Friss hírek – Origo
A(z) Origo legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Volánbusz-ügy: 3 milliárd forintnyi vagyonelemet biztosítottak a hatóságok
Újabb jelentős fejlemény történt a korrupciós ügyben.
Ebből ismerheted fel, ha mesterséges intelligencia által generált képet nézel
Egyelőre még akadnak árulkodó jelek.
Orbán Viktor: Élőben a tiszás önkény
Politikai megrendelésre koncepciós per - írta közösségi oldalán megosztott élő videóbejegyzéséhez a Fidesz elnöke.
Autósok, figyelem: októbertől fontos változás jön a szomszédos ország útjain
Nem minden autós fizet majd ugyanannyit.
Orosz drón csapódott be Kijevben, lángokba borult a Tudományos Akadémia
A támadásban legalább egy ember meghalt és hárman megsérültek, miközben a lángok elől többen az ablakokon keresztül menekültek.
Varázslatos erdei túrák a Mecsekben, amelyeket idén ősszel ki kell próbálnod
A Mecsek kirándulóhelyei tökéletes úti célt kínálnak őszre.
A rendőrség cáfolta, hogy Hankó Balázst várnák
A korábbi információ szerint az egyenruhások az Országgyűlés mélygarázsában várják a mentelmi jogától megfosztott képviselőt.
A nagyság kötelez – Lexus ES menetpróba
Akkor lesz majd MI-segéd, ha bizonyít a technológia.
Rendkívüli állapotot hirdettek: szúnyogok terjesztik a félelmetes betegséget
Több megyében fokozott szúnyogirtást rendeltek el.
Filléres trükkök, amelyekkel felgyorsíthatod az otthoni wifit
A wifi gyorsítása kiadások nélkül is működhet!
Lando Norris túl messzire ment? Súlyos kijelentése után váratlan fordulat következett
A Forma–1-es világbajnoki címvédő a bakui futam után eltiltást követelt Franco Colapintónak.
Kisiklott egy veszélyes anyagot szállító tehervonat Kőbányán
Információink szerint petróleum szivárgott az egyik tartálykocsiból.
Tankok helyett megfizethető kisautók: egy laktanya helyén épült fel a Suzuki esztergomi gyára
Az Alto-ról tárgyaltak, végül a Swift-et kezdték gyártani nálunk.
Kaja Kallas szerint Európának gyorsabban kell újrafegyverkeznie
Az uniós védelmi minisztereinek tanácskozásán megvitatták az első éves védelmi készültségi jelentést is, amely átfogó képet ad az unióról ezen a területen.
Házakat, hidakat és utakat sodortak el a földcsuszamlások Nepálban – videók
Több település is elzáródott a külvilágtól.
Koplalás a méhlepényben − az éhező magzatból cukorbeteg, elhízott felnőtt lesz?
Teljesen átprogramozza a magzat agyát.
„Ma ők, holnap te” – éles reakciókat váltott ki Hankó Balázsék mentelmi jogának felfüggesztése
Kiállás és káröröm a parlamenti döntés után.
Frontális ütközés: magyar nő is meghalt egy ausztriai balesetben
Gyerekek is súlyosan megsérültek.
Halálos baleset történhetett Budapest közelében – képek a helyszínről
Egy kamion és egy motoros ütközhetett.
Meghalt Kósa László, a magyar néprajztudomány meghatározó alakja
Életének 85. évében halt meg.
Ki hibázott a tragédiában? - újabb tárgyalást tartottak a Hableány-ügyben
Hajóvezetőket hallgattak ki a Haíbleány-ügy tárgyalásán.
Halálos buszbaleset történt, mentőhelikoptereket riasztottak
Az Oktoberfestre tartott a busz.
A leggyakoribb hibák, amiket elkövethetsz a fűtési szezon kezdetén
Mutatjuk, mit ellenőrizz mindenképpen még a hideg előtt!
Először történt ilyen Hollandiában: kétéves gyermeken hajtottak végre eutanáziát
Több független orvos véleményét is kikérték a döntés előtt.
Először próbál Föld körüli pályára állni a SpaceX óriásrakétája
124 méteres magasságával a Starship a valaha épített legnagyobb és legerősebb rakéta.
Tiltakoznak a diákok: ismét kötelező lehet az iskolai egyenruha
A tanulók szerint a ruha nem tünteti el az egyenlőtlenségeket.
Emberölés vádjával tartóztattak le egy férfit: féltékenységből ölte meg feleségét
Az ügyészség vizsgálja a történtek pontos körülményeit.
Kegyetlen ítéletet mondtak Klopp csapatáról, a kapitánynak a görögök is odaszúrtak
A németek két meccs után egy ponttal állnak.
Nagy bejelentést tett Győzike: hivatalosan is újjáalakult a Romantic
Újra összeáll a népszerű hazai zenekar.
Füst öntötte el az utasteret, kényszerleszállást hajtott végre a repülőgép
Több száz ember került veszélybe.
Egy penészes Petri-csészével kezdődött: így született meg a gyógyszer, amely milliók életét mentette meg
A találmány forradalmasította az orvoslást és Nobel-díjet ért.
Súlyos baleset a Dunánál: 115 km/h-val csapódott a vaskapunak egy tinédzser
Tuningolt elektromos rollerrel száguldozott.
Óriási csapás érte az északíreket a magyar válogatott elleni meccs előtt
Fontos játékosát veszítette el sérülés miatt az északír válogatott.
Puskás jobbal lőtt, Kocsis a levegőben – így született meg a legendás Aranycsapat
Ritkán látott felvételeken elevenedik meg a magyar futball legfényesebb korszaka.
Megkezdte a munkát a Vagyonvisszaszerzési Hivatal – kiderült milyen ügyekkel kezdenek
Ezek között önkormányzati és állami kiadásokat érintő vizsgálatok is vannak.
Vészharangot kongatnak a kis benzinkutak: a túlélésük a tét
Egyhetes megmozdulást kezdett hétfő reggel a Független Benzinkutak Szövetsége a Kossuth téren.
Rés a pajzson: nagy a szórás a négy évszakos gumik tesztjén!
Nyáron a legjobb, télen se utolsó a győztes tudása.