Éheztette és bántalmazta a 11 éves kislányt egy borsodi nevelőszülő, még a WC használatát is megtiltotta neki
Vádat emeltek egy nevelőszülő ellen.
Hírek minden oldalról
Vádat emeltek egy nevelőszülő ellen.
A 3,3 méter széles, kétirányú kerékpárút kialakítása mellett két új, sorompóval biztosított vasúti átjárót is építenek a biztonságosabb közlekedés érdekében. A beruházás uniós és hazai forrásokból valósul meg, a munkálatok a tervek szerint jövő tavasszal kezdődnek el.
„Furcsa azt látni, hogy akit egy jókedvű, humoros figurának hittél, az közelről inkább egy agresszív zsarnoknak tűnik” – mondta Vadász Gábor volt hegyvidéki alpolgármester a XII. kerület vezetőjéről.
Veszélyes közlekedési szituáció alakult ki Dunaharasztin, ahol egy kivilágítatlan szürke Toyota a forgalommal szemben haladt, mígnem két fiatal közbelépése vetett véget a veszélyes manővernek.
Az egyházfő testvére azt mondta, a problémát szerencsére hamar sikerült felismerni, és a műtét után XIV. Leó fel fog épülni.
Fendler Judit próbálta távol tartani a NER-közeli vállalkozókat az intézménytől.
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában a magyar érdekeltségű csapatok közül egyedül Loic Nego együttese játszik idegenben. A többi magyar játékost foglalkoztató klub hazai pályán fogadja ellenfelét a csütörtöki játéknapon.
Kihelyezett frakcióülést tart Lakiteleken a Fidesz–KDNP csütörtökön és pénteken. A frakciószövetség áttekinti és értékeli Magyarország “jogállami és gazdasági lejtmenetét”.
Gyökeresen átalakítaná a közlekedésfejlesztés eddigi rendszerét a kormány: az új autópályák építése helyett a leromlott utak és hidak felújítására helyezné a hangsúlyt. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy 2027 tavaszán az állam visszaveszi a gyorsforgalmi utak üzemeltetését, miközben je…
Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban…
A perzsa állam különböző támadó taktikát alkalmaz a korlátozásait megsértő hajók ellen
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Tarr Zoltán miniszter döntése nyomán véglegesítette a Magyar Nemzeti Levéltár vezetését. Az intézmény korábbi megbízott főigazgatója egy háromfős pályázói mezőből, a bíráló bizottság egyhangú támogatásával nyerte el a…
A miniszter csak a fizetéséről mondott le.
A volt miniszterelnök szerdán Brüsszelbe utazott a Patrióta csúcstalálkozóra, onnan fog majd Lakitelekre érkezni.
Állapota azonban válságos.
A közösségi médiában terjedő új alvássegítő módszer, a sós taposás sokakat megoszt. A szakemberek szerint azonban a gyakorlat tudományosan megalapozatlan.
A téliesítés első lépése annak eldöntése, hogy az adott medencetípus alkalmas-e arra, hogy a hideg hónapokban is a kertben maradjon.
Összefüggésben áll azzal, hogy lánya augusztus végén menyasszony lett.
Bayer Judit, a Független Közmédia Testület elnöke szerint a közszolgálati médiának a társadalom minden rétegét meg kell szólítania, ehhez pedig szerkezeti és szakmai változtatásokra van szükség. A szervezet jelenleg a közmédia vezérigazgatói pályázatának előkészítésén dolgozik, amelyet a tervek szerint egy héten belül…
A Vatikán közlése szerint sikeresen eltávolították a daganatot az egyházfő tüdejéből. Most rutinvizsgálatok következnek, kemoterápiáról egyelőre nem volt szó.
A fizetésképtelenné vált cégek ügyeivel foglalkozó szervezet vezetése október 1-jén távozott, a lemondások okát nem közölték.
Vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt nyomoz a rendőrség, miután 2026. augusztus 27-én ismeretlenek köveket helyeztek egy debreceni, tócóvölgyi vasúti váltóba. A hatóság most közzétette az elkövetőkről készült felvételeket, és várják a szemtanúk jelentkezését.
A menopauza tüneteire fejlesztett gyógyszerével léphet nagyot az Egyesült Államokban
A Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában a cseh Viktoria Plzen csapatát fogadja a Groupama Arénában.
A parlamenti vitában a képviselők értékelték a jegybank gazdálkodását, a monetáris politika eredményeit és a bankrendszer stabilitását.
Hankóért már a letartóztatása előtt is imádkoztak a Fidesz-KDNP politikusai. Most az Orbán-imádó Osztie Zoltán atya templomában találkoznak a jó érzésű honfitársak.
A gazdasági és energetikai miniszter a Hvg.hu cikkére reagált, ami az ő állítólagos lemondási szándékáról szólt.
Országos átlagban két fokkal volt hidegebb az ilyenkor megszokottnál.
A Narnia: A varázsló unokaöccse februárban érkezik a mozikba.
Rákay Philip szerint politikai támadás zajlik ellene a rácalmási földügy miatt. Magyar Péterről is elmondta a véleményét.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat a 37 éves Baranyi Ádám eltűnése ügyében. Mivel a hatósági intézkedések eddig nem vezettek eredményre, a rendőrség a lakosság közreműködését kéri a férfi felkutatásához.
A főszerkesztő szerint „törvénytelenség zajlik”
Rendkívüli feszültség alakult ki a világ olajpiacán: miközben a tőzsdei jegyzések 105–110 dollár körül mozognak, az azonnal leszállítható nyersolaj ára már megközelítette a hordónkénti 150 dollárt. A példátlanul nagy árkülönbség arra utal, hogy a közel-keleti konfliktus, az ellátási zavarok és a megugró szállítási köl…
A házelnök szerint Németh Balázs videója félrevezetően mutatta be a történteket.
A törvényhozás szerdán tárgyalta a Magyar Nemzeti Bank elmúlt évi gazdálkodását és monetáris politikáját. A vitában a kormánypárti és bizottsági képviselők a jegybanknál elindult strukturális változásokat, valamint a jövőbeni takarékosabb közpénz-felhasználás szükségességét hangsúl…
A hétvégén DPK-tábor is lesz a településen.
Bojár Sándor ott volt az 1956-os forradalom helyszínein, és a Kossuth téri sortűzből sebesülten is hazavitte a képeit. Ezekből a felvételekből látható most válogatás a Biodómban, az idei budapesti World Press Photo kísérőkiállításán.
Az ellenzéki párt szerint Fendler „kancellári munkáját mindvégig zavartalanul folytathatta, a kormányzat bizalmát élvezve”.
A támogatásra várnak, miközben tovább ketyeg az energiaszámla.
A mesterséges intelligencia alkalmazásával óriásit nőtt a havi frissítésekkel javított biztonsági rések száma a Windowsban.