Nem látta a faji különbségeket, megfenyegették a harvardi professzort

Az azóta az egyetemet elhagyó professzor évekkel ezelőtt a houstoni rendfenntartók faji elfogultságáról tett közzé egy tanulmányt, amelyben kutatásaira alapozva azt állapította meg, hogy a rendőrök fele annyi esetben lépnek fel színesbőrűek vagy spanyolajkúak ellen, mint mással szemben.

Adatai szerint az egyenruhások 23,8 százalékkal kisebb valószínűséggel lőnek feketékre és 8,5 százalékkal kisebb valószínűséggel a spanyolajkúakra, mint a fehérekre.

Amikor Fryer azt állította, hogy az adatok alapján, hogy „nincs faji különbség a rendőrök fegyveres intézkedéseiben”, az élete teljesen felborult.

Már tanulmánya közzététele után pár perccel megkapta az első panaszt és fenyegetést.

Kollégái arra kérték, hogy ne publikálja az adatokat. Bár a világhírű közgazdász az oktatók hozzászólásaiból tudta, hogy megosztó lesz a kutatása – amit még meg is ismételt –, erre nem számított.

A jelentés közzététele után Fryer több mint egy hónapig rendőri védelem alatt volt kénytelen élni.

Fryert, aki 30 évesen a Harvard legfiatalabb fekete professzora lett, 2019-ben két évre felfüggesztették, miután állítólag „nemkívánatos szexuális magatartást tanúsított az egyetem alkalmazottaival szemben”. Fryer azóta is tagadja ezeket a vádakat.

Elolvasom a cikket