Jelentős bevételnövekedésről számolt be az Anthropic a tőzsdei bevezetés előtt
Az Anthropic mesterséges intelligencia fejlesztő cég jelentős, 45 százalékos bevételnövekedésről számolt be befektetői tájékoztatóján a tőzsdei debütálás előtt.
Hírek minden oldalról
Az Anthropic mesterséges intelligencia fejlesztő cég jelentős, 45 százalékos bevételnövekedésről számolt be befektetői tájékoztatóján a tőzsdei debütálás előtt.
Múlt hétvégén szakadt félbe a bajnoki mérkőzés szurkolói rendbontás miatt.
A SpaceX helyi idő szerint kedden kora reggel indította el újabb rakományát a Nemzetközi Űrállomás felé. A Falcon 9 rakéta nem sokkal később egy „űrmedúzát” hozott létre.
Fenyegető levelet kapott a Budapest XV. kerületében lévő Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Pestújhelyi Általános Iskola – közölte a polgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.
Az irodalom legnagyobb reménységei között ünnepelt svájci egyetemista, Nelio Biedermann magyar nemes felmenői történetéből írt meg a Lázárt, ami Gen Z Jókai-szatíraként is olvasható. Interjú a szerzővel, aki olyan sztorit akart, amit nem kaphatunk meg a képernyő előtt.
Az idei évad több szempontból is rendhagyó az eddigiekhez képest.
A Szent Gellért rakparton 260 méteren különválasztják a gyalogosokat és a kerékpárosokat, de a teljes útvonal rendezésére már nem jut elég pénz.
Az európai állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozója az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra való megemlékezéssel kezdődik.
Iskolaomlás következtében legalább huszonnyolc ember vesztette életét
Huszonnyolcra nőtt a halottak száma Pakisztánban, ahol beomlott egy iskolaépület teteje, és több mint 30 sérültről tudni - közölte Muhammad Ászim, a helyi kórház szóvivője csütörtökön, hozzátéve, hogy hat sérült állapota súlyos.
Útlezárásokra és mentési munkálatokra volt szükség hétvégén az óriási esőzések miatt Las Vegasban. Az egyik nap az októberi havi átlag háromszorosa zúdult le.
A hétéves keretköltségvetés lezárása helyett az elszabaduló energiaárak, a zöld átállás költségei és az ukrajnai frontvonalak osztják meg a tagállamokat
A kínai Chang'e-6 misszió által visszahozott minták elemzése új fényt vet a Hold két féltekéje közötti drámai különbségekre és azok kialakulására.
A premieren díszvendégként ott lesz a Nobel-díjas kutató is.
A határozat szerint az illetékes minisztereknek tájékoztatniuk kell a kormányt arról, mire költötték a pénzt.
Új fejezet nyílhat a hazai idősgondozásban.
Várkonyi Andrea egy interjúban arról beszélt, hogy férjével, Mészáros Lőrinccel kötött házassági szerződésének tartalmát a mai napig nem ismeri. Egy ügyvéd szerint, ha a megállapodás valóban így született, annak érvényessége is kérdéses lehet, és akár a házasság alatt szerzett vagyon m…
A Palestine Actiont egy tavalyi jogszabály terrorszervezetnek nyilvánította. A Normális emberek szerzője azt írta, vállalja a következményeket.
XIV. Leó szervezetéből rosszindulatú daganatot távolítottak el kedden.
24 órás vérnyomás-monitorozásra is képes a Huawei új okosórája.
Nagyobb frissítést kapott a Samsung átfogó egészségfigyelő Health alkalmazása. Az újdonságok között szerepel, hogy minőségibb pihenést segítő alvástréning funkció még könnyebben megkezdhető, mivel csökkentették az elemzéshez szükséges adatmennyiséget. A frissítés emellett személyre szabottabb alvási tanácsokat és kibő…
Videón örökítették meg a látványt.
Lebontaná a Magyar Művészeti Akadémia kiváltságos birodalmát a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia több tagja, de véletlenül sem újraosztást szeretnének, hanem azt, hogy az állami feladatok kerüljenek ki a politikai alapon szerveződő testületből. Tarr Zoltán miniszter ígérete ellenére a kormányzat egyelőre nem lé…
Európa legmagasabb hegycsúcsa, a Mont Blanc magassága 4807,47 méter, ami 1,88 méterrel magasabb, mint az előző, 2023-as méréskor – jelentették be szerdán francia tudósok.
Hosszú interjúban beszélt az ukrán elnök arról, hogy nem is tudott az energetikai tűzszünetről, amikor Trump bejelentette azt, de az orosz fél amúgy sem tartotta be. Szerinte Trump gyengének bizonyult a dízelbizniszben, Putyint pedig nem érdekli a félidős választás. Közben Elon Musk is arról írt, új elnökre lenne szük…
Egy közép-amerikai szigetországban kapcsolták le a bűnözőt
Az Isztriai-félsziget nyugati partjainál, a tengerfenéken tártak fel egy eddig ismeretlen, 130 millió éves dinoszauruszfajhoz tartozó csontokat.
Csütörtökön kezdődik az uniós állam- és kormányfők tanácskozása, amelynek központi témája a magas energiaárak lesznek, és ezzel összefüggésben az európai gazdaság versenyképessége is a tét. Brüsszelben van Magyar Péter miniszterelnök is.
A rendszeresség többet jelent egyetlen mérésnél A vérnyomás természetes módon is változhat a nap
A köznevelési törvény módosításával visszaadták az iskolák autonómiáját
A vendégek egyszer sem vezettek az egész mérkőzésen.
Csütörtökön 10 órától újra ülésezik a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság. Kövesse a fejleményeket élőben!
A tető beomlásának pontos okát még nem tudni, de Pakisztánban gyakoriak a részleges van teljes házomlások, mert az építkezések során nem tartják be a biztonsági előírásokat.
Jogosítvány nélkül vezetett, segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
Mayer Kitti dizájnteoretikussal beszélgettünk
Egy mindennapi szokás, amelyet szinte mindenki rendszeresen végez, mégis sokan hibázhatnak benne.
Ukrajna újból elkezdi az orosz kőolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times című brit lap honlapján csütörtökön megjelent interjúban.
Elon Musk szerint az amerikai kormányzat dönt a Starshield katonai hálózat használati korlátozásairól, ami közvetlen hatással van az ukrán drónok bevetésére.