Ez történt: Hankó Balázs jött, de nem ment – és ezzel most mindent vitt
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
A(z) HVG legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Nincs azzal semmi baj, ha egy politikai párt közvélemény-kutatást rendel, de néhány etikai szabályt érdemes lenne figyelembe venni.
A családi vállalkozásuk képviseletében edzett egyet az első szegedi EgészségFeszten.
A WWF szerint ez óriási dolog, mert úgy tűnik, végre a nemzeti parkok helyi tudása és érdekérvényesítő képessége fontos szerepet kap.
Centenáriumi emlékkiállítás mutatja be a Szentendrei Régi Művésztelep történetét a MűvészetMalomban. A hasonló kezdeményezések közül ez élte meg a leghosszabb időt, ma is működik az egykori szerb kereskedővároskában.
Nyírtasson mérték az őszi szezon eddigi legalacsonyabb hőmérsékletét.
Csak előre! – írta a miniszterelnök, aki szerint a kormánypárt 65 százalékon áll.
Utolsóként a brit McLaren is beszáll azon luxusautó-gyártók közé, amelyek hobbiterepjárót illesztenek a kínálatukba a magas haszon reményében.
Hatalmas tócsákban áll a víz a pályán.
Kajdi Csabát is otthagyták az út szélén.
Európában már csak Németországban létezik tiszta formájában a keresztény és szociáldemokrácia, azonban a német pártállam válságban van. A Neue Zürcher Zeirtung főszerkesztője szerint ez is lehetőség a demokrácia számára, a pártok pedig nem számítanak.
A volt miniszter kedden még azt magyarázta, hogy nem volt szempont a Fideszhez kötődés, amikor a támogatásokat megítélték. Orbán Viktor ennek pont az ellenkezőjéről beszélt.
A lélekre is jó hatással lehet egy healing fiction regény. A kelet-ázsiai kortárs szerzők a veszteség, az elengedés, a kiégés súlyos témáit egyszerű nyelvezettel, olykor mágikus időutazással párosítják, segítve a műfaj széles körű elterjedését.
A német kancellár Volodimir Zelenszkijjel fog tárgyalni, katonai és energetikai támogatásokról. Az orosz külügyminisztérium arra figyelmelmeztetett minden külföldit, hogy ne tartózkodjanak Ukrajnában.
Jelentős biológiai felfedezést tehetett a Claude, az Anthropic AI-modellje.
Ezzel a patinás francia kisautóval az elmúlt közel 5 évtizedben évente átlagosan alig több, mint 100 kilométert tettek csak meg.
Letartóztatták Hankó Balázst és Seszták Miklóst, egyezséget kötött Budapest és a kormány, aminek a kerületi vezetések lehetnek a vesztesei, fúrják a vagyonadót. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A Teufelsrad nevű vidámparki játékon ülőkről több tízezer videó került fel a közösségi oldalakra.
A tihanyi Óvár területén építettek medencéket engedély nélkül.
A Kreml stratégiát váltott Zelenszkij szerint, ki akarják űzni a lakosságot az ukrán városokból.
A jövő héten már több mint 4,5 milliárd forint lesz a tét.
Egy startup egybegyűrte a búvárszemüvegeket és a kiterjesztettvalóság-szemüvegeket – az eredmény egy olyan eszköz, amely a létfontosságú adatok kényelmes megjelenítése mellett arra is képes, hogy azonosítsa a tengeri élővilágot.
Az épület eredete a középkorig nyúlik vissza, református közösség már az 1595-ös templomösszeírás idején használta az elődjét.
Olvasónk arra panaszkodik, hogy órákig nem kaptak információt arról, hogyan juthatnának haza.
Ha valaki meg akarja menteni a világot, és ehhez elég pénzt tett félre, Az Utolsó Amerikai Filmsztárt kell hívnia. Tom Cruise csütörtöktől látható, Digger című filmjében nem a levédett szupererejét veti be: egy közönséges kerti ásót tart a markában.
Az eszközre járókelők találtak rá.
A magyar online vásárlók továbbra is elsősorban az árat nézik, de egyre fontosabb szempont számukra az is, hogy valóban megbízható-e a bolt, ahol elköltik a pénzüket. Az e-kereskedelmet emellett több minden formálja: a kínai piacterekre kivetett új uniós teher új lehetőséget adhat a hazai kereskedőknek, de az AI terje…
Alig 8 óra alatt sikerült űrhajósokat felküldeni a Nemzetközi Űrállomásra. Ami szép, csak éppen messze az oroszok rekordjától.
A 8 Ball Pool biliárdjáték hamarosan elérhetővé válik az az LG okostévéin. A nagyképernyős változat exkluzív funkciókkal érkezik, és a családdal, barátokkal játszható egy az egy ellen módot is kínál majd.
A 26 éves ukrán nő ügyfélszolgálati szakértőként dolgozott az egyik OTP-fiókban.
Kétszáz embert helyeztek karanténba Irkutszkban.
Belpolitikai válság kerekedett Spanyolországban a két hónappal ezelőtt kitört válságból, amely a spanyol nemzettudat próbájává vált. Ceutában lincshangulat van, a helyiek félnek kimenni az utcára. Közben a lakhatási válság tünetei is utcára viszik a tömegeket.
A főváros több pontjáról is látható volt a hatalmas füst.
Sok más telefonhoz hasonlóan, az idei egyik nagy sztárt, az Apple összehajtható telefonját, az iPhone Duót is jobbkezes használatra optimalizálták. Most akkor a balkezesek hogyan használhatják? A választ egy érdekes kísérlet adja meg.
Vitézy Dávid feljelentést teszt a kivégzésre utaló komment miatt.
A válogatott focista attól is elhatárolódott, hogy apja egy orosz rapegyüttes számának aláfestésével posztolt az Ukrajna elleni meccsen kitört kakaskodásról.
„Nagyon drámainak” írta le a helyzetet az ukrán főváros polgármestere.
A rendőröket azért hívták ki a helyszínre, mert a férfi a nagymamájával veszekedett. A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta.
A korábbiaknál is élénkebb az orosz titkosszolgálatok érdeklődése Ausztria iránt. A bécsi hatóságok, bár óvatosan, de erősítik védekezésüket.
A költségvetést még októberben bemutatják, a klímatörvényt pedig „még ebben az évben” a parlament elé akarják vinni.