Döntött a kormány: hatmilliárd forint gyermekvédelemre, 600 millió az egészségügynek
Már a még be nem nyújtott jövő évi költségvetésből is kiutaltak 3,5 milliárd forintot.
Hírek minden oldalról
Már a még be nem nyújtott jövő évi költségvetésből is kiutaltak 3,5 milliárd forintot.
Jelentősen megemelik a bírságok összegét, így változnak a tételek.
A kerület önkormányzata elfogadhatatlannak tartja, hogy a pénzek felhasználása nem átlátható.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárt, amelyen több mint 500 művész munkái tekinthetők meg.
Letartóztatta az FBI a volt alkalmazottat
Néhány éve a lakosság 1 százalékát börtönbe zárták, hogy helyreálljon a közbiztonság.
Egykori rendőr személyében azonosították a feltételezett elkövetőt.
Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt rendelte el három férfi letartóztatását a Miskolci Járásbíróság. A gyanúsítottak vasvillával, machetével és lapáttal támadtak rá több emberre – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel…
A Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész
Juci szülei boldogan fogadták a nagy hírt.
Újabb 4,2 milliárd euró támogatást sikerült szerezni Magyarországnak.
Így ismerhetők fel a ritka darabok
Megjelentek a Skandináv lottó legutóbbi hivatalos nyerőszámai a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása alapján.
A színész-aktivista szerint a fideszes országgyűlési képviselő földjén megrendezett aratónappal ráadásul el sem kellett számolni.
Meghalt egy ember, akit vonat gázolt el szerda este Zalaszentjakab és Nagyrécse között. Az utasok átszállását a nagykanizsai tűzoltók segítették, a helyszínelés miatt pótlóbuszok közlekednek.
A LASK elleni BL-meccsen les miatt meg nem adott gólja is volt az angol csapatnak.
Egy fotót is megosztott az alkalomhoz illően.
A Magyar Államkincstár 3,7 milliárd forint állatjóléti támogatási előleget folyósított a sertéstartóknak a gazdaságok biztonságos működésének segítésére.
A Starlink korlátozása drónküldetéseket béníthat meg
A brazil szélső sokadjára gőzölt be a pályán.
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök pénteken ül tárgyalóasztalhoz.
Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, amelynek értelmében Magyarország több mint 92 milliárd forint támogatásban részesül – közölte a külügyminiszter szerdán a közösségi oldalán.
Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter bejelentette a KAP pályázati menetrendjének frissítését, amely új vízgazdálkodási támogatásokat irányoz elő.
A miniszterelnök azt mondta, szeretné lezárni az EU-val a Fidesz-kormány alatt indított, napi egymillió eurós migrációs bírsággal járó eljárást.
A polgármester szerint jogi útra terelik az ügyet, miután leemelik a számlájukról az összeget.
A háborús helyzet és a gazdasági válság közepette Iránban éleződik a hatalmi harc, a keményvonalasok pedig a külügyminiszter leváltását követelik.
Felgyújtottak több minisztériumot, ostromállapot van a belvárosban.
A klubvilágbajnok Veszprém magabiztos, tízgólos győzelmet aratott a szerb Partizan Beograd felett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája legutóbbi fordulójában.
Továbbra is romlik a viszony az Egyesült Királyság és Argentína között
Az ukrán elnökkel négyszemközt is tárgyal Brüsszelben a miniszterelnök; korlátozta a Starlink működését Ukrajna számára az amerikai Space-X.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint a Pénzügyminisztérium kata-tervezete több ponton önellentmondó, ezért alternatív javaslatot dolgoztak ki.
Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról.
A Győri Nemzeti Színházban megrendezett jótékonysági eseményen a közösség erejével gyűjtöttek forrásokat hátrányos helyzetű fiatalok számára.
Ahogy várható volt, a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk Brüsszelt és a genderlobbit vizionálja a törvénymódosítás mögött. A csomag nem a homoszexualitástól védi a gyerekeket, hanem az erőszaktól, közben pedig uniós pénzt is hoz.
Elképesztő mulasztás.
Hét mérkőzés kezdődik este 9 órakor a labdarúgó Bajnokok Ligája 2. fordulójában, köztük az AS Roma–Real Madrid és a Manchester City–PSG találkozó.
Az atomerőmű továbbra is gond nélkül működik.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos sem lépett pályára
Az idegenbeli 11 gólos siker után hazai pályán tízzel nyertek a Bajnokok Ligájában.
Röviden, azt is kérdezhetnénk: újkommunisták-e akkor a tiszások, újkommunista-e Magyar Péter kormányának programja és működése?