Tizenhét embert fogtak el a rendőrségi akcióban a VII. kerületben
Tizenhét embert fogtak el, illetve állítottak elő a BRFK és a Készenléti Rendőrség egyenruhásai az VII. kerületben tartott célzott közterületi ellenőrzés során.
Baleset-bűnügy hírek egy helyen, több forrásból válogatva.
Tizenhét embert fogtak el, illetve állítottak elő a BRFK és a Készenléti Rendőrség egyenruhásai az VII. kerületben tartott célzott közterületi ellenőrzés során.
Augusztus 31-e egy fejezetet lezárt a Gárdonyi Rendőrkapitányság életében, szeptember elseje pedig egy újat nyitott meg.
A fekete doboz már Svédországban van, ahol magyar szakemberek svéd kollégáikkal együtt dolgoznak az adatok kiolvasásán
A tiszaújvárosi rendőrök egy hejőszalontai férfit vettek őrizetbe.
A rendőrök nyolc óra alatt 7.964 gépkocsi sebességét ellenőrizték.
Több mint 110 gramm kristállyal a kocsijában fogtak el egy 53 éves férfit, aki nem is vezethetett volna.
Az előző nap eseményei számokban.
Az Útinform összegyűjtötte a ma érvényes útlezárásokat, útmunkákat, tereléseket és közlekedési korlátozásokat.
Az Útinform legfrissebb tájékoztatása alapján összefoglaljuk a baleseteket, torlódásokat és rendkívüli közlekedési eseményeket.
A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.
Baleset történt
A 32 éves kékcsei férfi társait a nyomozók már korábban őrizetbe vették.
Röszkén, az autópálya-határátkelőnél bukott le az a szerb sofőr, aki öt maroklőfegyvert akart becsempészni hazánkba. A KR NNI őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatását.
Komolyabb sérülések nélkül túlélte a villámcsapást.
Az előzési tilalom érvényre juttatása és a követési távolság betartatása volt a fő cél.
A rendőri ellenőrzés a teljes közigazgatási területet érinti.
A Tolna vármegyei rendőrök pár órán belül elfogták a bonyhádi férfit.
Az elmúlt 24 órában történt.
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán.
Tóth Arnold r. zászlós, valamint Guba Gábor és Czigle Norbert r. főtörzsőrmesterek és bv-s társuk nyerte meg a 8. Somorjai Gábor Nemzetközi Rendészeti Szakmai Kupa és Emlékverseny Medic kategóriáját.
A rendőrség is kiemelt figyelmet fordít a gyermekek biztonságára.
A Nagyatádi Járási Ügyészség hat emberrel szemben emelt vádat, akik bűncselekményből származó pénzek tisztára mosásában működtek közre.
A Debreceni Járási Ügyészség vádat emelt egy nő és fiatalkorú társa ellen, akik egy párkapcsolati vita után szándékosan felgyújtották a sértett gépkocsiját.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2026. szeptember 3-án 12 órától 2026. szeptember 7-én 8 óráig.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt áll bíróság elé egy 30 éves férfi, aki a gyanú szerint egy vita során a vízelvezetőbe lökte ismerősét.
Négy elkövető három hajléktalan sértett életére tört Szegeden, egyiküket brutálisan megölték, a bíróság pedig több évtizedes szabadságvesztést szabott ki.
A Kecskeméti Járási Ügyészség két férfival szemben kábítószer-kereskedelem, míg egyikük anyjával szemben bűnpártolás miatt nyújtott be vádiratot.
Egy zuglói lakásban árult kábítószert egy férfi és egy nő. A XIV. kerületi nyomozók hajnalban csaptak le a párosra és a velük lévő fogyasztókra.
Az előző nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az Útinform legfrissebb tájékoztatása alapján összefoglaljuk a baleseteket, torlódásokat és rendkívüli közlekedési eseményeket.
Rövid időn belül megkerültek a Múcsonyból ellopott értékek.
Pörbölyön nem állt meg, Őcsényben fogták el kollégáink a pécsi férfit.
Azokra is gondoltak, akik mondjuk augusztus 20-án vagy éppen karácsonykor születtek.
A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat. Tettét beismerte, azonban vallomást nem tett, így indokai ismeretlenek.
A szentendrei rendőrök öt óra alatt elfogták a fiatalkorút, aki egy visegrádi élelmiszerüzletből lopott.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság kéri, hogy jelentkezzen, aki tud a 77 éves férfi hollétéről.
Augusztus 29-én a patvarci Palóc Ring adott otthont a 16. Nógrád Vármegyei Polgárőr Napnak, amelyen kollégáink is részt vettek.
Őrizetben a siófoki sofőr.
Az alábbi termékek nem felelnek meg a Pirotechnikai Irányelvben foglaltaknak és az Európai Szabványnak (EN15947).