Varga Mihály éles határvonalat húzott a parlamentben, itt a jegybankelnök nyolc pontja
Az MNB-elnök nyolc pontban foglalta össze az eredményeiket.
Hírek minden oldalról
Az MNB-elnök nyolc pontban foglalta össze az eredményeiket.
Népszerű érv, hogy szinte minden sportlétesítmény készen áll egy budapesti olimpia megrendezéséhez, de ha közelebbről megvizsgáljuk, kiderül: a stadionok, csarnokok jó része túl kicsi ahhoz, hogy helyet adjon a játékok eseményeinek.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az intézkedés célja a bűncselekmények és szabálysértések visszaszorítása, valamint a közrend fenntartása a kapitányság teljes illetékességi területén.
Rendkívül balesetveszélyes úthiba keletkezett a balatoni bringakör egyik szakaszán. A veszélyre a bringazas.hu közösségi oldalán hívják fel a figyelmet.
Boldog István ügye kapcsán egy hét múlva hirdetett volna ítéletet a bíróság, a mára tervezett tárgyalás azonban elmaradt.
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az ORFK bevetési egységével közösen ütöttek rajta azon a két férfin, akik Hollandiából hoztak Magyarországra jelentős mennyiségű kábítószert. A gyanúsítottakat a Münchenből érkező gyorsvonat kelenföldi megállójában tartóztatták fel.
Tűz ütött ki az épületben
Az oroszok az energetikai infrastruktúrát támadták Ukrajnában. Zelenszkij szerint pont azt, amiről a Donald Trump által bejelentett tűzszünet szól.
Luis Enrique szereti, ahogy futballozik az angol csapat.
Rubint Réka kezelésen vesz részt: érzi, hogy meg fog gyógyulni.
A vállalat kutatói szerint fel kell készülnünk egy olyan világra, amelynek az önmagukat replikáló, eszközről eszközre terjedő MI-modellek is a részei.
Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre – közölte a hatóság.
A 2024-es párizsi olimpia nemzetközi igazgatója és vezérigazgatója szerint Budapest adottságai kiválóak a 2036-os nyári játékok megrendezésére. A magyar főváros a meglévő sportlétesítmények és a rendezői tapasztalatok révén szállhat harcba többek között India, Németország és Törökorsz…
Fendler Judit többek között azt állította, hogy második pályázatakor Kubatov Gábor berendelte a Fidesz Lendvay utcai székházába és felrótta neki, mely kéréseiket nem teljesítette az elmúlt években.
Befejeződött Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimireality kollégánk, Katz Dávid számára. Személyes hangú beszámolója bocsánatkérést is tartogat.
Megérkeztek az MNB legfrissebb hivatalos deviza-középárfolyamai, köztük az euró, a dollár és a svájci frank aktuális forintértékei.
A jelenlegi szabályozás nem biztosít megfelelő eljárási és jogorvoslati garanciákat az érintett önkormányzatoknak
A természetvédők attól tartanak, hogy a határtól alig két kilométerre épült csirkefarm hulladéka beszennyezheti a Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátum környezetét.
Vádat emeltek egy nevelőszülő ellen.
A 3,3 méter széles, kétirányú kerékpárút kialakítása mellett két új, sorompóval biztosított vasúti átjárót is építenek a biztonságosabb közlekedés érdekében. A beruházás uniós és hazai forrásokból valósul meg, a munkálatok a tervek szerint jövő tavasszal kezdődnek el.
„Furcsa azt látni, hogy akit egy jókedvű, humoros figurának hittél, az közelről inkább egy agresszív zsarnoknak tűnik” – mondta Vadász Gábor volt hegyvidéki alpolgármester a XII. kerület vezetőjéről.
Veszélyes közlekedési szituáció alakult ki Dunaharasztin, ahol egy kivilágítatlan szürke Toyota a forgalommal szemben haladt, mígnem két fiatal közbelépése vetett véget a veszélyes manővernek.
Az egyházfő testvére azt mondta, a problémát szerencsére hamar sikerült felismerni, és a műtét után XIV. Leó fel fog épülni.
Fendler Judit próbálta távol tartani a NER-közeli vállalkozókat az intézménytől.
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában a magyar érdekeltségű csapatok közül egyedül Loic Nego együttese játszik idegenben. A többi magyar játékost foglalkoztató klub hazai pályán fogadja ellenfelét a csütörtöki játéknapon.
Kihelyezett frakcióülést tart Lakiteleken a Fidesz–KDNP csütörtökön és pénteken. A frakciószövetség áttekinti és értékeli Magyarország “jogállami és gazdasági lejtmenetét”.
Gyökeresen átalakítaná a közlekedésfejlesztés eddigi rendszerét a kormány: az új autópályák építése helyett a leromlott utak és hidak felújítására helyezné a hangsúlyt. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy 2027 tavaszán az állam visszaveszi a gyorsforgalmi utak üzemeltetését, miközben je…
Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban…
A perzsa állam különböző támadó taktikát alkalmaz a korlátozásait megsértő hajók ellen
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Tarr Zoltán miniszter döntése nyomán véglegesítette a Magyar Nemzeti Levéltár vezetését. Az intézmény korábbi megbízott főigazgatója egy háromfős pályázói mezőből, a bíráló bizottság egyhangú támogatásával nyerte el a…
A miniszter csak a fizetéséről mondott le.
A volt miniszterelnök szerdán Brüsszelbe utazott a Patrióta csúcstalálkozóra, onnan fog majd Lakitelekre érkezni.
Állapota azonban válságos.
A közösségi médiában terjedő új alvássegítő módszer, a sós taposás sokakat megoszt. A szakemberek szerint azonban a gyakorlat tudományosan megalapozatlan.
A téliesítés első lépése annak eldöntése, hogy az adott medencetípus alkalmas-e arra, hogy a hideg hónapokban is a kertben maradjon.
Összefüggésben áll azzal, hogy lánya augusztus végén menyasszony lett.
Bayer Judit, a Független Közmédia Testület elnöke szerint a közszolgálati médiának a társadalom minden rétegét meg kell szólítania, ehhez pedig szerkezeti és szakmai változtatásokra van szükség. A szervezet jelenleg a közmédia vezérigazgatói pályázatának előkészítésén dolgozik, amelyet a tervek szerint egy héten belül…
A Vatikán közlése szerint sikeresen eltávolították a daganatot az egyházfő tüdejéből. Most rutinvizsgálatok következnek, kemoterápiáról egyelőre nem volt szó.
A fizetésképtelenné vált cégek ügyeivel foglalkozó szervezet vezetése október 1-jén távozott, a lemondások okát nem közölték.
Vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt nyomoz a rendőrség, miután 2026. augusztus 27-én ismeretlenek köveket helyeztek egy debreceni, tócóvölgyi vasúti váltóba. A hatóság most közzétette az elkövetőkről készült felvételeket, és várják a szemtanúk jelentkezését.