19 milliárdot költöttek rá, de kiderült, hogy mégsem oltóanyaggyár lesz a debreceni oltóanyaggyár
A Debreceni Egyetem szerint a kiemelt státuszát is elvesztette a beruházás.
Gazdaság hírek egy helyen, több forrásból válogatva.
A Debreceni Egyetem szerint a kiemelt státuszát is elvesztette a beruházás.
„Gyógyszeripari innovációs ökoszisztéma részeként működő tanüzemi egység fejlesztése a cél.”
Akkor is kötelező, ha nem volt bevétel.
A G7 csoport megegyezett
A minisztérium szerint a cél az, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak.
Közel 68 milliárd forintért vásárolná ki lengyel leányvállalatának kisebbségi részvényeseit a magyar WING érdekeltsége. Az Echo Investment a tranzakciót követően mintegy három évtized után a varsói tőzsdéről is távozhat. Az ügylet egyik furcsa eleme: az ajánlott vételár elmarad a piaci ár…
Havi több mint 5 millió forintot keres Unger Anna a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökeként. Nyitó vagyonnyilatkozatában egy bicskei családi házat, 1,2 millió forint készpénzt és 7,85 millió forintos hitelt tüntetett fel.
A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a kormány és a hitelintézetek közötti párbeszéd célja, hogy a jelzáloghitel-kamatstop kivezetése ne jelentsen elviselhetetlen terhet a rászoruló ügyfelek számára. A megállapodás hiányában az intézkedés egyelőre változatlan feltételek mellett mar…
Csaknem négy évig tartott a renoválás.
Megérkeztek az MNB legfrissebb hivatalos deviza-középárfolyamai, köztük az euró, a dollár és a svájci frank aktuális forintértékei.
Közölték a legfrissebb államháztartási adatokat. A miniszter szerint a kiadási fegyelem tartósan beépül a számokba.
Az első kilenc hónapban több mint 5200 milliárd forintos hiány jött össze, de ez csak az uniós pénzek megelőlegezése miatt lett ekkora. A rend majd decemberben állhat helyre, ha megjönnek az uniós források.
A bíróság szerint megalapozott feltételezés, hogy a fideszes médiaportfóliót összefogó Mediaworksnek belátható időn belül problémát jelenthet 15 millió forint kifizetése.
Nyolc hónappal a búcsúpénz felvétele után azonban Bús Balázs visszatért az NKA alelnöki pozíciójába.
A Deutsche Telekom a bonni befektetői napján jelentette be, hogy az MI és az automatizálás kiterjesztésével 2027-re 1,1 milliárd euróval csökkentené kiadásait. A technológiát a hálózatüzemeltetéstől az ügyfélszolgálatig számos területen alkalmazza a német távközlési óriás.
Nagy fordulatot hozott a nyár a forint piacán: az év első felének látványos erősödése után a magyar deviza jelentős veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévben. Bár a forint előnye az elmúlt hónapokban szinte teljesen eltűnt, az év egészét tekintve még mindig a jobban teljesítő devizák között szerepel. A következő…
A polcokon mélyalmos, szabadtartású és bio tojások közül választhatsz.
Vegyesen, többségében emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai tőzsdéken. A befektetői hangulatot a mérséklődő amerikai kamatemelési várakozások, valamint az európai politikai és költségvetési kockázatok együttesen alakítják.
A kőolaj világpiaci ára csökkenést mutatott hétfő reggel, miután a G7-csoport bejelentette stratégiai tartalékainak felszabadítását, emellett a közel-keleti export is növekedésnek indult.
Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a hétfői tőzsdenyitás után iránykeresésre és kisebb emelkedésre számíthatnak a befektetők a Budapesti Értéktőzsdén. A piaci mozgásokat a vezető részvények pénteki záróértékei mellett a technikai támasz- és ellenállási szintek is meghat…
A legdrágább utazását – amit még Novák Katalinnak foglaltak – nem lehetett már lemondani.
A versenyhivatalnál állítólag nagy a belső feszültség. A kormányváltás után úgy tűnt, az elnök és helyettesei távoznak, de aztán meggondolták magukat, az állományt viszont nem tájékoztatják a helyzetről. A Tisza az EU figyelő szeme miatt bánhat kesztyűs kézzel a GVH-val.
Mészáros Lőrinc 2024-ben már három luxusrepülő végső tulajdonosa volt az Átlátszó szerint. A három gép vételára összesen megközelítette a 39 milliárd forintot.
Mikor kezdődött Pesten a tőzsdei kereskedés és milyen papírokat jegyeztek egykoron? Hogyan hatott a börze a századforduló gazdaság fejlődésére, és miként teljesített a magyar tőzsde nemzetközi összevetésben? S egyáltalán: milyen pénznemben bonyolították az adásvételeket Magyarország történetének különböző korszakai so…
Drága dolog az üresjárat
Az Európai Bizottság belső dokumentuma alapján ezzel nyugtatnák meg azokat a tagállamokat, amelyek attól tartanak, hogy Ukrajna gabonatermesztése letarolná a piacaikat.
Hétfő reggel hat órakor az euró jegyzése 368,51 forinton állt a péntek délután hat órai 368,87 forintos jegyzés után
Mészáros Lőrinc cégei legalább 4,5 milliárd forinttal támogatták a Megafont 2022 óta a Direkt36 által megszerzett belső dokumentumok szerint. Az összeg a szervezet bevételeinek mintegy harmadát jelentette az érintett időszakban.
Ezzel próbálná meg védeni más EU-tagok mezőgazdaságát Brüsszel.
A nagy kedvenc az őszi ananász
Megtorpant a harmadik negyedévben a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások várakozásainak lendületes javulása, amely a második negyedévet jellemezte, de a kkv-k még mindig optimisták előrejelzéseikben a K&H Bank kkv bizalmi indexének legfrissebb adatai szerint.
Az Imrei Boglárka iparművész tervezte 5 ezer forint névértékű színesfém érme a jegybank magyar pásztor- és vadászkutyafajtákat bemutató emlékérme sorozatának hetedik tagja - tájékoztatott az MNB.
Sokáig észre sem veszi az ügyfél, hogy használják a kártyáját.
Felmérésekből nincs hiány
Megreformálja az Európai Unió a légiutas-jogi szabályozást, amelynek köszönhetően a jövőben a normál jegyet vásárlók felár nélkül vihetnek majd fel két kézipoggyászt a fedélzetre. A legkorábban 2027 végétől életbe lépő változások az Egyesült Királyságból induló brit járatokra alape…
Jobb későn, mint soha
Nemet mondott Varsó és Bukarest
Idővel a gyermekeket is kidobolják
A bizonytalan belpolitika rombolja a hitelességet
Micskó Benjámin hatéves, és bár nem tud róla, izomsorvadás támadta meg a szervezetét. A belgiumi szteroidkúrának köszönhetően jelenleg ép a mozgása, de rövidesen romlás következhet. Az amerikai génterápiás kezeléshez szükséges összegből mintegy 840 milliót adott össze az eddigi legmegindítóbb és legnagyobb magyar köza…