borsodi

Borsodi fenyőfa lesz idén az ország karácsonyfája
Már év elejétől folyamatosan érkeztek a lakossági felajánlások …

Felújított templomot adtak át a borsodi Tiszapalkonyán
Koncz Zsófia Ferenc pápa szavait idézve arról beszélt, hogy az együttműködés jobb emberré, jobb tanítvánnyá tesz bennünket …

Eldurvult a borsodi szitu
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki égő benzinespalackot dobott a fia házára …

Borsodi gyermekeket segítő egyesületet támogat az M1 Flotta
Az Úton a segítség! nevű program célja a civil szervezetek támogatása …

Rendőröket próbált megvesztegetni egy ittas borsodi sofőr, bűnügyi felügyeletbe került
A rendőrök a felajánlott pénzt visszautasították, majd a férfit megbilincselték és előállították a rendőrkapitányságra …

Védett szürke farkasok kilövésével gyanúsítanak három borsodi férfit
A természetkárosítással egy 33 és egy 49 éves putnoki, valamint egy 43 éves edelényi vadász gyanúsítható …
46 milliót sikkasztott két nő egy borsodi önkormányzattól
A feladatuk többek között a szociális étkeztetéssel kapcsolatos térítési díjak beszedése volt …