Értékes tapasztalatokkal zárta a BMX Európa-kupát a magyar válogatott
A belgiumi Zolderban rendezett szezonzáró dupla fordulón vett részt a magyar BMX Racing válogatott, ahol a versenyzők erős nemzetközi mezőnyben bizonyítottak.
Sport hírek egy helyen, több forrásból válogatva.
A belgiumi Zolderban rendezett szezonzáró dupla fordulón vett részt a magyar BMX Racing válogatott, ahol a versenyzők erős nemzetközi mezőnyben bizonyítottak.
Remek kapcsolatot ápolnak egymással.
A világ egyik legjobb félmaratoni futó, a kenyai Kiplimo Kimaiyo elfogadta a büntetést.
A manchesteriek korábbi menedzsere kiállt a klub mellett.
A korábbi menedzser tízévnyi sikeres közös munka után is a Manchester City mellett áll, és közösségi oldalán üzent a nehéz helyzetbe került klubnak, a vezetőségnek, a játékosoknak, valamint a szurkolóknak.
A legnagyobb magyar kerékpárverseny 2027-ben is ötnapos lesz, és ezúttal is megkapta a második legmagasabb minősítést.
Szeptember 27-én Dabason rendezték meg a BMX Freestyle Park Országos Bajnokságot, ahol az elit férfiaknál az utolsó pillanatig nyitott volt a bajnoki cím sorsa.
Technikai hibával is lehet nyerni.
A 39 éves legendának augusztusban szakadt el a combfeszítő izma.
Marco Rossi együttese 23 és fél hónap alatt csupán egy csapatot tudott megverni tétmeccsen.
A klubérdek jelenleg az első.
A Ferencvárosra fontos meccsek várnak a válogatott szünet után.
Évek óta súlyos pénzügyi gondokkal küzd Zidane, Cantona és Deschamps egykori klubja.
A szezon végén távozik a Haas Forma-1-es istállótól Esteban Ocon, de a francia versenyző jelezte, ez még nem jelenti F1-es pályafutásának lezárását.
Az európai szövetség álláspontja erősen megkérdőjelezheztő.
Kovács István, a Magyar Ökölvívók Szövetségének elnöke sikeresnek értékelte a magyar válogatott szófiai Európa-bajnoki szereplését, és optimistán tekint a 2028-as olimpia elé.
Lamine Yamal az angolok és a horvátok ellen is gólt szerzett a Nemzetek Ligájában a mérkőzés 2. percében.
Ez a második világbajnoksága. Az elsőn az összetettet nyerte meg.
A város harmadszor is pályázatot írhat ki a székesfehérvári futballklubra.
David Bernstein szerint a pénzbüntetést az emírségekbeli tulajdonos simán kifizetné, ezért az a minimum, hogy kizárják a klubot a Premier League-ből.
Pályafutása egyetlen futamgyőzelmét éppen hazánkban aratta.
Csütörtökön rajtol az úszók rövidpályás világkupasorozata, amelyet Bakuban, Taskentben és Asztanában rendeznek meg. A magyar színeket Senánszky Petra és Pápai Olivér képviseli a 1,2 millió dollár összdíjazású viadalon.
A Minnesota Lynx számára a negyeddöntő jelentette a végállomást
A szövetség szerint csak különmunkát végzett, a helyi sajtó viszont ellentétről ír a szövetségi kapitány és a játékos között.
Lósport, baseball és sznúker is szerepel a sportcsatornák szerdai élő kínálatában.
David Bernstein szerint a klubvezetőknek azonnal le kellene mondaniuk.
A korábbi válogatott Viktor Leonenko a saját csapatával, valamint a többi csapattal szemben is kritikusan fogalmazott.
Nem akármilyen fogadtatásban részesítették Sevillában az aranylabdás klasszist.
A vb-bronzérmesek Prágában győzték le 2-0-ra a 28. perctől emberhátrányban játszó cseheket
A BL-győztes Barcelona vár a bakonyiakra a fináléban.
Szívesen irányítaná a nemzeti együttesünket.
Az Egyiptomban zajló férfi kézilabda klubvilágbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, kedden történt
A világbajnok a spanyol, illetve az angol válogatott is magabiztosan nyert kedden a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójában: előbbi hazai környezetben 4-1-re múlta felül a horvátokat, míg utóbbi együttes Prágában győzte le 2-0-ra a 28. perctől emberhátrányban játszó cseheket.
Lezárult a pályázati folyamat, így hivatalossá vált a következő cyclo-cross szezon versenynaptára, amely hat Magyar Kupa-futamot és egy országos bajnokságot tartalmaz.
Garaba Imre az Origo Sportnak elmondta, miért volt csalódott az ukránok és az északírek elleni mérkőzések után.
Mai focimeccsek és tegnapi focieredmények – Nemzetek Ligája.
Eközben Anglia is győzelmet aratott Csehországban.
A skót válogatott 3-0-s vereséget szenvedett Svájctól a Nemzetek Ligájában, miután Jack Hendry már a mérkőzés elején piros lapot kapott.
Az angol válogatott a Nemzetek Ligája legutóbbi fordulójában vendégként győzte le Csehországot. A találkozó sorsát a csehek korai kiállítása, valamint a második félidőben szerzett angol gólok döntötték el.
A sevillai találkozón a spanyolok magabiztos győzelmet arattak, amivel hat ponttal vezetik a csoportjukat. A mérkőzés hőse a két gólt jegyző és gólpasszt adó Lamine Yamal volt, aki teljesítményével több rekordot is megdöntött a nemzeti csapat történetében.