen jelentős fölényben vannak a második forduló előtt
Felelős gazdálkodás folytatásával tartanák szinten a hiányt
A német konszern munkahelyeket szüntetne meg, miközben új elektromos modellekkel készül a versenyre
Ez a mennyiség érdemben nem befolyásolja az Egyesült Államokban jelenleg magas üzemanyagárakat
Az orosz légvédelem egy nap alatt 909 ukrán drón lelövéséről számolt be
A Központi Nyomozó Főügyészség október 7-én hallgatta ki a miniszterelnököt
Az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgatója jelentette be
A brit lap európai országok tisztségviselőire hivatkozik
A manchesteri éllovas így változatlanul százszázalékos a bajnokságban
A házigazda együttes így már három meccs óta nyeretlen az élvonalban
Az orosz hatóságok több mint 5500 laboratóriumi vizsgálatot végeztek, és mintegy kétszáz embert helyeztek járványügyi megfigyelés alá
A Wall Street Journal szerint az amerikai és az ukrán elnök viszonya a 2025 februári fehér házi botrány óta nem volt...
A miniszterelnök erről egy finn lapnak nyilatkozott
Halálos buszbaleset rázta meg az országot
Oroszország európai hadiipari vállalatok vezetői elleni merényleteket tervez
Washington új jelöltek megnevezését szeretné, mert a Fehér Ház szerint a jelenlegi pályázók egyike sem osztja kellőképpen az amerikai elnök elképzeléseit
A 2017-ben elindított MGCS célja a francia Leclerc és a német Leopard 2 harckocsik leváltása
A Balatonnál több helyen is mintegy 43 milliméter, Budapesten pedig 29 milliméter eső esett az elmúlt 24 órában
Harminc-negyven országgal tárgyalnak az iráni háború gazdasági következményeinek enyhítéséről
Tizenöt gyermek is életét vesztette, amikor felborult egy Jemenbe tartó hajó a Báb el-Mandeb-szoros térségében
Ukrajna felhagy az olajfinomítók támadásával, ha Moszkva nem támadja az energetikai infrastruktúrát
Az amerikai elnök szerint Moszkva és Kijev egyaránt beleegyezett az energetikai létesítmények elleni támadások beszüntetésébe
A vb két hét múlva Austinban, az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik
A hírt maga az egyházfő jelentette be vasárnap
A képviselők törvényjavaslattal blokkolnák az amerikai–orosz dízelmegállapodást
Wellness csoda vagy túlértékelt trend?
Több ezer embert vettek őrizetbe a francia diáktüntetések során; a belügyminiszter pedig felfüggesztette a sokkológránátok alkalmazását
A rijádi repülőtér elleni támadás nemzetközi felháborodást váltott ki
Világbajnokot avattak Moto3-ban
A várakozások terén éles különbség látható a cégméret alapján
Kétszáz kilogrammnyi, be nem jelentett különleges rakomány haladhatott át Ausztrián vám- és biztonsági ellenőrzés nélkül