„Kifizettem a lakásomat, mégis félek, hogy kidobnak belőle. Jött egy betolakodó, és egy vagyont követel tőlem” – egy sokkoló ingatlanügy háttere
Róbert úgy jár haza mindennap a lakásába, hogy attól tart, nem fog tudni oda bejutni.
A(z) 24.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Róbert úgy jár haza mindennap a lakásába, hogy attól tart, nem fog tudni oda bejutni.
A nyíregyházi baki után újra összehozott egy gólt az újpestiek kapusa.
Először kapott ki a felkészülési időszakban.
Két megyei csapat találkozott egymással, de nem lehetett végigjátszani a meccset.
A baleset sérültje életben van.
A támadás nem érinti a kincstár által kezelt ügyféladatokat.
Aknák, kézigránát és egy kilogrammnyi lőszer került elő.
Egyelőre nem remekel a bajnokságban a Ferencváros.
A gyermek édesapja és a pilóta is meghalt a balesetben.
Nagyjából továbbra is uborkaszezon uralkodik a mozikban és a streamingplatformokon, de a sorozatipar azért ilyenkor sem áll le: több jelentkező is van az év legújabb tinidráma-sikerére, James Gunnék visszahoznak egy ikonikus DC hősformációt, a Netflix pedig még az idén visszafogottabb izgalmakat ígérő augusztus 20-ára…
Akár 28 óra is lehet a várakozás.
Újabb négy holttestet találtak meg a lavinabaleset után.
Az egyik gépet már megtalálták, utasai biztonságban vannak.
Bizarr jelenet előzte meg az Újpest gólját.
Az autóban ülők egy horgászversenyre tartottak, amikor a motoron utazó testvérpár beléjük csapódott.
Az elkövető is az áldozatok közt van.
A miniszterelnök szerint nemzeti összefogásra van szükség.
A miniszter azt is elmondta, a lakosok felelős magatartásának köszönhetően csökkent a vízfogyasztás.
Érdemes megjegyezni Arthur Gea nevét.
Az első összesítés még mintegy 250 megawattnyi önkéntes fogyasztáscsökkentési vállalást tartalmazott, de az újonnan érkező felajánlásokkal ez az érték már 400-500 megawatt közé emelkedhet.
A Mediterráneumban is perzselő a hőség, nem ritkán szó szerint.
Vasárnap minden zenei program éjfélkor véget ér a történtek miatt.
Közleményt adott ki a Sándor-palota.
A trójai hőstől Kepes András önmaga után nyomozó rendőrén át egészen a magyar oktatási rendszer bugyraiig jutottunk – havonta jelentkező olvasónaplónkban a szerkesztőség tagjai írnak aktuális olvasmányélményeikről.
Tanácsokat és kéréseket intézett a lakossághoz az egészségügyi miniszter.
Hangfelvétel készült a telefonhívásról.
A járművekben összesen heten utaztak, a helyszínre mentő érkezett.
Egyelőre nincsen rá oltás.
Hajnali három. Kint ülök az utcán a kedvenc fotelemben. A beton okádja vissza a meleget, ömlik rólam
Az első üzenetben négymillió dollárt követelnek kriptovalutában az emberrablók. A másodikban bejelentik a műsorvezető anyjának halálát.
Vagy ahogy ő fogalmaz, „gyorsan meg lehetne kötni egy ÜZLETET”.
Most egy ideig most nem mossák le kívülről a mentőautókat.
Tavaly ilyenkor hangzott el az akkori miniszterelnöktől a „belső méréseik” eredeménye is. Ahogy minden héten, most is sorra vesszük, melyek voltak a legnépszerűbb cikkeink egy éve ilyenkor.
Legalábbis az U18-as lányok között.
Meleg van, és lesz még rosszabb is.
A lapunk által megkérdezett szakember szerint a körülmények több, mint gyanúsak.
Hatgólos döntetlen a fővárosi klubok 200. mérkőzésén.
Az államtitkár szerint a magyar kormány minden körülmények között kiáll az illegális migrációval szemben.
Az biztos, hogy a magyar kapus nem utazik el az RB Leipzig ausztriai edzőtáborába.
Jessie Owensnek az olimpia idejére „kimosdatott” náci Németországban jobb dolga volt, mint az Egyesült Államokban.