Magyar Péter: Deák Dániel, a messze földön híres anatómia-szakértő
A miniszterelnök azzal folytatta, a kormányváltás okozta eufória kötelezi őket, hogy jobban, tisztességesebben csinálják, mint az elődök.
Belföld hírek egy helyen, több forrásból válogatva.
A miniszterelnök azzal folytatta, a kormányváltás okozta eufória kötelezi őket, hogy jobban, tisztességesebben csinálják, mint az elődök.
Soproni Tamás szerint a kormányzat a korábbi centralizációs politikát folytatja, és nem adja vissza a védőnői feladatokat az önkormányzatoknak.
Megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettes-jelöltjét az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága.
Forsthoffer Ágnes: Batthyány Lajos és az aradi vértanúk példája az önzetlenségre, a hazaszeretetre és a bajtársiasság erejére tanít mindnyájunkat
A bíróság első- és másodfokon is törvényesnek ítélte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal Seszták Miklóssal szembeni őrizetbe vételi eljárását.
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik az országgyűlés e heti első ülése. Tartson velünk, tudósításunk folyamatosan frissül.
Vasárnap óta nem tudni, hol van.
Szeptember utolsó napján Baka András köztársasági elnök visszaküldte az országgyűlésnek az egészségügyi kamarai törvényt megfontolásra.
Az államfő a korábban leszavazott Szathmáry Zoltán helyett új jelöltet állított a megüresedett legfőbb ügyészi tisztségre. A döntés hátterében az áll, hogy a parlament elutasította az elnök első javaslatát, ezért most a volt Vas megyei főügyészhelyettes, Fejes Péter személyében keresik a…
Baka András köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában tartott rövid sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja legfőbb ügyésznek.
Hétfői közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a versenyhivatalhoz.
Figyelmeztetnek a hatóságok.
Korábban többször lett politikai botrány a rokonok kinevezéséből.
Az Indamedia több kiadványa is beszállt az akcióba.
Október 6-i megemlékezéssel és napirend előtti felszólalásokkal kezdi heti munkáját a parlament. A hétfői ülésen többek között a köztársasági elnök által visszaküldött egészségügyi törvénymódosítás, a költségvetés korrekciója és a gyermekvédelmi csomag is terítékre kerül.
Fejes Péter, Vas megyéből.
A Sándor-palotában vette át kinevezési okiratát Polyák Gábor, aki az államfő előtt letett esküt követően hivatalosan is elfoglalta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöki székét. Az Országgyűlés által megválasztott szakember a következő öt évben vezeti a szervezetet.
Meghallgatta Kaprinyák Tibor képviselőt a Tisza-frakció, majd elfogadta az elnökség javaslatát, hogy a képviselőcsoport etikai bizottsága vizsgálja ki az ügyét – közölte a frakció vezetője hétfőn Facebook-oldalán.
Fejes Péter korábban a Vas Megyei Főügyészség büntetőjogi főügyészhelyettese volt. A köztársasági elnök azután keresett új jelöltet a Legfőbb Ügyészség élére, hogy a tiszás többségű Országgyűlés nem szavazta meg Szathmáry Zoltánt.
A Tisza-frakció etikai bizottsága vizsgálja Kaprinyák Tibor képviselő ügyét, miután a sajtóban olyan felvételek jelentek meg a politikusról, amelyeken elejtett oroszlánnal és más egzotikus állatokkal pózol. A képviselő a döntésig felfüggesztette parlamenti tevékenységét.
Etikai bizottság vizsgálja ki Kaprinyák Tibor ügyét.
Az áruszállítók versenyképességének javítása érdekében a kormány átmeneti adókedvezményt vezet be, amely a mezőgazdasági szektorhoz hasonló visszaigénylési lehetőséget biztosít a fuvarozóknak. Emellett szigorítják az útdíjak ellenőrzését és felülvizsgálják a kamionstop szabályait is.
Élőben közvetítjük a köztársasági elnök sajtótájékoztatóját, amelyen várhatóan bejelenti, kit javasol legfőbb ügyésznek.
A World Urban Parks nemzetközi szakmai szervezet a Városligetet választotta Európa legjobb nagyvárosi parkjának. Az elismeréssel a csaknem százhektáros terület fenntartását, az adatvezérelt üzemeltetést és a látogatói élményt értékelték az Isztambulban rendezett díjátadón.
Súlyos látáskárosodási kockázat miatt TEMU-n árult LED-es játék munkagép került visszahívásra az uniós piacfelügyeleti társhatóság tájékoztatása alapján, amely a Safety Gate uniós riasztási rendszerben is megjelenítésre került.
Tisztségét a médiatanácsi elnöki megbízatásának időtartama alatt tölti be
Több ponton jogellenes az „ÁVH-figyelő”.
Radnai Márk a közösségi oldalán reagált Hadházy Ákos kritikájára, miután lezárult a Belügyminisztérium vizsgálata az augusztus 20-i tűzijáték közbeszerzésével kapcsolatban. A Tisza Párt politikusa szerint Hadházy azon „szomorkodik”, hogy nem talált tűzijáték-mutyit.
Elutasította a gyanúsítások, kutatások és lefoglalások elleni panaszokat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség abban az ügyben, amelyben a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Bankfelügyeleti Központjához tartozó főosztályokat irányító egyes emberek 2023-ban – vezetői utasításra – hivatali hatáskörükkel viss…
Már esküt is tett a Sándor-palotában.
A kormány kezdeményezte a jövedéki adóról szóló törvény módosítását, amely a kereskedelmi gázolaj utáni visszaigénylés mértékét növelné az év végéig.
Az egykori kormánypárt a ÁVH-hoz hasonlítja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt.
Radetzky András rádiós szakembert javasolja a Médiatanács új tagjának az Országgyűlés illetékes szakbizottsága.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei próbavásárlások során szembesültek azzal, hogy több baranyai fodrászüzletben semmilyen számviteli bizonylatot nem állítanak ki. Az érintett vállalkozóknál a nyugtaadás hiánya mellett adószámkezelési problémákat is találtak, ami miatt a mulasztási bírság mellett további vizsgálato…
Kaprinyák Tibor vadászós képei nagy vihart kavartak, Magyar Péter maga kezdeményezte a képviselő ügyének megvitatását.
Túl korán vehette őrizetbe Seszták Miklóst a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH), ezzel pedig megsérthették a volt fejlesztési miniszter mentelmi jogát, állítja a KDNP-s politikus ügyvédje
Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, enélkül viszont újra emelkedő kamatteher várna Magyarországra – mondta Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója.
Áprilisban indult a nyomozás.
Az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága hétfői zárt ülésén határozott a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökhelyettesi posztjaira javasolt személyekről.