Trump arra kérte Zelenszkijt, hogy menjen Moszkvába Putyinnal tárgyalni
Az ukrán elnök nem lelkesedett az ötletért.
A(z) Telex.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Az ukrán elnök nem lelkesedett az ötletért.
A tiszás képviselő szerint ő kérte padtársa segítségét.
Az étkeztető cég szerint nem az étel okozta a rosszullétet.
Magyarország New York-i Állandó ENSZ Képviseletéről is visszahívják a nagykövetet.
Ursula von der Leyen az évadnyitó beszédében kiemelten fontos témaként említette a fiatalok közösségimédia-használatát, és az Európai Bizottság már egy javaslattal is előállt annak korlátozására. A kérdés, hogy mikor lesz rendelet a javaslatból, és mennyire puhul fel addig.
A reppert mélyen érintette, hogy megvádolták.
A hatóság szerint kis mennyiségről van szó, ami nem jelent veszélyt az ivóvízellátásra.
A büntetési tételekről még nem született döntés, a klub pedig fellebbezni fog a döntéssel szemben.
Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester panasza alapján az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó törvényi szabályozást.
Van olyan egyetemista Magyarországon, aki egyetlen könyvet sem olvasott végig életében. A baj tehát nem kicsi, és a szakemberek szerint gyakran a családokban gyökerezik, de az biztos, hogy rendszerszinten kell újragondolni az olvasásra nevelést. A CEU-n erről rendeztek vitát.
Marija Zaharova „sebtében” összehívott rendezvénynek nevezte a csúcstalálkozót.
A pénzügyminiszter Slánicz Bélát bízta meg.
A Nestlé Purina gyárátadóján Kapitány István is részt vett.
A plébánia 1992-ben kapta meg a fővárosi tulajdonú területet ingyenesen 99 évre, de több mint 30 éve parlagon áll.
A furcsa nevű CUV e: nagyjából egy 125 köbcentis robogó teljesítményét nyújtja, de drágább, rosszabbul viseli az úthibákat, a töltése pedig egyszerűen katasztrófa. Pedig amúgy nagyon szerethető lenne.
Több ezer százalékkal meghaladja a megengedettet rostok mennyisége.
Russell mindenkit 8 tizeddel vert az Azeri Nagydíj időmérőjén, Verstappen 1,5 másodpercet kapott.
A főpolgármester azt mondta, hamarosan rengeteg uniós forrás érkezik a fővárosba.
Anita Orbán has met with her Ukrainian counterpart on several occasions during the UN High-Level Week in New York.
Az amerikaiakkal is tárgyalnak a szankciómentességről.
Az esetről térfigyelő kamerás videó is készült.
Két éve döntöttek róla, a tiltakozások ellenére most megtörtént az átnevezés.
Sokféle információ és találgatás látott napvilágot arról, ahogyan Tiborcz István, Orbán Viktor exminiszterelnök veje részlegesen kiszállt a Gránit Bankból, vagyis az egyik legfontosabb részesedéséből. Utánajártunk a részleteknek és a terveknek.
A novemberi választásra készülő amerikai kormány a gázolaj exportjának korlátozásával próbálhatja letörni az üzemanyagárakat, ami súlyos világpiaci következményekkel járna.
Klubja közleménye szerint a 28 éves futballista komolyabb sérülést szenvedett.
Ez volt a finn és a svéd légierő első közös megfigyelőmissziója.
A cég nem tud olyan esetről, amikor a hiba balesetet okozott volna, a javítás pedig ingyenes.
Sepsi Enikő szeptember 30-ig látja el a rektori feladatokat, utána tanárként folytatja a munkát az egyetemen.
Pardavi Márta többször szerepelt a Forbes.hu legbefolyásosabb magyar nők listáján.
Halottakkal és sebesültekkel is járt az orosz-ukrán drónháború.
Szalai Zoltán búcsúlevelében azt írta, hogy nem saját elhatározásából döntött így.
Úgy tudjuk, hogy a megvert férfi bevitt a rendőrségre egy betegdokumentumot, ami felvetette a súlyosabb sérülés lehetőségét. Jelenleg súlyos testi sértés kísérlete miatt folyik nyomozás.
Az augusztusi negatív rekordhoz a népességfogyás és a nyugdíjasok számának emelkedése is hozzájárult.
A DJ-producer készített remixeket az Anima Sound Systemnek és a Jazzékielnek is.
Experts in foreign policy and defence in Hungary’s previous government drew up a plan for the country's development of its own satellite programme. Viktor Orbán liked the idea, but according to an investigation by Direkt36, he later handed the project to 4iG, a company with close ties to the Fidesz government, despite…
A támadás hírére egyhetes csúcsra emelkedett az olaj ára, Szaúd-Arábia pedig szövetségeseivel közös ellenlépésre készül.
Még magához képest is szokatlanul hevesen ment neki a Legfőbb Ügyészségnek Magyar Péter szerdán, amikor, ha közvetve is, de „bűnpártolással” vádolta meg az ügyészség csúcsszervét. A miniszterelnök három konkrét ügyet említett, mutatjuk, melyikben milyen kérdések merültek fel.
Bíró-Nagy András és Kovalcsik Tamás is bekerült a Brüsszeli Magyar Ház Nonprofit Kft. felügyelőbizottságába.
A 12 milliárdos megbízást pályázat nélkül ítélték oda a cégnek, noha a magyar katonák korábban már kaptak kiképzést a Magyarországon is gyártott Lynx használatához.
A meglévő paksi blokkok üzemidő-hosszabbításánál nincs jobb beruházás jelenleg, de a paksi bővítéssel merőben más a helyzet.