„Tömeges megtorló csapásokkal” paralizálja Kijevet az orosz hadsereg (+videók)
„Nagyon drámainak” írta le a helyzetet az ukrán főváros polgármestere.
A(z) HVG legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
„Nagyon drámainak” írta le a helyzetet az ukrán főváros polgármestere.
A rendőröket azért hívták ki a helyszínre, mert a férfi a nagymamájával veszekedett. A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta.
A korábbiaknál is élénkebb az orosz titkosszolgálatok érdeklődése Ausztria iránt. A bécsi hatóságok, bár óvatosan, de erősítik védekezésüket.
A költségvetést még októberben bemutatják, a klímatörvényt pedig „még ebben az évben” a parlament elé akarják vinni.
Az LG új, léghűtéses centrifugális folyadékhűtőt vezet be az AI-adatközpontok egyre növekvő hűtési igényeinek kiszolgálására.
Megpróbálták felkérdezni a volt filmügyi biztost, hogy Hankó és Seszták letartóztatása után még hazatér-e.
A miniszterelnök úgy értékelte a levélküldeményt, hogy a két párt itthon folyamatosan fenyegetőzik, majd ahhoz a Brüsszelhez rohan panaszkodni, amelyet éveken keresztül gyalázott.
A rendőrök őrizetbe vették a budapesti férfit, akinek a felesége és a két gyereke is a kocsiban ült.
A holland csapattársa, Isack Hadjar volt a harmadik leggyorsabb, de büntetés miatt hátrébb sorolták.
Először az épület padlója, aztán a teteje omlott be.
Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter szerint a tanulságokat beépítik az új eljárásrendbe.
A jegybank volt elnöke jelezte: a folyamatban lévő ügy részleteiről nem nyilatkozik, interjút sem ad.
Egy bíróság menlevelet adott a Lengyelországból elmenekült, az Orbán-kormány által Magyarországon bujtatott, majd a kormányáváltás után innen is elmenekült volt lengyel miniszterhelyettesnek, hogy hazatérhessen. A menlevelet kiadó bíró pedig beperelte az igazságügyi minisztert, aki emiatt bírál…
Edi Rama a Die Weltben úgy vélekedett, hogy Európa Titanic módjára robog a jéghegy felé, nem elég innovatív, képtelen bátor és stratégiai döntésekre.
Kiderült, hogy az ománi másodpilóta valójában fejszével támadt a járat kaptiányára, és az is, hogy a férfit szélsőséges nézetei miatt az ománi hatóságok már korábban eltiltották a repüléstől.
Kínában egyszerűen nem téma, hogy az elszabadult mesterséges intelligencia megsemmisítheti az emberi civilizációt, amihez a kommunista rendszer és a mindenható kormány, az AI-fejlesztés sajátos iránya és még a kíaniaknak a nyugatitól nagyon különböző hitvilága is hozzájárul. De azért az utóbbi hónapokban Peking is elő…
5,7 milliárd dollár. 1,8 billió forint. Kimondani is sok, hát még kifizetni. Ennyit kell(ene) kipengetnie az Apple-nek a Taction Technology cég haptikus szabadalmainak állítólagos megsértése miatt, miután a néhány tucat alkalmazottat foglalkoztató San Diegó-i cég meggyőzött tizenkét texasi esküdte…
Szombat este Belgrádban tart választási nagygyűlést az elnöki tisztségről nemrég lemondott Alekszandar Vucsics. A gyűlésre külföldi „meglepetésvendéget” is hívtak, egy ideig úgy tűnt, hogy a fellépő Orbán Viktor volt miniszterelnök lesz, ám a legújabb hírek szerint mégis egy hivatalban lévő kormányfőre, Robert Ficóra…
A szövetségi kapitány azt is elárulta, miért cserélte le Szoboszlai Dominiket.
Napsütés, gyenge szél, kellemes meleg várható, aztán a derült égnek köszönhetően éjjel jön a menetrendszerű lehűlés.
Hétfő óta már több mint ötezer őrizetbe vétel történt.
Igazi sikertörténet a szemaglutid hatóanyagú Ozempicé, azonban most feltűnt egy ígéretes alternatíva, kevesebb mellékhatással, igaz, egyelőre még csak állatkísérletekben. A TOFA nevű vegyület más elven működik, másképpen hat a szervezetben, de hatékonyabbnak tűnik korábbi társánál. Egy kicsit azért még várni kell rá,…
Ebből az Aston Martin Lagonda Series 3 Shooting Brake-ből konkrétan ez az egyetlen példány készült.
Több öngólt is lő egy önkormányzat, ha betiltja az Airbnb–t, részben azért, mert ahol a legszigorúbb a szabályozás, ott van a legtöbb feketéző. A rövid távú lakáskiadás tiltásával a kerületek csak azokat a bérbeadókat sújthatják, akik betartották a törvényeket.
A több mint 3500 milliárd forintos Baross Gábor program többeknek a fantáziáját megmozgatta itthon és külföldön egyaránt.
A csalódást keltő első két Nemzetek Ligája-mérkőzés után jelentősen javult a magyar támadójáték, Kerkez Milos első válogatottbeli góljával megszereztük első győzelmünket a sorozatban.
A program az érintettek házastársára és gyerekeire is kiterjed, ha 100 ezer dollárt befizetnek az államkincstárba. A gyerekekre kedvezményt adnak.
A mentőket és a tűzoltókat is riasztották a helyszínre.
A rendőrök ellen bántalmazás, két nővel szemben pedig hatósági személy elleni erőszak miatt indult eljárás
Van, aki szerint a levegő is tisztább a Tisza Párt választási győzelme óta, mások szerint semmit nem enyhült a fideszes vezetés alatt megszokott félelem. Magyar Péter kisvárdai fórumán Seszták Miklós letartóztatásáról és az elmúlt hónapok hangulatáról kérdeztük a helyieket és a megye más…
A nő panaszt tett, a BRFK-nál és két minisztériumnál is.
Második napja dúl óriási vihar az Égei-tengeren, Krétán is szedett már áldozatot.
Egy nemzetközi kutatócsoport a James Webb-űrtávcsővel az úgynevezett extrém törmelékkorongokat vizsgálta, a munkában a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársai is részt vettek.
Egyszeri sarcot vetne ki a milliárdosaira Kalifornia. Az ellenzők kampánnyal és jogi ellencsapással támadnak, a támogatók a rendszeres vagyonadó origójának szánják az USA leggazdagabb államát.
A kritikusok szerint a távol-keleti popzenét mesterségesen elszigetelik a nyugati popzenétől.
Pintér Béla és Fáy Miklós a Zenélni tilos! című sorozatban. Kovách Imre a magyarok elementáris vágyáról a polgári életkörülmények iránt. Haydn Dobpergése: Sir John Eliot Gardiner ismét Budapesten. A fotográfia születésének bicentenáriumát ünnepli a Mai Manó Ház. Ez a HVG kulturális aján…
Seszták Miklóst és Hankó Balázst letartóztatták. Ez most akkor a rendszerváltás, vagy tényleg igaza van a Fidesznek, amikor önkényt emleget? Miért vonta magához az Unger Anna vezette NVVH Orbán Áron látszólag piti ügyét? Mi lehetett Orbán Viktor valódi szerepe az aranykonvojügyben? Hogyan lehet kifehéríteni a gazdaság…
Eddig több mint kétezer diákot vettek őrizetbe és háromszáznál is több rendőr sérült meg.
A kelet-lengyelországi Lublinban hétfőn légiriadó volt, szerdán pedig ideiglenesen be kellett zárni a repteret.
A legújabb csúcsprocesszor mellett fotózás és videózás terén is profinak tűnik a Honor Magic9 Pro Max. Van azonban egy rossz hír is.