Lezárult a fakitermelési moratórium, mostantól szabad az erdők kivágása?
Lezárul a fakitermelési moratórium, Gajdos László elmondta, mi lesz ezután.
A(z) ATV legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Lezárul a fakitermelési moratórium, Gajdos László elmondta, mi lesz ezután.
Egy új androidos vírust azonosítottak, ami a banki adatok megszerzésére és a fertőzött készülékek távoli irányítására is képes. A RemControlt több országban, köztük Magyarországon is megfigyelték, és a kutatók szerint legalább 30 banki alkalmazást vehet célba.
Csalók járják Magyarországot, a Máltai Szeretetszolgálat nevében verik át a családokat.
Egy román állampolgárságú férfi és testvére 1991. augusztus 26-án megölte Csopak-Paloznak plébánosát. A Veszprém Vármegyei Főügyészség a férfit társtettesként elkövetett, többszörösen minősülő emberöléssel vádolja, míg testvérének bűnsegédként kell bíróság elé állnia.
Meghosszabbították a gázmegállapodást az oroszokkal.
Unger Anna az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, miért éppen négy ügyet vontak saját hatáskörbe, miért nem foglalkoznak egyelőre az aranykonvoj ügyével, hogyan áll a hivatal felépítése, és mit gondol az őket érő politikai támadásokról.
Közlekedési változásokra és útlezárásokra kell számítani péntek este a Puskás Aréna környékén egy labdarúgó-mérkőzés miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A NAV új vezetése döntött az adóhatóság bűnügyi főigazgatójának menesztéséről.
Volodimir Zelenszkij Telegram-bejegyzése szerint az oroszok ismét az ukrán fővárosra és a hozzá közeli létfontosságú energetikai infrastruktúrára mértek csapást az éjszaka folyamán.
Újabb tanúkihallgatások, gyanúsítások is várhatók az ügyben, Seszták Miklóst átszállították a Nagy Ignác utcai börtönbe.
Hatályba lép a jogszabály, melyben a TEK és az Országgyűlési Őrség jövőbeli irányítását is meghatározták.
A Fidesz és a KDNP még csak nem is beszél Seszták Miklósról, ami felér egy beismerő vallomással – mondta a Népszavának Horn Gábor, a Republikon Alapítvány vezetője. Az elemző szerint miközben a volt nemzeti fejlesztési minisztert a kormánypártok és Orbán Viktor is elengedte, Hankó Balázs mell…
A miniszterelnök videóüzenetében Seszták Miklós letartóztatásáról és a Tisztítótűz műveletről is beszélt.
Az eset kapcsán Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is megszólalt, súlyos incidensnek nevezve a történteket.
Csütörtökön folytatódik a csapadékmentes, száraz időjárás, amelyet élénk széllökések zavarhatnak meg, de a hőmérséklet így is elérheti a 26 fokot.
NKA Run néven netes paródiajáték készült Hankó Balázs hétfő esti jelenetéről, amint a parlamentet elhagyva elindult a NAV Huszti úti irodájába.
Hegedűs Zsolt a Facebook-oldalán reagált arra, hogy Baka András köztársasági elnök visszaküldte megfontolásra észrevételeit az egészségügyről és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosításról.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közleményben reagált Magyar Péter szerdai Facebook-bejegyzésére, amelyben arról érdeklődött, hogy az ÁSZ „meddig hallgat még a Fidesz milliárdos, tiltott pártfinanszírozási botrányáról?”, valamint hogy „meddig fedezik a korrupt Fidesz-frakciót?”
Vitézy Dávid a Facebook-oldalán jelentette be, hogy nyílt pályázatot írtak ki az Országos Közlekedési Központ (OKK) posztjára, amire bárki jelentkezhet.
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egészségügyről és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítást.
Megjelent a Forbes leggazdagabb magyarokról összeállított 2026-os listája, amelyen 32 olyan szereplő jelent meg, aki korábban még soha. Az élen továbbra sincs változás, az első helyet ugyanis még mindig Mészáros Lőrinc foglalja el, aki a világ 1000 leggazdagabb embere közé is bekerült.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség indítványozta a hétfőn őrizetbe vett Hankó Balázs országgyűlési képviselő és társa letartóztatását a Nemzeti Kulturális Alappal összefüggő ügyben. Ezzel párhuzamosan a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelte Seszták Miklós KDNP-s képviselő letartóztatását, akit 1…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári, Balaton környéki akciója során több mint 2300 ellenőrzést végzett. Ezek 21 százalékában szabálytalanságot tártak fel, leggyakrabban a számla- és nyugtaadás elmulasztása miatt.
Először beszélt részletesen édesapja utolsó óráiról Deák Bill Gyula fia, Deák Tamás. Elmondása szerint a zenész a pacemaker-beültetés után jól volt, a család pedig már a hazatérést és a következő koncerteket tervezte. Az énekes azonban éjszaka szívrohamot kapott.
Nyíltan beszélt a médiában jelen lévő skatulyákról, a politikai stigmákról, valamint a csatornájánál tapasztalható mindennapokról Till Attila. A népszerű műsorvezető a hazai közéletben végbement változásokról és a televíziózás háttérvilágáról is elmondta a gondolatait.
Közpénzmilliárdok mentek el a csádi misszióra Orbán Gáspár miatt. Ruszin-Szendi Romulusz zárt ülésen leplezte le a részleteket a bizottság előtt. És az újdörögdi kézigránát-ügyről is.
Szerda reggel nyilvánosságra hozták a második Orbán-kormány 2010-es, május és december közötti üléseinek dokumentumait: a hivatalos jegyzőkönyvek alapos betekintést engednek abba, pontosan milyen ügyekkel és döntési háttérrel indult el az akkori kabinet munkája több mint másfél évtizede.
Frontális támadást indított a Fidesz: Orbán Viktor bejelentette az „ÁVH-figyelőt”, a kormánypárt főoldala a hivatal vezetőinek életrajzával telt meg.
Az Otthon Start jövőjéről is szó esett hétfőn az Országgyűlésben. A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint a lakástámogatási rendszert megtartják, de célzottabb és fenntarthatóbb formában alakítják tovább.
Rendkívüli ülést tart a gyermekvédelem érdekében alapított vizsgálóbizottság az Országházban. Nézze nálunk élőben a szakértők és szakmai szereplők meghallgatását!
Magyar Péter a Facebookon reagált Schmidt Mária bejegyzésére, amelyben a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója vitatta a miniszterelnök parlamenti felszólalásának több állítását. A kormányfő szerint Schmidt csak a becenevet sérelmezte, azt nem, hogy oligarchának nevezte.
A Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság kedden közölte, hogy beidézett két fideszes képviselőt, Bánki Eriket és Kósa Lajost a csütörtöki ülésre.
Pánikkeltő elmélettel borzolja a kedélyeket egy gyógytornász: azt állítja, fotók bizonyítják Donald Trump súlyos betegségét és közeli halálát.
Mentőhelikoptert is riasztottak ahhoz a 18 éves fiatalemberhez, aki 115 km/h-s sebességgel csapódott egy acélkapunak Ausztriában.
Görög Márta igazságügyi miniszterrel, Kármán András pénzügyminiszterrel, Pósfai Gábor belügyminiszterrel és Lajtár István legfőbbügyész-helyettessel egyeztetett Laura Codruta Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) vezetője Magyarország EPPO-tagságának szakmai részleteiről.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elutasította az Orbán Viktor ellen tett feljelentést. Fekete-Győr András szerint ez menlevél a megfélemlítésre.
Az Erste Bank döntése nagyban hozzájárulhat a Revolut-kártyával rendelkező személyek megtakarításaihoz.
A lakosság az év első hét hónapjában több hitelt vett fel, mint a tavalyi rekordévben összesen.
Magyar Péter országjárásának negyedik állomása Kisvárda lesz, ahova péntek délután látogat el a miniszterelnök.