Nem akárki mellett tűnt fel Szoboszlai Dominik a Liverpool rangadóján – fotó
Szoboszlai sem hagyta ki a Liverpool-City rangadót.
Sport hírek egy helyen, több forrásból válogatva.
Szoboszlai sem hagyta ki a Liverpool-City rangadót.
A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.
Komoly terhelést követően, de sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához Szoboszlai Dominik – közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség. Andoni Iraola, a Liverpool vezetőedzője szerint ugyanakkor játékosának meghúzódott a combhajlító izma, nincs százszázalékos állapotban, ezért nem játszhatott vasárnap a Manchester City ell…
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint az olimpiai projekt nem csupán sportesemény, hanem a közlekedés és az infrastruktúra hosszú távú modernizációjának katalizátora lehet. Az érdekképviselet az átlátható tervezés mellett a hazai vállalkozók és beszállítók kiemelt szerepét szorgalmazza a megvalósítás…
A Halker-Király Team két meghatározó alakja, Jároszkievicz Krisztián és Mórádi Zsolt is 7. dan mesterfokozatot vehetett át a WAKO vezetőitől.
A német játékos legkorábban november 2-án léphet a lista élére.
A Liverpool középpályása sérült, az MLSZ szerint már a válogatott szünet alatt sem volt száz százalékos formában.
Erőltetett menet vár a klubjára, de egyelőre csak az tűnik valószínűnek, hogy az osztrák BL-meccsen nem játszhat.
Kerkez Milos játékát több ponton is bírálták Angliában.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
A Liverpool magyar válogatott csapatkapitánya combsérülés és túlterheltség miatt hagyta ki a legutóbbi bajnoki rangadót, így szereplése az ausztriai BL-találkozón is bizonytalan.
Húsz csapat részvételével rendezték meg Győrben a Magyar Speciális Olimpia Szövetség nemzetközi tornáját, amely a közösségteremtésről és az elfogadásról szólt.
Az olimpiai pálya mindössze 20 percre van otthonától.
Bondár Anna és Marozsán Fábián is rontott a világranglistán.
A Bajnokok Ligája alapszakaszának nyitányán vereséget szenvedett a Sallai Rolanddal felálló Galatasaray, Willi Orbán RB Leipzigje és Gulácsi Péter csapata, a Villarreal is. A keddi folytatásban mindhárom együttes a javítás reményében lép pályára, bár egyikőjükre sem vár könnyű mérkőzés.
A 46 éves sportoló júniusban állt újra edzésbe.
A gumibot és a paprikaspray is előkerült.
Hosszú edzői szünet után tér vissza a szakmába a holland legenda, aki a kiesőzóna közelében tanyázó Corinthiansnál vállalt munkát. A korábbi világklasszis középpályás a csapatot sújtó hétmeccses vereségsorozat után veszi át az irányítást, olyan játékosokat trenírozva a jövőben, mint…
Nem hibázott, mégis biztos volt benne, hogy meghal.
A Marca felmelegített egy tavaly januári esetet.
Dühösen reagált csapattársa döntésére.
Öt forduló után két statisztikai mutatóban is ő vezeti a kapusok rangsorát.
Kerkez Milosék emberhátrányban nem bírták a nyomást.
A Liverpool a Manchester City elleni 3–0-s vereség után újabb rossz híreket kapott.
Folytatódik a Bajnokok Ligája és az Európa-liga.
Mai focimeccsek: Coventry City FC–Newcastle United FC (21:00), Premier League. 5 mai mérkőzés és 33 tegnapi eredmény. Kezdési időpontok magyar idő szerint.
Karsai Gábor a zágrábi félmaratonon repesztett remek időt.
Andy Burnham miniszterelnök bejelentette, hogy nyilvánosságra hozza a Manchester City vezetőivel folytatott korábbi találkozóinak részleteit, miután bírálatok érték a klubot érintő pénzügyi szabályszegési ügyben tett megjegyzései miatt.
Az OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi játéknapján a Puskás Akadémia megőrizte listavezető pozícióját, míg a Zalaegerszeg magabiztos győzelmet aratott a Nyíregyháza felett.
A budapesti Ludovika Arénában megrendezett, rekordlétszámú mezőnyt felvonultató eseményen a magyarok különösen a szektorlabda szakágban domináltak, ahol egyéni, csapat és klubvilágbajnoki címet is szereztek.
30 perc emberhátrányt is elbírt a Freiburg, sőt még egy gőztes gólra is futotta az erejéből.
Egy jellegzetes motorhang, az indulás előtti készülődés és az első önálló kirándulás: sokaknak ezek jutnak eszükbe a Pannónia és a Danuvia nevéből.
A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben játszó, listavezető Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának vasárnapi rangadóján.
A magyar válogatott Lukács Dániel gólja döntött.
Kihasználta a riválisok botlását Babó Levente csapata.
A Liverpool 3-0-ra kikapott otthon a Manchester Citytől.
A manchesteri éllovas így változatlanul százszázalékos a bajnokságban
A házigazda együttes így már három meccs óta nyeretlen az élvonalban
Szánalmas, kommentelte a miniszterelnök, miután egykori és jelenlegi ferencvárosi sportolók nyílt levélben álltak ki a klubelnök mellett.
A Manchester City idegenben győzte le a Liverpoolt egy feszült hangulatú mérkőzésen, ahol a hazai szurkolók folyamatosan a klub pénzügyi ügyeit emlegették.