Ezermilliárdokról van szó, a magyarok döbbenetes adósságba verik magukat
A lakosság az év első hét hónapjában több hitelt vett fel, mint a tavalyi rekordévben összesen.
A(z) ATV legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A lakosság az év első hét hónapjában több hitelt vett fel, mint a tavalyi rekordévben összesen.
Magyar Péter országjárásának negyedik állomása Kisvárda lesz, ahova péntek délután látogat el a miniszterelnök.
Drámai mértékben terjed a nyugat-nílusi láz Európában. Magyarországon újabb vármegyében bukkant fel a betegség, már öt fertőzöttet azonosítottak. Egyre több az áldozat is.
Rónai Egon vendége volt Dr. Horváth Lóránt az Egyenes beszédben, ahol meglepő dolgokat állított az Aranykonvoj-ügyről és a főügyészség szerepéről. Sőt, az érintettség kérdésével kapcsolatban is.
A napokban 2,1 millió autóról tett bejelentést a Volkswagen, azóta tovább nőtt a szám, más márkák is érintettek.
Azonnal kivonják a forgalomból az Auchan egyik népszerű sonkáját. Veszélyes baktériumot találtak benne, ami akár halálos betegséget is okozhat.
Az érintettek képviselői Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottságának keddi ülésén tartott meghallgatásukon közölték álláspontjukat.
A Fővárosi Törvényszék kedden közölte, hogy megszünteti a budai parkfenntartási ügy gyanúsítottjainak letartóztatását.
A Szikra Mozgalom közleménye szerint kedden kilenc Kárpátaljáról Magyarországra menekült családot lakoltattak ki a XVI. kerületben.
A Fidesz közleményben reagált Fürcht Pál levelére, amelyben azt írta, hogy március 3-án maga Orbán Viktor adta ki a feladatot a titkosszolgálatnak, hogy két nappal később fogják el az ukrán pénzszállítókat. Az ellenzéki párt szerint az ukrán maffia emberek tucatjait fizeti Magyarországon, akik már beépültek az állami…
Költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést a Miniszterelnökség. A p2m-csoport 455 milliós megrendeléseit vizsgálják.
A HungaroMet-en megjelent tanulmány szerint az idei aszály a globális méretű cirkuláció-változáshoz köthető.
Tóth Máté a Mi Hazánk Mozgalom keddi sajtótájékoztatóján jelentette be a lemondást és a döntés okát.
A BRFK és a belügyminiszter is elfogadhatatlannak nevezte a HVG újságírójának vélhetően véletlenül megküldött levelezés hangnemét, Pósfai Gábor is közleményt adott ki.
Fürcht Pál nyílt levelében arról is írt, hogy Orbán Viktor adhatta ki a feladatot a titkosszolgálatnak az aranykonvoj-ügyben.
A 2010 és 2026 közötti, úgynevezett 2000-es kormányhatározatokat a Magyar Közlönyben korábban nem tették közzé.
Az ukrán maffia emberek tucatjait fizeti Magyarországon, akik már beépültek az állami szervekbe is, ezek az ukránok zsoldjában álló, hamisan vádaskodó emberek nem kerülhetik el a későbbi felelősségre vonást – közölte a Fidesz kedden az MTI-vel.
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményben osztott meg részleteket Hankó Balázs mandátumával kapcsolatban.
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője szerint a Nézőpont Intézet és a jobboldali elemzők félrevezették a nyilvánosságot a választás előtt.
Vizsgálatot indított a minisztérium az Operettszínházban, a belső vizsgálat idejére pedig mentesítik a munkavégzés alól Kiss-B. Atilla igazgatót. A társulat tagjai nyíltan tiltakoznak a vezetés ellen, közben rendőrségi nyomozás is zajlik a színházhoz köthető jogdíjkifizetések ügyében.
A miniszterelnök a „meccsen ülő” Orbánt is megemlítette, aki ugyan épp Belfastban tartózkodott, Facebook-oldalán viszont zajlottak az események.
A Tisza Párt két héttel elhalasztaná az ügynökakták nyilvánosságáról szóló törvény hatálybalépését. A módosítás szerint a szabályozás október 20. helyett november 4-én lépne életbe.
Hankó Balázs neve most egyértelműen a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügye miatt szerepel a hírekben, kevesebben tudják azonban, hogy a volt miniszter eredetileg milyen végzettséggel rendelkezik. A politikus korábban egyetemi oktatóként és vezetőként is dolgozott, mielőtt a közigazgatás és a politika…
Fürcht Pál volt főügyész szerint a nyomozás akkori állása alapján 2026. március 3-án Orbán Viktor adta ki a feladatot a titkosszolgálatnak, hogy két nappal később fogják el az ukrán pénzszállítókat. Fürcht erről abban a nyílt levélben írt, amelyet ügyvédje, Horváth Lóránt osztott meg a…
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés a gyanú Hankó Balázs ellen. Az ügyészség szerint a kampányra mentek az NKA milliárdjai.
Szeptember 30-ig kell regisztrálniuk azoknak a civil szervezeteknek, amelyek 2027-től igényt tartanak az szja 1 százalékára, és korábban még nem jelentkeztek. A NAV szerint a határidő jogvesztő.
Megszűnik a zöld rendszámos autók eddigi ingyenes parkolása Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján 2027. január 1-jétől az elektromos autók után is parkolási díjat kell fizetni, de egy ideig még 50 százalékos kedvezmény jár majd.
Győrfi Pál tart előadást a Budapesti Metropolitan Egyetem Szenior Akadémiájának őszi nyitóestjén. A Mentőszolgálattól menesztett szakember Egészség 2.0 címmel arról beszél majd, hogyan készülhetünk tudatosabban a jövőre.
9 órától élőben közvetítjük a Gazdasági és Energetikai Bizottság ülését, amelyen szó lesz az üzemanyagellátásról is.
A börtönből üzent Őrsi Gergely, aki szerint az NVVH működésével esélyt kaphat arra, hogy ügyében független szerv járjon el. A II. kerület letartóztatott polgármestere azt írta, bízik a pártatlan és hatékony eljárásban.
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöki posztját hétfőtől Asztalos Péter látja el. A pozícióra nyílt pályázatot hirdettek, amelyre hat jelentkező közül választották ki az új elnököt.
Őrizetbe vették Hankó Balázst, Kecskemétre viszik a gyanúsítotti kihallgatásra.
A katasztrófavédelem hétfő délután közölte, hogy felborult egy petróleumot szállító vasúti szerelvény két tartálykocsija a X. kerületben, Rákos állomás közelében hétfő délután, egy pedig veszélyesen megdőlt.
Veszélyes kutyajutalomfalat került a boltok polcaira: élelmiszermoly-fertőzés miatt azonnali hatállyal visszahívták az Ebkeksz két népszerű termékét. A hatóságok azt kérik, hogy senki ne adja a kutyájának az érintett tételeket.
Hol lehetnek a buktatók és mire kell figyelni a 2030-as célig? - elemzést közölt az eurót övező fontos kérdésekről a GKI.
Megszólalt az OTP Csoport vezérigazgatója is, hónapokon belül döntés születhet a kérdésben.
A Blikk információi szerint Kecsmár Alexandra, az RTL műsorvezetője Magyar Péter miniszterelnök sajtófőnökeként folytatja pályafutását.
Érdemes odafigyelni a települések szabályozására, súlyos büntetés lehet a vége, ha valaki megszegi azt.
Az egészségügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Váradi Enikő lesz a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) főigazgatója.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium felülvizsgálta a 2026 elején elindított pályázatot.