Kapitány István szerint az összefogás eredményeképpen alacsonyabb a fogyasztás
A Dunamenti erőmű biztonságosan működik, a Paksi utolsó turbina üzemben, az import is biztosított és a fogyasztás is alacsonyabb az összefogás eredményeképp
A(z) 24.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A Dunamenti erőmű biztonságosan működik, a Paksi utolsó turbina üzemben, az import is biztosított és a fogyasztás is alacsonyabb az összefogás eredményeképp
A földtulajdonosok között feltűnik egy szekszárdi, fideszes körökből ismerős név is.
Kedd kora reggel enyhe emelkedést mutatott a Duna vízmércéje Budapestnél – közölte honlapján az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Az országos melegrekord ugyan még nem dőlt meg hétfőn, de három településen is beállt azzal, hogy Dabason, Kisszállás külterületen és Soltvadkerten egyaránt 40,1 fokot mértek, írja az Időkép.
A HungaroMet Zrt.
A környéken élők petíciót írtak, mert szerintük elviselhetetlenné vált az élet. A tulajdonos szerint olyanok bérelnek nála szobát, akik – bár rászorulnának – nem kapnak szociális bérlakást. Riport.
Az ezredforduló utáni popkultúra szerelmesei játszi könnyedséggel megoldják ezt a 10 feladványt.
Ami rossz hír a Górnik Zabrze csapatának, az jó a Ferencvárosnak.
A román korrupcióellenes ügyészség korábban házkutatásokat is tartott az ügyben.
Sagrada Família, Parc Güell, Casa Batlló, La Rambla, Barceloneta, la Boqueria – Barcelona ikonikus helyek mind dugig vannak nyáron turistákkal, ám cikkünkben mutatunk olyan eldugottabb látnivalókat, ahová jóval kevesebben járnak.
A Mavir központjából jelentkezett be a miniszterelnök, aki azt mondta, jó hírei vannak, mert körülbelül 500 megawattal fogyaszt kevesebbet most Magyarország, mint amit a szakértők korábban vártak.
Bár a vendégek kétszer is egyenlítettek, ez mit sem ért a Zalaegerszeg öt góljával szemben.
Egy korábbi M1-es műsorvezető is visszatér.
Ahol korábban Deák Dánielt kérdezték arról, miért matat Magyar Péter a nadrágjában, most Horn Gábor beszélhetett a Fidesz új képviselőinek szerepéről.
Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen kardinális szempontokra kell figyelni, mielőtt életünkben először helyet foglalunk egy tetoválóművész székében. És hogy tényleg olyan fájdalmas-e a tű érintése? Ezt is eláruljuk.
A rendkívüli hőségre tekintettel az MVM elosztótársaságai minden halasztható karbantartási munkát átütemeztek, és kizárólag azokat a beavatkozásokat végzik el, amelyek műszaki vagy ellátásbiztonsági szempontból halaszthatatlanok - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
A vb-n felfedezett 40 éves zöld-foki kapus, Vozinha most csatlakozott a Colo Colóhoz.
Több intézkedéssel próbálja csökkenteni víz- és energiafelhasználást Békéscsabán az önkormányzat - közölte a helyhatóság hétfőn az MTI-vel.
Habony Árpád Varesébe költözött.
Mert szerinte semmi ok arra, hogy letartóztassák.
Csiki Varga: Kijev belépett egy elitklubba, miután a Kaszpi-tengeren csapott le egy iráni hajóra.
Reagált lapunknak a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, miután Navracsics Tibor felhánytorgatta, hogy Tarr Zoltán sógorát nevezték ki az Iparművészeti Múzeum megbízott igazgatói posztjára.
Szakemberek, mágneshorgászok és lelkes amatőrök is találtak már érdekességeket az apadó Duna területén.
A filmszemle szervezője csak szuperlatívuszokban tudta jellemezni a színészt.
Első fokú vízkorlátozást vezettek be Pécsen, ennek értelmében egyebek melltt tilos a medencék töltése, a kertek tömlős locsolása, valamint a gépjárművek mosása a vezetékes ivóvízzel – közölte a baranyai megyeszékhely polgármestere hétfőn az MTI-vel.
Újságírói kérdésre Forsthoffer Ágnes azt mondta, nagyon pozitívnak értékeli a megbeszélést, úgy gondolja, a szándék mindenkiben megvolt, hogy megismerje a helyzetet és a lehető legtöbb információt elvigye magával.
Közös erővel minden idők legnagyobb mozis bevételét produkáló hétvégéjét hozta össze a nemrégiben
A szerző amellett érvel, hogy a nyilvánosság szerkezetváltozásai alapvetően határozták meg a hatalom útját idehaza a rendszerváltást követő időszakban.
Az énekes szerint minden esély megvolt rá, hogy nem éli túl.
A párt frakcióvezetője ennek ellenére részt vesz az ideiglenes köztársasági elnök által összehívott energiaügyi egyeztetésen, ahol közölni fogja vele, hogy illegitimnek tartják a megbízatását.
Az augusztus 20-i, összesen négy napos hosszú hétvége miatt szombaton elméletileg munkanap lenne (a péntekre eső augusztus 21-ét dolgoznánk el), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azonban javasolja, hogy napolják ezt el a körülményekre való tekintettel.
A bűnügy vádlottjai a sértettet okolták az üzlet meghiúsulásáért, ezért elrabolták egy biatorbágyi bevásárlóközpontból.
Marsi Anikó és Gönczi Gábor sem tér vissza.
A csúcsérték általában 36 és 40 fok között alakul országszerte.
Kovács Antal leszögezte, hogy a teljesítménycsökkentés és a leállítás minden esetben fokozatosan, előre kidolgozott eljárásrend szerint történik.
Róbert úgy jár haza mindennap a lakásába, hogy attól tart, nem fog tudni oda bejutni.
A nyíregyházi baki után újra összehozott egy gólt az újpestiek kapusa.
Először kapott ki a felkészülési időszakban.