Megszólaltak a kutatók: elszabadulhat a pokol a Föld körül
Már 2040-ben megtörténhet a baj.
A(z) Origo legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Már 2040-ben megtörténhet a baj.
Vízuális őszi utazás a világ legszebb kertjeiben.
Számos formában érdemes a szervezet szolgálatába állítani.
Bakuban elszabadultak az indulatok.
Váratlan döntést hozott Győr korábbi polgármestere.
Szoboszlai sem hagyta ki a Liverpool-City rangadót.
Fontos figyelmeztetést fogalmazott meg a meteorológus.
Itt vannak a részletek.
Figyelmetlen sávváltás, hatalmas ütközés és három sérült.
Feltehetően a sok negatív komment miatt távozott ismeretlen helyre.
Tóth Melindánál elpattant a cérna.
Tragédiával végződött egy kiképzőrepülés Pakisztánban.
Az ellenzéki párt nem ért egyett a hatósággal, az önkényuralmi rendszer megteremtésében részt vevők kiléte nem maradhat titokban.
Soproni Tamás, Terézváros polgármestere szerint az Egészségügyi Minisztérium nem adott választ arra, hogy mikor kerül vissza a kampányban ígérteknek megfelelően az önkormányaztokhoz a védőnői hálózat.
Őszi, apró, de annál nagyobb a szuperereje.
Lezárult a bírósági vizsgálat az őrizetbe vétel jogszerűségéről, és mindkét fórum az NVVH álláspontját fogadta el, amely szerint elég, ha a Házelnök bejelenti a mentelmi jog felfüggesztését.
„Vajon hány perc alatt lesz meg az öt találat?”
Kerkez Milos játékát több ponton is bírálták Angliában.
A mentálisan sérült férfi ki akarta írtani a szüleit.
A Tisza-frakció jövő héten hozza meg végleges döntését.
Közel egy a négyhez az esélye, hogy összeomlik az AMOC.
Több törvénymódosításról is vitáznak ma a képviselők.
Négy nap alatt három késes támadás történt lengyel oktatási intézményekben.
A tiszás politikus irodája a VIII. kerületi Bacsó Béla utcában, két földszinti ingatlanban található.
Új sajtófőnököt nevezett ki Kapitány István a Gazdasági és Energetikai Minisztérium élére, a feladatot az RTL-től érkező Litauszky Balázs kapta meg.
A gumibot és a paprikaspray is előkerült.
Hack Péter szerint az Országgyűlés vizsgálatára lenne szükség.
Több ütemben újítják fel az óbudai K-hidat, amelynek műszaki állapota az évtizedek alatt jelentősen leromlott.
A miniszter egy szakmai konferencián beszélt a témáról.
Öt pontban foglalta össze Havasi Bertalan, miért problémásak a Tisza-kormány eddigi főbb intézkedései.
Majdnem baleset történt egy vasúti átjáróban.
Komoly bírságot kaphat, aki nem figyel.
Képes tudományos hipotéziseket felállítani és kísérleteket tervezni az új, gépi tanuláson alapú rendszer.
A szervezők rendkívüli döntést hoztak.
Ha reggelente nehezen mozognak az ujjai, az nem biztos, hogy az időjárás hibája.
Őszi barangolásra hívunk a Kőrösök vidékére.
Dühösen reagált csapattársa döntésére.
A napszak is számíthat.
Meghalt a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa.